Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-104

Az országgyűlés képviselőházának IC tal szemben, amely kifejezetten orvosi érdekeket érint, amely közegészségügyi problémák megoldásával foglalkozik és amelyben kétségkívül vannak olyan részek, amelyek a legszigorúbb bírálatot is bátran kiállják. Legyen szabad remélnem, hogy amint a belügyminiszter úr az orvosi rendtartásról szóló törvényjavaslat tárgyalása folyamán az ellenzék részéről elhangzott felszólalások kapcsán egész sereg módosító indítványt tett magáévá és <;zzel orvosolta azokat a sérelmes pontokat, amelyek miatt azt a javaslatot is eredeti szövegében képtelen voltam elfogadni, éppen úgy a jelen törvényjavaslat tárgyalásánál is hasonló megértéssel fog viseltetni azokkal a kívánságokkal szemben, amelyek az ellenzék részéről elhangoznak. Ebben az esetben biztosan merem remélni, hogy e törvényjavaslat révén majd ténylen olyan törvényt kapunk, amely úgy az általános közegészségügynek, mint az orvosi rendnek érdekelt részét megfelelő módon szolgálni fogja, mely minden vonalon általános megnyugvást és megelégedést fog kelteni, amely kielégíti a várakozásokat és nemcsak a papiron, hanem a való életben is valóra fogja váltani azokat a reményeket, amelyeket a javaslathoz fűzünk. Igen t. Ház! Pártom állásfoglalása alapján nem tehetem magamévá a javaslatot, elsősorban a benne rejlő alkotmányjogi sérelmek miatt. A t. Ház elé kerülő törvényjavaslatokon az utóbbi időben szinte azt mondhatnám, vörös fonálként húzódik végig a túlzott centralizáció gondolata, (Csoór Lajos: Veszedelmes!) amely a fentálló autonómiák jogkörének megnyirbálásával, azok hatáskörének részleges megszüntetésével iparkodik az államhatalom számára minél több beavatkozási lehetőséget biztosítani és ezáltal raiinél több embert magával szemben függő helyzetbe hozni. (Csoór Lajos: Apránként nyúzzák meg a nyulat!) Ebben a, törvénytervezetben is találunk intézkedéseket, amelyek ia közhivatalnokok százait hozzák függő helyzetbe a mindenkori kormányhatalommal szemben; ennek helytelen voltára azonban részletesebben beszédem további részében óhajtok kitérni. Helytelenítenem kell azt is, hogy ebben a javaslatban ismét csak olyan kerettörvényt ka,punk, amelynek tartalommal, élettel való kitöltése teljesen a belügyminiszter úr szabad tetszésére van bízva. Tisztában vagyok azzal, hogy egy törvénytől nem lehet azt kívánni, hogy rögzítsen minden intézkedési lehetőséget merev határok közé, nem számolva a való élettel és a tudomány fejlődésével, esetleg útját állva a további fejlődés lehetőségének, de úgy érzem, joggal várhatjuk el a törvényektől azt, hogy hogy mindazokban az intézkedésekben, amelyeknek okaira és feltételeire nézve a jövőben már ilyen változásoknak valószínűsége nincs, határozott álláspontot foglaljanak el, a követendő irányelveket pedig minden kétséget kizáró módon rögzítsék le. Ezeket az irányelveket a jelen törvénytervezetben nem látom megfelelően érvényesülni. Abban a szociális munkában, amely az utóbbi években mind nagyobb eréllyel és kitartással kívánja az államot a népjólét céljainak szolgálatába állítani és amely céloknak minél tökéletesebb megvalósítására törekszik, az orvosi rendnek megvan a maga pontosan megszabott helye. Minél erősebben kívánja az állam a közegészségügyi problémák anyagát a maga hatáskörébe bevonni, annál inkább nélkülözhetetlen segítőtársa kell, hogy legyen az . ülése 1936 március 10-én, kedden. 217 orvosi rend, amelynek munkáját ebben a feladatkörben nem nélkülözheti. A nemzet jövőjének biztosítása csak a nem; zet kulturális, gazdasági és egészségvédelmi berendezkedéseivel érhetőek A tudatlanság, a szegénység és a néppusztító betegségek között olyan szoros összefüggések vannak, hogy azokat egymástól elkülöníteni nem lehet és e káros tényezők ellen folytatott munkájában az állam nem nélkülözheti egyik legértékesebb elemének, az orvosi rendnek szervezett tevékenységét. Az állam már a múltban is foglalkozott szociális problémák megoldásával, hiszen az állam véderejének fenntartása, a termelés ütemének biztosítása mindig szorosan összefüggött a népegészségügyi helyzetével is érdekében kénytelen volt gondoskodni arról, hogy állampolgárainak egészsége megvédessék, mert csak így volt képes az előbb említett célokat szolgálni. Az államhatalom ténykedése azonban régebben kimerült abban, hogy az egészségvédelemnek tulajdonképpen csak közigazgatásjogi keretet adott és néhány inkább szociális jótékonysággal patinázott egészségügyi feladatot magáravállalt. A modern államban azonban oly nagy tömegben jelentkeztek ezek a megoldásra váró szociális problémák és a mutatkozó szükségletek olynagy számban mutatkoztak, hogy. azok elintézése és az eredmény biztosítása a magasabbrendű beavatkozás szükségességét kívánta meg. Ebben az új környezetben megváltozott a betegnek és az orvosnak egymáshoz való viszonya is. Igaz ugyan, hogy az orvos a betegében ma is elsősorban azt a beteget látja, akinek meggyógyítása az ő feladatának legfontosabb része, de ma már kétségkívül észre kell venni abban a betegben azt is, hogy az a társadalom, egyik munkás tagja, akinek egészségéből vagy betegségéből a közre háramlik előny vagy hátrány. Ezért a beteg és az orvos egymáshoz való viszonya ma már nemcsak kettejük magánügye, mert mind a ketten tagjai a társadalomnak is, amellyel szemben határozott kötelességeik vannak. A szociális feladatok kiterjesztésével és a viszonyok változásával minden egyéni cselekmény bizonyos mértékig az állam szempontjából vált elbírálandóvá és így olyan közfeladatok keletkeztek, amelyeknek kielégítése túlnőtt már az individuális orvoslás keretein és ezért az orvosi rend tagjai egy részének a megváltozott feladat és megváltozott munkakör miatt működését az eredeti színtérről, a gyógyítás színteréről egy másik térre és pedig a közegészségügy terére kellett áttennie, Az államhatalom tisztában van azzal, Ihogy boldogulása és jóléte alkotóeleiméinek, polgárainak az egészségén és munkaképességén alapszik, éppen ezért közigazgatása tevékenységét és figyelmét mindig fokozottabb mértékben irányítja a népesség egészségi viszonyaira. Ebben a fontos munkájában pedig elsőrendű szerepkör illeti meg az orvosi rendet, ímert a betegségek megelőzésére és a betegek gyógyítására az állam kénytelen mindig több és több egészségvédelmi és gyógyító intézetet létesíteni, ezzel kapcsolatban mindig több és több orvost alkalmazni, főképpen olyanokai, akiknek feladata már nam a betegek gyógyítása, hanem akik a tömegek egészségügyi helyzetét tartják szem előtt és akiknek legfőbb tevékenysége már a közegészségügyi problémák helyes megoldására kell, hogy irányuljon. A közegészségügy szolgálatában álló orvos, feladata ter32»