Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-104
220 Az országgyűlés képviselőházának : tézkedések ellen. A belügyminiszter úr azt mondta, hogy nem fogadhatja el az általam beterjesztett javaslatot, mert ez az autonómiák sérelmét jelentené. Legyen szabad rámutatnom, hogy a jelen törvénytervezetben az autonómiák kinevezési és választási joga szűnik meg, olyan indokok alapján, amelyeket nem tudok magamévá tenni, de ugyanakkor a belügyminiszter úr, az autonómiák még sokkal kisebb sérelmével sem hajlandó a hatósági orvosnak a felebbezési jogot megadni. Ez is azok közé ,a főindokok közé tartozik, amelyek miatt a törvénytervezetet nem fogadhatom el, mert a jelen körülmények között úgy látom, hogy a törvényjavaslat nem egyéb, mint a hatósági orvosi kar alkalmazási formájának megváltoztatása. Tisztelt Ház! Mielőtt a törvényjavaslat egyes szakaszainak tárgyalására áttérnék, csak egy dologgal akarok még egy kissé bővebben foglalkozni, még pedig azzal: vájjon javul-e az általános egészségügyi helyzet és javul-e az érdekelt hatósági orvosi kar anyagi helyzete ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése esetén. Megállapítható, hogy a javaslat mélyreható változásokat nem okoz az egészségügyi közigazgatás terén, a javaslat egyes szakaszai pedig csak olyan halvány kereteket jelölnek meg és olyan homályos intézkedéseket tartalmaznak, hogy azokból a várható eredményekre az egészségügyi fejlődés szempontjából biztosan következtetni nem lehet. Ez a törvényjavaslat sem biztosítja a hatósági orvos számára az intézkedési jogot, amennyiben ez továbbra is az 1876: XIV. te. 154. és 157. §-ai értelmében a főszolgabírónak, illetőleg a törvényhatóság első tisztviselőjének kezében marad. Az a tény, hogy ezután a tisztiorvosokat nem a főispán, vagy főpolgármester, hanem a belügyminiszter^ nevezi ki, az a tény, hogy ezután a községi és körorvosokat nem választják, hanem a belügyminiszter úr nevezi ki azokat, még nem biztosítja az eredményesebb munkát. A hatósági orvosok díjazásáról a törvényjavaslatban csak annyi intézkedés van, hogy az V— VIII. fizetési osztályba helyezendők el, ezzel kapcsolatban azonban intézkedik a törvényjavaslat arról is, hogy azok magánorvosi gyakorlatot nem folytathatnak. Az 1929: XXX. te. 69. §-a szerint a vármegyei tisztifőorvos működését a VIII. fizetési osztályban kezdte meg, kilenc év múlva lépett elő a VII. és újabb kilenc esztendő múlva a VI. fizetési osztályba; a járási orvos pedig a IX. fizetési osztállyal kezdte és kilenc esztendő múlva lépett át a VIII. fizetési osztályba. A jelen törvénytervezet egyáltalán említést sem tesz arról, hogy az egyes kategóriák milyen fizetési osztállyal kezdik és mikor lépnek át a magasabb fizetési osztályokba. A tisztiorvosok mellékjövedelme az 1927:V. te. és a 42.700/1922. számú belügyminiszteri rendelet értelmében már a múltban sem magát az illető^ hatósági orvost illette meg, hanem ezek a pénzek közpénztárba folytak be, ahonnan nagyobb öszszeg, mint az alapilletmény 50% -a nem volt folyósítható^ de ennek folyósítása sem volt kötelezővé téve, mert akárhányszor a tisztiorvosok egyáltalában nem kapták meg ezeket az illetményeket. Jelen törvénytervezetben még az sincs biztosítva, hogy a magánfelek számára végzett munka díja azt a tisztviselőt illeti-e meg, akinek munkája folytán ez az összeg a közpénztárba befolyt. A magángyakorlattól való eltilk. ülése 1986 március 10-én, kedden. tást, úgy látszik, azzal akarja ez a javaslat rekompenzálni, hogy a tisztiorvosoknak egy fokkal magasabb fizetést ad. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy lehetnek orvosok, akik jórészt a magánpraxisra alapították jövőjüket, esetleg a jövőre nézve olyan anyagi kötelezettségeket vállaltak, — például egy életbiztosítást — amelyet csökkent jövedelem mellett a jövőben nem tudnak teljesíteni. Kívánatos volna tehát, hogy legalább ezeknek a teljesítéseknek érdekében arról történjék intézkedés, hogy ezek az orvosok megfelelő olcsó amortizációs kölcsönökhöz juthassanak. Ilyenformán sajnálattal lehet megállapítani, hogy a magyar hatósági orvosi kar helyzete ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban nemcsak hogy nem javul, hanem minden valószínűség szerint romlik s ennek kárát esetleg az általános közegészségügyi szolgálat szenvedheti meg. T. Ház! Ezek után az általános fejtegetések után legyen szabad a törvénytervezet egyes szakaszaihoz is még néhány megjegyzést fűznöm. Az 1. § negyedik bekezdése intézkedik arról, hogy a tíudapest székesfőváros területén alkalmazott kerületi orvosok is a tisztiorvosi vizsga letételére vannak utasítva. A törvényjavaslatnak ezt az intézkedését teljesen feleslegesnek tartom, mert hiszen a kerületi orvosokat a múltban sem kötelezték arra, hogy a tisztiorvosi vizsgát letegyék, hiszen ezeknek u feladata a szegény betegek gyógyításában merül ki. Nem látom tehát indokoltnak, hogy .a jövőre nézve ennek a vizsgának letételét kötelezővé tegyünk számukra. Itt is megelégedném azzal, hogy ugyanannak a vizsgának letételére és ugyanannak a tanfolyamnak elvégzésére utasítsák őket, mint amelyet a községi orvosok számára ez a törvénytervezet előír. Orvosrendi szempontból különösen a javaslat 3. §-ának második bekezdését és a 10. § harmadik bekezdését tartom aggályosnak, amely felhatalmazást ad a belügyminiszter úrnak arra, hogy hatósági orvosi állásokat Összevonjon. A legutóbbi statisztikai évkönyv kimnitatása szerint ma 25 vármegyei tisztifőorvosi állás, 118 törvényhatósági tisztifőorvosi és tisztiorvosi állás,143 járási tisztiorvosi állás, 104 megyei városi tisztiorvosi állás van rendszeresítve és 425 orvos községi orvosi állásban, 541 pedig községi körorvosi állásban talál elhelyezkedést, összesen tehát 1356 olyan orvosi állás van, amely az orvosi rend tagjainak a közigazgatás területén biztosít exisztenciát. A belügyminiszter úr a bizottsági tárgyalás során kijelentette, hogy ő mindössze nyolc állás összevonására gondol. Nincs azonban ebben a törvénytervezetben lefektetve az, hogy további ilyen összevonások nem következhetnek-e be. Illőnek tartom felvetni a kérdést, hogy a belügyminiszter úr utódai hogyan fogják a törvényjavaslatnak ezt a szakaszát értelmezni. Kérdés, hogy a belügyminiszter úrnak a bizottságban tett kijelentése nemcsak annyi kötelező erővel bír-e számukra, és nem csak annyi gyakorlati eredménye lesz-e, mint a híres Millerand-féle kísérőlevélnek. Törvényben kívánom lefektetni a jövőre nézve azt, hogy ilyen újabb összevonások, vagyis a rendezés után fennmaradt orvosi állások további csökkentése — amelyek a közegészségügy és az orvosi rend érdekeivel is ellenkeznek — ne történhessenek meg. A 4. $-nál meg kívánom jegyezni, hogy itt az orvosok áthelyezésével kapcsolatosan aggá-