Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-103
Az országgyűlés képviselőházának ÍOS tok jogát, illetőleg engedélyhez köti ezt a iszerelési jogot és a törvény szerint kifejezetten csak ^ annak a vállalatnak, biztosít bizonyos községekben szerelési; jogot, amely vállalat abban a községben az áramot szétosztja. Ez olyan korlátozás a villamosvállalatokra vonatkozólag, amellyel a kisiparosság teljes mértékben 'meg lehet elégedve. Hogy miért választottuk ezt a módot, hogy bizonyos községekben, ahol ezek a munkák egyébként kielégítő módon nem végezhetők el, mégis kapjon a villamosvállalkozó, az áramelosztással foglalkozó vállalkozó szerelési jogot, ennek oka egyszerűen az, hogy azokban a községekben, amelyekben ezután kerül sor a villamosításra, a dolog természetéből kifolyó-. lag még nem lehet villamosszerelő, ott a közönség minden ilyen villamosítási akciónál ki van szolgáltatva tényleg, szó szerint véve a dolgot, az ország minden részéből összesereglett, nem helyhez kötött szerelőiparosoknak, akik nagyon sok esetben rendkívül súlyosan megkárosítják a fogyasztókat, mert felvették a (megrendeléseket, elmentek haza, el sem végezve becsületesen a munkát. (Ügy van! Ügy van! pcibbfelől. — Eckhardt Tibor: De ha a szomszéd városban van szerelő!) Méltóztatik tudni, hogy technikai 'Szempontból milyen nagyfontosságú az ilyen villamosvezetékek első berendezése: ettől függ tulajdonképpen az üzem biztonsága, függ a háztulajdonos, a lakó berendezésének biztonsága is. Ha így áll a dolog, azt hiszem, hogy ezzel valóban nagy lépés történt ebben a törvényjavaslatban a kézmívesiparosság javára, különösen, ha még figyelembe vesszük azt is, hogy az ilyen engedélyt is csak időlegesen fogja a minisztérium kiadni, s csak annak a vállalkozónak, aki a szétosztásra jogosult. Ez az engedély ugyanis mindjárt visszavonatik, mihelyt abban a községben 'megtelepedett égy iparos, akinek az élete, mint említettem, ott bonyolódik le a község lakosai előtt, akik tehát látni fogják, hogy megbízhátó-e az illető iparos. (Gr. Esterházy Móric: De ha helyben már ott van az iparos?) Ha ott van, akkor kielégítő módon biztosítva van a szerelés. Ha már helyhez kötött szerelő van, nem fog kapni az a vállalkozó szerelési jogot. (Eckhardt Tibor: De ha például a szomiszéd városban van!) Most azt méltóztatik mondani, hogy a »község« szó helyett vegyük be a »vidék« szót. Ez nem lehetséges, mert az áramelosztásra a koncessziót a vállalkozók, községek szerint kapják és feltétlenül szükséges, hogy ez harmóniában legyen a villamo saram szolgáltatási koncesszióval, azaz csak az ott koncesszióval bíró vállalkozónak adjuk meg az illető községben a szerelési jogosultságot. Éppen a »vidék« szót nem venném be, mert ha van olyan eset, hogy az illető y árostól két kilométerre van egy község, ott minden további nélkül ellátottnak, lehet tekinteni azt a helyet. (Eckhardt Tibor: De a szöveg szerint nem!) De igen, mert a szöveg így szól (olvassa): »ha e nélkül az illető községben az ily munkák elvégzését közérdeket kielégítő módon biztosítani nem! lehet«, ninosis tehát megmondva, hogy az illető községben letelepedett szerelő által. (Ügy van! jobb felől. —Eckhardt Tibor: De félremagyarázhatják!) Ha az illető községben el lehet végeztetni azt a munkát a szomszéd^ város szerelőivel, akkor község el van látva és iákkor nem szükséges a villamosvállalkozónak külön koncessziót adni. (Eckhardt Tibor: ülése 1936 március 6-án, pénteken. 179 Akkor ezt a végrehajtási utasításban kell kimondani!) Az elmondottak alapján tehát, a közérdeket figyelembe véve, — á esetleg a végrehajtási utasításban lehet majd még erről beszélni — és figyelembe véve azt, hogy éppen a villamosításnál az első szerelés rendkívül nagyjelentőségű,^ kérem a t. Házat, hogy a szakasz rendelkezéseit változatlanul elfogadni szíveskedjék. (Helyeslés jobbfelől és a köziépen.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Miután Czirják Antal képviselő úr indítványát, amellyel azonosította magát Eckhardt Tibor [képviselő úr, konkrét formában nem terjesztette elő, a szöveg meg nem támadtatott, omeert Müller Antal képviselő úr indítványa kiegészítést, illetőleg pótlást jelentő indítvány, ennél fogva, a 4. §-t elfogadottnak jelentem ki. Müller Antal képviselő úr a 4. §-hoz pótlást tartalmazó indítványt nyújtott be. Kérdem a t. Házat* méltóztatik-e ezt az indítványt elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem (azokat a képviselő urakat, akik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség! A Ház a Müller Antal képviselő úr által benyújtott pótlást nem fogadta el. Következik az 5. §. vitéz Kenyeres János jegyző (olvassa az 5. §-t a/melyet a Ház hozzászólás nélkül elfogad. Olvassa a 6. §-t). Elnök: Az előadó úr kíván szólani. Ronkay Ferenc előadó: T. Képviselőház! A 6. §-szal kapcsolatosan van szerencsém egy módosító indítványt előterjeszteni és kérem annak szíves elfogadását. A 6. §-t (2) bekezdésként a következő rendelkezés egészíti ki (olvassa): »Az 1922. évi XII. te. 21. Vát (3) bekezdésként a következő rendelkezés egészíti ki: Az iparügyi miniszter a feltalálónak a szakképzettség igazolása nélkül iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt adhat arra, hogy szabadalmazott találmánya tárgyát előállíthassa. Az iparjogosítyány hatálya megszűnik, ha a szabadalom érvényét veszti vagy azt a feltaláló másra ruházza át.« (Helyeslés.) Elnök: Csoór Lajos képviselő urat illeti a szó. Csoór Lajos: T. Képviselőház! Hasonló tárgyú indítványt terjesztettem elő, mint most az előadó úr, minthogy azonban ez a módosító indítvány talán jobban van megfogalmazva, mint az enyém, azért én indítványomat visszavonom és köszönöm, hogy az abban foglaltak ilyenformán felvétetnek a. javaslatba, (Helyeslés .) Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem.) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Csoór Lajos képviselő úr indítványát viszszavonta. Az előadó úr benyújtott az eredeti szöveghez egy pótlást tartalmazó módosító indítványt. Ezt magáévá tette Csoór Lajos képviselő úr is. Kérdeni' a t. Házat, méltó ztatik-e a 6. <§>-t az előadó úr által benyújtott, pótlást tartalmazó indítványt kiegészítve elfogadni, igen, vagy nem? (Igen.) A 6. %-t az előadó úr által benyújtott, pótlást tartalmazó módosítással jelentem ki elfogadottnak. Következik a 7. §. Kérem annak felolvasását. vitéz Kenyeres János jegyző (olvassa a törvényjavaslat 7. és 8. §-ait amelyeket a H<m