Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-97
16 Az országgyűlés képviselőházának 9 hogy a kisgazdákhoz, a szövetkezeti tagokhoz került volna pénz, 'hanem .a szövetkezetek adósságait nemcsak, hogy az államra hárítják át, sőt a vidéki szövetkezeti fiókoknál bekövetkezett veszteségeket igenis a szövetkezeti igazgatósági tagoknak kell megfizetniük. (Zajos ellenmondások a középen. — Éber Antal: Nagybérlőktől veszik & szarvasmarhát, nem kisgazdáktól! À tőzsdén!) A miniszter úr azt mondja, hogy regenerálni fogja ;a szövetkezeteket. Tegnap itt a Képviselőházban felszólalt a .miniszter úrnak egy részbeni elődje, Bud akkori kereskedelemügyi, és pénzügyminiszter úr, aki akkor az ipart is a maga keze alatt tartotta, sőt gazda,sági főminiszter is volt. Bud volt miniszter úr egy ;alkalommal már itt, a Képviselőházban, mint a miniszter úrnak részbeni elődje — illetve, bocsánatot kérek, a miniszter úr csak részbeni utódja, neki — (Derültség.) elmondotta azt, hogy ő regenerálni fogja a szövetkezeteket. Tetszik tudni, mi történtl Volt itt egy Kogsz. nevezetű szövetkezet. Ezt a Kogsz. nevezetű szövetkezetet úgy regenerálta, 'hogy beregenerálta azt hiszem, a KÖtisztviselők Fogyasztási Szövetkezetébe, 'hogy a Kogsz. adósságait valaki kifizesse. Mert hiszem itt az a katasztrófa, hogy minden miniszter regenerál, előveszi az állam vérét, a pénzt, átömleszti a beteg testbe és így, az állampolgárok által verejtékesen megfizetett milliókkal próbálja a szepiszissel küzdő testet valahogyan életre kelteni. Regenerálni próbáltuk mi néhány esztendővel ezelőtt állami pénzen pl. a Hangyát, ugyanakkor, amikor az Alföld bef ásítás ára nem tudott a t. kormány pénzt adni; amikor a légsúly osabb magyar problémákat nem tudta megoldani, akkor megszavaztunk 5 vagy 6 millió pengőt a Hangya Szövetkezet támogatására. (Rupert Rezső: A belügyminiszter úrnak a csongrádiak számára könyörögnie kell segélyekért, a Hangyának pedig adjuk a milliókat! — Zaj.) Most pedig azt méltóztatik felöl vasini, miniszter úr, hogy ezek a szövetkezetek, amelyek senki érdekét nem szolgálják ebben az országban ... (Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: Tiltakozom ez ellen! — Folytonos zaj a. jobboldalon és a középen.) Tiltakozhatok a miniszter úr, ezek mégis csak azoknak az érdekeit szolgálják, akik ezeknek a szövetkezeteknek az élén példátlan fizetéseket kapnak. (Zaj és mozgás.) Senki másnak az érdekeit nem szolgálják. (Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: Nem igaz! Nem állí — Gr. Festetich Dowionkos: Ne a Hangyát bántsuk! Akkor inkább a Serma-kartelről beszéljünk, az sokkal érdekesebb! — Folytonos zaj a jobb- és a baloldalon. — Elnök csenget.) Festetich Domonkos grófnak azt válaszolom, hogy én hajlandó vagyok a Serma kérdéséről is beszélni, de tekintettel arra, hogy összesen csak tíz perc áll rendelkezésemre> kénytelen vagyok most a szövetkezetekről beszélni. (Felkiáltások a jobboldalon: Meghosszabbítjuk! Zaj!) Azt méltóztatik mondani, hogy a sertéskiszállításból ennyit, a marhakiszállításból ennyit, a tollkiszállításból ennyit és általában mindenből ennyit és ennyit kaptak a szövetkezetek. En csak azt kérdem, hogy azokból a piacokból, ahová ezek a szállítások történtek, mennyit szereztek maguk ezek a szövetkezetek ? (Zaj.) Semmit, mert ők csak kihasználásban vettek