Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-109

Az országgyűlés képviselőházának IC foól a munkás kesébe jut, 15% a cselédbér ré­vén és körülbelül 20% egyéb munkabérek fejé­ben. Csak 33%-ot véve alapul — amely száza­lék intenzíven kezelt birtoknál sokkal nagyobb — 138.600 holdnak az összbevétele az, amely el­esik a munkás élete számára. És ha a mai viszonyok között is négy hoki nyers hozama annyi, amennyiből egy munkás­család megélhet, ez 34.600 munkás feleslegessé válását jelenti a termelési processzusban. Én alávetem ezeket a megállapításokat bármely kritikának. Méltóztassanak azokkal vitába szállani, de nem hiszem, hogy tévednék a szá­mokban. Megállapításom szerint tehát az eredmény az, hogy míg önök 33.600 kisbirtokost telepíte : nek le, ugyanakkor 34.600 munkás válik feles­legessé a termelési processzusban. Mit jelent ez? Ez jelenti, hogy numerice nem nyerünk semmit, ellenben társadalmi feszültség szem­pontjából mérhetetlenül rontjuk a jelenlegi helyzetet. Ha erre önök azt mondanák, hogy ez nagyon szép okfejtés, de hiszen a nagybirtok úgyis folyton porlik, ezt a folyamatot megállí­tani nem lehet, azt mondanák, hogy nincstele­neket úgysem lehet telepíteni, ezt bebizonyí­totta annak idején a földreform, úgy ennek a nézetnek én határozottan ellentmondok, mert igaz, hogy vannak vidékek, ahol súlyos, nagy bajok vannak, de viszont van vidék, ahol ez a telepítés igenis eredménnyel járt és ahol tart­ják azt a földet, fizetik annak a bérét és az érte járó részleteket és akiknek eszük ágában sincs, hogy attól a földtől megváljanak. Kétségtelen, hogy állandó a folyamat, amely a nagybirtokot poriásnak veti alá és ez a processzus természet­szerűleg rontja a nincstelenek életlehetőségeit, ha nem nincstelenek kezébe kerül a föld. Ha azonban ez igaz és ezen változtatni nem lehet, akkor a legnagyobb könnyelműség ezt a pro­cesszust siettetni, a legnagyobb könnyelműség még a magunk részéről is intézkedéseket tenni, hogy alkalmatlan időben, amikor a gazdasági konjunktúra egyáltalában nem teszi ezt lehe­tővé, siettessük ezt a processzust és kényszer­eszközökhöz nyúljunk, amelyek végeredmény­ben ezeket a hátrányokat csak növelni alkalma­sak. Ez a második nagy kifogásom a javaslat­tal szemben. Abszolúte perhorreszkálom ebből a szempontból a 8., 10. és 13. szakaszt. A 10. szakaszt azért is, mert mint Kallay Miklós t. barátom beszédében elmondotta, ez egy bíróilag elintézett kérdés, (tlgy van! a baloldalon.) amelyhez hozzányúlni legalább is a közönség­nek a jogrendbe vetett hitét ci SS s. alá (Dulin Jenő: Ügy van! Megszűnik a jogbiztonság! — Egy hang jobbfelől: Talán mégsem!) és a ja­vaslat szempontjából teljesen lényegtelen ered­ménnyel jár. Húszezer holdról van szó 25 év alatt, amelynek segítségével ezen a kérdésen a javaslat változtatni kíván. (Zaj. — Peyer Ká­roly: Akasztott ember házában ne beszéljünk kötélről! Miért emlegetik a bíróságot? Tapin­tatlan dolog! — Elnök csenget.) Nincs szükség nézetem szerint kényszeresz­közökre, nincs szükség még a törvényjavaslat szempontjából sem, — ha annak álláspontjára helyezkedünk — azért, mert hiszen előrelát­ható, hogy olyan földkínálattal fog a kormány a következő húsz évben szembenállni, amely földkínálattal megbirkózni egyáltalában nem lesz képes. Mert nézzük csak itt is a számo­kat. A pénzintézeteknél van 50.000 hold árveré­sen szerzett föld, a vagyonváltság révén le­adott és ki nem osztott földek területe 30.000 . ülése 1936 március 18-án, szerdán. 