Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-104
218 Az országgyűlés képviselőházának 1 mészeténél fogva tehát lassanként kikapcsolódik a betegek gyógyításából, hogy a maga munkaképességét és idejét elsősorban a közérdekű közegészségügyi problémák megoldására irányítsa. Ezek a modern törekvések siettették az orvosi rend szétválasztását a preventív és kurativ medicinára. Bármilyen jogosult is a törekvés ennek a szétválasztásnak minél tökéletesebb keresztülvitelére,, ez a szétválasztás mégsem történhetik meg teljesen. A két elgondolás között ugyanis olyan közös területek fekszenek, amelyeken ez a két szak érintkezik, találkozik, összefügg egymással és egymástól el nem különíthető. Legyen szabad csak példaképpen rámutatnom arra, hogy a járványos betegeknek kórházban való elhelyezése nemcsak a betegek gyógyulását biztosítja és azok érdekeit szolgálja, hanem a fertőzés tovaterjedésének megakadályozására is a legbiztosabb eljárás. A gyógyítás igazi otthonának, a kórháznak szakszerű reformja tehát együttesen szolgálja úgy a prevenció, mint a kuráció ügyét. Ebből a szempontból kiindulva, az államnak kötelessége gondoskodni arról, hogy egyrészt a betegek gyógyítása érdekében, minél több szakintézmény és szakorvos álljon rendelkezésre, másrészt a népesség egészséges rétegének egészségvédelme minél tökéletesebben biztosíttassák és hogy ezáltal egyrészt a morbiditás, másrészt a mortalitás minél alacsonyabbra szállíttassék le. A prevenció jelentőségére a belügyi tárca költségvetése során elmondott beszédemben már én is utaltam. Sajnálattal állapítottam meg akkor, hogy erre a célra a költségvetésben mindössze 845.000 pengő van felvéve. Hangsúlyoztam az orvostudománynak azt a megdönthetetlen tételét, hogy sokkal olcsóbb és sokkal könnyebb dolog megelőzni a bajt, mint meggyógyítani a beteget, Minden olyan intézkedés tehát, amely a betegség megelőzését szolgálja, részemről a legteljesebb elismerésre tarthat számot és minden olyan kiadást és hozott áldozatot, amely ; az egészségügy fejlesztésének érdekében történik, én mindig hasznos és bőségesen megtérülő kiadásnak fogok tekinteni. Mélyen t. Ház! Azok az intézkedések, amelyek külföldön az egészségvédelem biztosítása érdekében történtek, különbözők és nagyjában alkalmazkodnak az illető nemzetek műveltségéhez és vérmérsékletéhez. Vannak rendszerek, ahol tiltó rendelkezések bevezetésével és büntető szankciók alkalmazásával iparkodnak az államhatalom akaratát rákényszeríteni az állam polgáraira, viszont másutt inkább a higiénikus ismeretek fokozására törekszenek, ezáltal iparkodnak a közegészségügy színtjét emelni és nem akarnak hatalmi szóval beleszólni az állampolgárok magánéletébe. Azt, hogy e két elgondolás között tulajdonképpen melyik a helyesebb, nehéz volna megmondani. Egészen bizonyos az, hogy ott, ahol a népesség kulturális színvonala lehetővé teszi a higiéné tanításainak elsajátítását, a lakosság saját jólfelfogott érdekében önként is követni fogja azokat és így hatósági beavatkozásra nem igen lesz szükség. Viszont ott, ahol a tudatlanság, a megfelelő képzettségben való elmaradás lehetetlenné teszi a közegészségügyi ismeretek elsajátítását vagy az ismeretek elsajátítása nehézségekbe és akadályokba ütközik, vagy ahol a közegészségügyi intézkedések végrehajtása a közönyön és a nemtörődömségen megtörik, ott erélyesebb hatósági beavatkozások szükségessége lép előtérbe. Ennek