részt. (Winchkler István kereskedelemT. ülése 1936 február 26-án, szerdán. i és közlekedésügyi miniszter: Ezt a kormány szerezte, mert a háború után egyetlenegy darabot sem vittek ki, tehát a kereskedelem nem szerzett ott egyetlen piacot sem!) Mert kizárták, t. miniszter úr! (Rupert Rezső: Tessék rábízni a kereskedelemre, majd megtalálj cl cl-5o utat! — Gr. Festetics Domonkos: Jobb, ha a kormány csinálja! Elég volt a kereskedőkből!) Nem nagyon hinném és nem nagyon gondolnám, hogy ezeket a piacokat, amelyek a magyar^ kereskedelemnek régi piacai, (Rupert Rezső: Kitaposott országutak!) a t. kormány szerezte volna, legfejlebb az autarchia következtében a t. kormánynak a magyar kereskedelem, által megjelölt piacok terén is több beavatkozási joga van, mint a múltban volt, mert abban az esetben, ha nem lenne beavatkozási joga, erőhatalommal sem kénysaeríthette volna a t. kormány azokat, akik a piacot szerezték, akik a munkát elvégezték, akik a tőkét, a szakértelmet adták, arra, hogy olyanokat, akiknek sem a szakértelmük, sem a munkásságuk nincs meg, egészen egyszerűen leültetni engedjenek ahhoa az asztalhoz, amelyet kizárólag mások munkája, mások szenvedése, esetleg veszteségei terítettek meg. (Éber Antal: Ez az igazság! — Rupert Rezső: Németország könyörög a magyar zsírért!) T. miniszter úr, mi történik ezzel az országgal akkor, amikor be fog következni az a pillanat, — amelyet az Isten nemcsak Magyarországnak, de egész Európának is minél előbb adjon meg — hogy ezek a szörnyűséges határok, amelyeket az autarchia az egyes államok kereskedelmi összeköttetései közé állított, lehullanak, ha a t. miniszter úr és a t. kormányzat intézkedései következtében ebben az országban tönkre talál menni az a kereskedelem,. amely eddig a magyar kivitel részére a piacokat szerezte? (Winchkler István kereskedelemés közlekedésügyi miniszter: A szövetkezetek miatt nem kell tönkremenni!) Gondolja el, miniszter úr, vannak már olyan esetek, ahol az üzlet 40%-át méltóztattak a szövetkezetek részére kikövetelni, (Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: Nem! — Zaj.) Ha tehát ezek így vannak, — lassanként megismerjük a szövetkezetek nagyszerű étvágyát — ez igen rossz példa az ország szegényei és Ínségesei résziére, abból a szempontból, hogy miként lehet a mások által munkával megterített asztalhoz munka nélkül leülni, miként lehet a más munkájának hasznát a maga részére kikövetelni, (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon-) Mi ismerjük ezt az étvágyat éis tudjuk, 'hogy éppen úgy, ahogy tönkrement, sajnos, a Futura működése következtében a magyar gabonakereskedelem, ugyanúgy a többi ágakban is, ahová most a szövetkezetek betették lábukat, tönkre fog menni mindenütt a kereskedelem. Lehet, hogy ennek pillanatnyilag nincs az ország agrártermelésére nézve katasztrofális követkézmenye, (Rupert Rezső: Dehogy nincs!) de ha el fog következni az a pillanat, amelynek elvégre ebben a szörnyű európai helyzetben, ebben a szörnyű világban is el kell következnie, hogy végre meg fognak nyílni az országok határai és az áruk kicserélésének normális viszonyai helyreállanak, akkor nem lesz meg a kitanult kereskedelem, hanem a kereskedelemnek • romjai lesznek csak itt s akkor a szövetkezeteknek kell majd... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, lessék befejezni beszédét.