361 hold, itt lesz 15 millió erejéig leadandó és ki­osztásra kerülő úgynevezett adóföld, körülbe­lül 35.000 hold, 400.000 holdon eladósodott nagy­birtok van, amely nagybirtokból — maga a mi­niszter mondja az indokolásában — 200.000 hold oly mértékben van eladósodva, hogy a birtoknak nagy részét piacra kell hogy vigye, ez körülbelül megint százezer hold és van egy körülmény, amelyről a javaslat mélyen hall­gat és amelyet sohasem említenek a túloldal­ról és ez az, hogy az a folyamat, amely a múltban mindig jelentkezett., ma is folyik, ma is aktuális: a nagybirtok mindig porlik, még­pedig osztályos egyességek folytán, kiházasí­tások folytán; szóval mindazon okokból, ame­lyek az életben szerepelnek és földek eladását jelentik, a nagybirtok ezután is fog porladni. Mennyit tett ki ez a porlás a múltban? 1916— 1921-ig, tehát a földreform előtt, 37.000 holdat évenként. Most csak két évről van a statiszti­kában erre nézve adat. Én ezeket feljegyezvén, megállapítottam, hogy két egymásután követ­kező évben évenként 24.000 hold volt ez, a por­lás, annak ellenére, hogy a földbirtokforga­lom úgyszólván teljesen meg volt^ kötve, an­nak ellenére, hogy hitel nem volt és vevő sem volt, mert hiszen melyik kisbirtokos tudott a krízis idején földet vásárolni? Talán csak az, aki még a régi jobb időkben, a háborús idők­ben tudott félretenni egy kis pénzösszeget. En­nek ellenére évenkint 24.000 hold volt ez ,a por­lás. Én nem veszek ekkora összeget, én csak 20.000 holdat veszek alapul. Ez 25 év alatt — amennyire ez a javaslat szól J — 500.000 holdat jelent, amelyet fel kell majd vennie valamely kéznek és ha az állam nem veszi fel valami­lyen módszerrel, nem igen hiszem, hogy legyén olyan hitelintézet, amely ezt a maga részére felvenni képes volna a közeljövőben, különö­sen akkor, amikor a javaslat mesterségesen kapcsolja, ki a hitelintézeteket és úgyszólván monopóliumot kreál a lebonyolítás számára az altruista (intézetek részére. 700.000 holdon felüli terület áll tehát rendelkezésrei minimá­lisan számítva a következő 25 évben. A pénz­eszközök, amelyek ezzel szemben a kormány­nak rendelkezésre fognak állni, 60 milliót tesz­nek ki, amely összegnek segítségével a kor­mány — ő maga mondja — 200.000 holdat akar készpénzen vásárolni, ugyanakkor, amikor 700.000 hold fog rendelkezésTe állni, tehát há­romszor akkora terület. Már most a miniszter úr az indokolásiban, de a bizottsági tárgyalások alkalmával is azt mondotta, hogy a kisajátításra azért van szükség, azért van szükség kényszereszközökre, mert nem ott fog föld rendelkezésre állni, ahol neki arra szüksége van. En azt hiszem, hogy ha közelebbről nézzük ezt az érvet ennek alig van valamilyen alapja. En először egy argumentum ad hominem-et kívánok felhozni, amikor idézem Darányi Ignác volt földmíve­lésügyi .miniszter úrnak, a jelenlegi miniszter úr nagybátyjának törvényjavaslatát, amely 400 szakaszban a legkisebb részletekre kiterjedőleg szabályozta a telepítési és birtokpolitikái kér­déseket. Elnök: A képviselő úr beszédideíe lejárt. Gr. Bethlen István: Kérek egy órai meg­hosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbításhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a kért meghosz­szabbítápt megadja. Méltóztassék folytatni. ­Gr. Bethlen István: T. Ház! Ennek a bir­tokpolitikának keresztülvitelére 120 milliót preliminált az akkori földmívelésügyi minisz­55*

Next

/
Oldalképek
Tartalom