a két eljárásU. ülése 1936 március 10-én, kedden. nak szerencsés egyesítése adhatja meg tehát azt az irányt, amely felé a megoldás zökkenők elkerülése reményében vezet. Az egészségügyi népnevelés fejlesztése mellett céltudatosan szervezett és a beavatkozásban a szükséges mértéket megtaláló egészségügyi igazgatás lesz tehát az a hatékony eszköz, amely az egészségvédelem színtjének emeléséhez minden kétséget kizáróan elvezet. T. Ház ! A magyar közigazgatásban az egészségvédelem részére olyan rendszer alakult ki a múltban, amely központi vezetés és irányítás biztosítása mellett az intézkedési jognak tekintélyes részét az önkormányzati szervekre, a törvényhatóságokra ruházta át. Ez a megoldás nálunk nagyon rokonszenves volt, mert ez a berendezkedés a helyi szükségletek meglátására és azok kielégítésére a legtöbbször alkalmasnak bizonyult, ezért népünk ezt a rendszert megszerette s alkotmánya legerősebb pillérének tartotta a múltban és tartja ma is. Az állaim a beavatkozások szükségletének növelését azzal igyekszik magyarázni, hogy mivel a törvényhatóságok^ a központi vezetésnek csak köz vetítőtői lefelé a községek felé, az állam csak akkor vállalhatja intézkedéseinek eredményeiért a felelősséget, ha a végrehajtó közegek megválasztása útján közvetlenül a végrehajtást is befolyásolhatja. Ez az oka annak, ami miatt az állaim arra törekszik, hogy a, vármegyei funkcionáriusok helyébe állami hivatalnokokat állítson. A törvényjavaslat bizottsági tárgyalása során, amikor kifogásoltam azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak alapján nemcsak a tisztiorvosok kinevezési joga illeti meg a belügyminiszter urat, hanem a községi és körorvosok kinevezési joga is a belügyminiszter úrra száll, sőt a belügyminiszter úr a fennhatósága alá tartozó közintézeteknél és intézményeknél még ideiglenes ha,~ tálly al is csak olyan orvost lehet kinevezni vagy alkalmazni, akinek az alkalmazásához vagy kinevezéséhez a belügyiminiszter úr előzőleg hozzájárult, erre a t. belügyminiszter úr azt a választ adta,, hogy ellenkező esetben nem tudja vállalni a felelősséget. Az utóbbi időben igen gyakran találkozunk ezzel a kijelentéssel. A Pesti Hírlap egyik januári számában nagyon érdekes cikket olvastam Ráth Zsigmondnak, a Kúria nyugalmazott másodelnökének tollából azon a címen, hogy »Vállalom a felelősséget«. Nagyon helyesen mutatott rá a cikkíró ebben a cikkében arra, a lehetetlenségre, amely sokszor e kijelentés mögött áll. Szeretném tudni, hogyan vállalhatná a belügyiminiszter ^úr a (felelősséget azokért a hibákért, muliasztásokéirt, vagy helytelen intézkedésekért, melyeket a jövőben egy általa kinevezett községi vagy kórházi orvos elkövet? A belügy miniszter úrnak a felelősséget csak a közegészségügy helyes irányításáért lehet és kell vállalnia,. Az elkövetett mulasztásokért és hibákért pedig csak az tehető felelőssé, aki azokat elkövette. A túlságos központosításnak egyik legnagyobb hibáját éppen abban látom, hogy az alsófokú hatósági funkcionáriusokból teljesen kiöli a felelősségérzetet, az ambíciót, s e mellett még a közigazgatás menetét is lassúbbá és költségesebbé teszi. A merev központosítás ellen szól az, hogy kiöli a állampolgárokból és a helyi szervekből azt a törekvést, hogy szükségleteiket önmaguk elégítsék ki, hogy bajaikon önmaguk iparkodjanak segíteni és így a megoldást minden egyes kérdésben a központi hatalomtól várják.
