Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-106
274 Az országgyűlés képviselőházának 106 ezeket a kérdéseket felvetjük, rögtön látjuk az egyén egészségének szerepét az állani gondoskodásának szempontjából. A javaslat azonban ezeket a célokat nem szolgálja. Ez a javaslat pontos párja és hasonmása az ipari novellának, amelyet az Összefoglaló ipartörvény helyett kaptunk, hasonmása az apró-cseprő kis közoktatási törvényeknek az egységes népoktatási törvény helyett. Ennél a javaslatnál azonban még különösebben kiérezzük a megalkuvást, itt különösen meglátszik, hogy kompromisszumot kötöttek. Mi keressük, hogy vájjon miért, mert a teljes és világos okot valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Szerintünk az egyik ok valószínűleg az lehet, hogy ennél a törvényjavaslatnál ideiglenes fegyverszünetet kötött egymással a jogászi elvnek és orvosi elvnek egyre erősebbé váló harca, amely itt 50%-os kiegyezéshez jutott. A másik szempont az lehet, hogy új egészségügyi alapok lefektetéséhez, új egészségügyi intézmények megalkotásához, amelyek közvetlen következményei lennének egy új közegészségügyi törvénynek, pénz kell, nagyon sok pénz kell. A harmadik oka pedig annak, hogy ez a törvényjavaslat ilyen csonka, az, hogy minden egészségügyi politikának kezdőlépése tulajdonképpen a megfelelő, hatásos gazdaságpolitika. Ez az előzménye minden hatásos és célravezető kultúrpolitikának is. Annál inkább a megfelelő és hatásos gazdaságpolitika az, amelynek meg kell előznie az egészségpolitikát is. Talán túlságosan materialista álláspontnak tűnik fel az, hogy a népesség megfelelő anyagi helyzetbe juttatása nélkül minden egészségügyi politika csak annyit ér, mint vihar elébe harangozni, de lelkesedéssel és diagnózissal nem lehet egészségpolitikát csinálni. Bármilyen lelkiismeretesek, bármilyen mélyre nyúlnak is a problémákba a leglelkesebb szociográfiai felvételek során, bármilyen tiszteletreméltók azok a fiatal egyetemi hallgatók, akik kimennek falvak, tanyák és kültelkek népének egészségügyi és szociálpolitikai helyzetét kutatni a gumibot és zsidóverés helyett: a nép szociális és gazdasági viszonyai,nak feljavítása nélkül, még pedig döntő mértékű feljavítása nélkül minden erőfeszítés hiábavaló munka. Mert mi az egészségpolitika? Háború a testi leromlás és a testi betegségek ellen, a háborúhoz pedig, még az ilyen békés háborúhoz is, Montecuccolinak jelszava szerint: pénz, pénz és pénz kell. De az egészségpolitikába kapcsolódó orvosi szolgálat egyik részét sem lehet elkezdeni megfelelő anyagi eszközök nélkül. T. Képviselőház! Akár a prevenciót, akár a járványok elleni védekezést, akár magát a közvetlenül gyógyító munkát nézzük, az elképzelhetetlen az anyagi eszközök elbocsátása nélkül, éppúgy, mint a népesség gazdasági színvonalának emelése nélkül. A járványok elleni küzdelem teljesen hatósági szolgálatot jelent, a prevenció és a gyógyító tevékenység kisebbnagyobb részben a magántevékenység útján is elvégezhető abban a mértékben, amint ennek igénybevételére az arra kényszerűiteknek a megfelelő gazdasági eszközök rendelkezésére állanak. Abban nincs véleményeltérés közöttünk és -a belügyminisztérium legfőbb egészségügyi vezetősége között, hogy a legfontosabb mind a három között mégis csak a prevenciónak kérdése. De ezzel kapcsolatosan egy mondatot kell . ülése 1936 március 12-én, csütörtökön, mondanom először az orvosképzésről, még pedig azt, hogy tökéletes prevenciót elképzelhetetlennek tartok az orvosi kar szociális és gazdasági ismeretei nélkül. Ezeknek ki kell egészíteniük az egészségügyi ismereteket, amelyekkel az orvosi egyetemen ellátják őket. A prevenciós munkának szerintünk elsősorban arra a megismerésre kell támaszkodnia, hogy elsőrendű szükségletek kielégítése és a betegségek között okozati összefüggés van. Az utóbbi időben sokhelyütt felvettek élelmezési statisztikát és ezek a statisztikák megállapították, hogy a nép táplálkozása a legtöbb helyen azon a bizonyos határon alul van, amelyet az orvosok és a táplálkozás szakértői még elegendőnek tartanak. Ezzel kapcsolatosan azt is megállapították, hogy bár ezt a színvonalat a mi népünk táplálkozása nem éri el, mégsem beszélhetünk éhínségről, legalább is kínai vagy ír méretekben értett éhínségről. De aki ezt a tényt konstatálja, csak akkor nyugodhat még ebben a tényben, ha lelkiismeretét ilyen látszatokkal óhajtja elaltatni. Mert a prevenciós munkát végző egészségügyi szolgálatnak nagyon jól kell tudnia azt, hogy a rosszul tápláltaknak az a szörnyű milliós tömege öröklött és egyéni tartalékát fogyasztja már s ha ez a tartalék elfogy, ebből a testi leromlásnak olyan rapid bekövetkezésére számíthatunk, hogy ez még az utódokban is jelentkezni fog s az utódok is testileg teljesen kiraboltan lépnek az életbe. T. Ház! Akkor, amikor ezekért az állapotokért bűnbakot keresnek, felmerül az a vád is, hogy a magyar asszonyok nem tudnak a rendelkezésükre álló nyersanyaggal gazdálkodni, nem tudják azt megfelelően felhasználni. Ezzel kapcsolatban kénytelen vagyok kijelenteni azt, hogy ez a vád még akkor is igazságtalan, amikor látszólag igazságosnak mutatkozik. A mi népünk túlnyomólag gabonaneműekből és húsból élt eddig. Most az orvosi tudomány s az élelmezési kultúra fejlődése megtanított bennünket arra, hogy valóban jobban és olcsóbban táplálkozhassunk más anyagokból, mint amilyenekből eddig táplálkoztunk és amilyenekhez eddig a magyar falu népe hozzászokott. De ennek a felismerésnek, ennek a fejlődésnek elfogadását nem támasztotta alá soha semmiféle propaganda, semmiféle tanító és felvilágosító munka, amely ezen új élelmicikkek használatát s azok célszerű felhasználását propagálta volna a meglehetősen konzervatív s a múltban megszokottaktól olyan nehezen elszakadni tudó falusi és városi kisemberek között. Az iskola és a népoktatás egyáltalában neim foglalkozik ezzel a kérdéssel. Miből és hol tanulta volna meg tehát a falusi 'asszony azt, íhogy az újfajta táplálkozás nagyobb lehetőségeket ad neki, mint a régi. Hol és amiből tanulta^ volna meg ezeket például a városi textilmunkásnő, aki tíz esztendős korában elkerül hazulról és reggeltől-estig a munkagép mellett van? De ezentúl is: a sülttök, a marharépa, a lebhencsievesi> a kukoricakása önimagukban is ételek; a kalarábé, a káposzta, a borsó, a babfőzelék, ezek imiind olyan ételek, (amelyekhez tejfölt, zsírt, szóval ízesítőt kell adni; ezt pedig már nem tudja megszerezni magának az a szegény nép. Nálunk isoJiasem lehet népeledel az angolos vízbenfőzött zöld főzelék, mert ehhez hiányzik az angol kísérő étlap, a fölözött tej, a túró, a tojás, a gyümölcs azokat nem elégíti ki, akik kompaktabb ételek-