Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-104

Az országgyűlés képviselőházának• 10 -4. Magyarországon a központosítás elve már a múltban is elég erősen érvényesült. Hiszen alig van olyan ügy, amely fellebbvitel formájában ne kerülhetne a legfelsőbb közigazgatási hatóság elé. Már az 1929 :XXX. te. 68. §-a, illetőleg az 1930:XVIII. te. 58. §-a szerint a közigazgatás orvos-funkcionáriusainak alkalmazása nem választás, hanem kinevezés útján történik. Ez a kinevezési jog pedigaz államhatalom képviselőit, a főispánokat és a főpolgármestert illeti meg. Ha, már a tisztviselő kiválasztásában ennyire megerősödött a központi hatalom befolyása, akkor joggal el lelhetett volna várni legalább is azt, hogy az intézkedési jog deeentralizáltassék. A jelen törvénytervezetben azonban nemcsak hogy ez nem következett be, hanem a központosítás még tovább fokozódott anélkül, hogy megszűntek volna azok a megkötöttségek, melyek a multban a hatósági orvosok munkáját sokszor eredménytelenné tették és megakadályozták azt, hogy azok az intézkedések, amelyeket ők a közegészségügy érdekében szükségeseknek láttak volna keresztül vinni, megtörténhessenek. Az állami élet természetéből folyik az, hogy a központosítás bizonyos mértéke nem mellőzhető. Ezzel az elvvel azonban nem ellenkezik az, hogy az intézkedések egy részét az alsófokú hatóságokra ruházzák át. A központosításnak nemcsak logikai, hanem fizikai határai is vannak, minden közfeladatnak a központi kormányhatóság hatáskörébe való utalása pedig egyenesen lehetetlen. A közigazgatás" szervezetének decentralizálásából nem származik kár akkor, ha az állam akaratának egységét az irányítás biztosítja, amelyet a helyi hatóságok a helyi viszonyok figyelembevételével és mérlegelésével hajtanak végre. A helyes der centralizáció az ügyek elintézésére alkalmasabb-' nak látszik, mert számol az egyes vidékek anyagi, erkölcsi és kulturális színvonalával és ezek figyelembevételével hajtja végre intézkedéseit a központtól kapott irányítás szellemében és annak legmesszebbmenő figyelembevételével. • Már az 1876:XIV. te. kifejezésre juttatja azt a gondolatot, hogy az egészségügy vezetése állami feladat, de emellett nagyon helyesen csakis a központi vezetést és központi irányítást • utalja az államhatalom körébe. A törvény megalkotása idején azonban a higiéné, mint új tudományos elgondolás, még a fejlődés stádiumában volt és nem álltak előttünk azoknak az ártalmaknak a tömegei, amelyek részint a környezet folytán, részint pedig a szociális berendezkedés hiánya folytán az emberek egészségét és életét fenyegették. Hiányzott tehát a közigazgatás programmjából az a szociális tartalom, amely nélkül eredményes egészségvédelmi kultúra kifejlesztése ma már el sem képzelhető. Nem fordító ctak elég gondot az úgynevezett népbetegségek elleni küzdelemre, az antituberkulotikus és antivenerikus mozgalom megszervezésére, az anya- és csecsemővédelemre, az iskolaegészségÜgyi, az iparegészségügyi ellátásra, a reumabetegtségekre, s a lélek- és idegbetegségek sem részesültek abban az elbánásban, amelyet súlyuknál fogva joggal elvárhatnánk. így tehát az alaptörvény megalkotása óta bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások következtében — nagyon helyesen — az orvosi rend számos ^megnyilvánulásakor elhangzott az a kívánság, hogy a közegészségügy államosíttassék, ezzel azonban együtt járt az a kívánság is, • ülése 1986 március 10-én, kedden, 219 hogy a hatósági orvosok hatásköre kiterjeszttessék. A megváltozott viszonyok között tehát a közegészségügyi törvény reformjára kétségkívül szükség van. T. Ház! A közigazgatás álliamosításánaik megoldása nem könnyű feladat, mert a magyar jogfejlődés nehezen adja fel az ősi vármegyei rendszert s úgy látszik, hogy a magyar nép is megszerette ezt és ragaszkodik ehhez a közigazgatási formához. A művelődés fejlődésével mindinkább kimélyült az állampolgároknak az a vágya, hogy a közügyek intézésébe beleszólhassanak és azok irányításában is résztvehessenek. Mindennek ellenére a közigazgatás államosítása mégis olyan kormányzati elgondolás lehet, amely nagyobb zavarokat nem okoz akkor, ha ez az államosítás bölcs mérséklettel^ a köztisztviselők a kormányhatalomtól való állandó és indokolatlan függőségi érzésének és a függéstől való félelmeinek kikapcsolásával, a köztisztviselőknek a pártpolitikától való eltiltásával történik. r A nemzet egyetemes érdekeit szolgáló egészségügyi közigazgatásban az orvosi rendre elsőrendű feladat vár akkor, ha megkapja azokat az intézkedési lehetőségeket, amelyek nélkül elképzelhetetlen az eredményes munka. Az elsőfokú közigazgatás élén álló főszolgabíró ugyanis nemcsak mint a közigazgatás elsőfokú tisztviselője szerepel, hanem mint rendőri, építési, iparügyi hatóság is eljár és így szakismeretek hijján a közegészségügy terén rá váró feladatokat tökéletesen megoldani nem tudja. Általában az egészségügyi közigazgatás államosítása csak olyan részletjelens égnek tekinthető, amely önmagában véve ugyan nem ró nagyobb megterhelést az államra, viszont nem valószínű, hogy önmagában véve elégséges legyen arra, hogy azokat a feladatokat, amelyeket be kell töltenie, megfelelő módon be is tudja tölteni és az egészségügyi közigazgatás vonalvezetésében mélyebbreható változásokat^ okozhatna. Nem szabad elfelejteni, hogy az irányelvek megjelöléséiben és a követendő eljárások elhatárolásában az, államnak eddig is megvolt a maga imperativ beavatkozási lehetősége. Az új rendszer tehát csak akkor jelent előnyös változásokat a, múlttal szemben, ha meg tudja szüntetni azokat a megkötöttségeket, amelyek^ eddig az orvosi rend eredményes munkájának útjában állottak és ha meg tudja szüntetni azt a túlságos takarékoskodást, amelyet elöljáróságok, képviselőtestületek, sőt törvényhatóságok is ia, múltban gyakoroltak, amivel megakadályozták az eredményes munkát. Az átszervezés csak akkor szolgálja mélyrehatóan a közegészségügy és a magyar nép érdekeit, ha az államhatalom a maga nagyobb anyagi erejével megteremti azokat a bázisokat és azokat a szükséges intéiziményeket, amelyekre az egészségvédelem szempontjából feltétlenül szükség van és ha. lehetővé r teszi azoknak a rendszabályoknak alkalmazását, amelyeket a központilag irányított egészségvédelem érdekében a helyi hatósági orvosok szükségesnek látnak végrehajtani. A bizottsági tárgyalás során arra kértem a belügyminiszter urat, hogy ha már ezeknek a hatósági orvosoknak teljes .felelősségvállalás mellett sem akarja megadni az intézkedési jogot, akkor legalább tegye számukra lehetővé, hogy amennyiben a felettes hatóságok olyan intézkedéseket tesznek, amelyeket ők a közegészségügy érdekével ellenkezőnek látnak,' s amelyeket helytelenítenek, akkor a belügyminiszter úrhoz fëlebbezhessenek ezek ellen az in-