Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-96
Az országgyűlés képviselőházának 96. hogy az érdekeltekkel, az ipartestületekkel való előzetes megbeszélés alapján történik a legtöbb intézkedés. Erdeme a törvényjavaslatnak általánosságban az, hogy minősítő törvényjavaslat, a felsőbb képzést, a nagyobb tudást, a jobb szakértelmet mindenféleképpen előnyben részesíti és ez az álláspont feltétlenül az egyedüli helyes álláspont. A törvényjavaslat egységes szellemet mutat és éppen ez az egységes szellem az, ami bennünket arra a reményre jogosít fel, hogy a következő törvényjavaslatok valóban jó keretbe, mert nyugalmas keretbe kerülnek, ha ezt a törvényjavaslatot törvényerőre emelik. A vita során több igen t. képviselőtársam, ma pedig Farkas István megállapította, hogy a kisiparosság lényegében véve dekadenciában élő társadalmi réteg, amennyiben a gyáripar feltétlenül elnyomja és Propper képviselőtársunk azt is megállapította, hogy a kisipar a jó gazdasági körülmények között sem számíthat fellendülésre. Ezen a megállapításon elsősorban azért csodálkozom, mert szociáldemokrata részről hangzott el. (Müller Antal: Ez az ő elvük!) A Népszövetség, amelyhez mégis csak bizonyos baráti szálak fűzik a szociáldemokráciát, illetőleg a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal egy esztendővel ezelőtt hatalmas tanulmányban bizonyította be, hogy egész Európában szó sincs a nagyipar előretörése következtében a kisipar komoly dekadenciájáról. Szó van a kisipar átrétegeződéséről, ellenben amilyen mértékben terjednek a gépek alkalmazása következtében a magas technikára berendezkedett gyárak, ugyanolyan mértékben megszületnek a szerelőmunkák, a javítómunkák a kisipari munka keretében, mint új ipar ágazatok a nagyipar mellett. Ez tehát lényegében azt jelentené, hogy amikor a kisiparosságra gondolunk, akkor annak szellemi színvonalát, elsősorban a szaktudását azért kell emelni, mert egy ipartechnikai átalakulási korszakban élünk, amelyben a kisiparos gyorsan kell, hogy alkalmazkodjék a megfelelő új munkaalkalmakhoz. Természetes, hogy a kisipar elsorvadhat a nagyipar mellett azokon a helyeken, ahol csak a nagy cápáknak a jogai vannak biztosítva; amennyiben nincs meg a szociális védelem, nincs meg a gazdasági védelem és az állam részéről az a szociálpolitikai erő, hogy ezt a réteget megvédje, akkor a kisipar elsorvad, de ebben az esetben nem a nagyipar miatt, hanem mint elhanyagolt társadalmi réteg sorvad ej. Azt hiszem, mindannyiunknak egyforma a ^véleménye arról, hogy ez a 800.000 lelket számláló kisiparos réteg, amely Magyarországon él, a maga erkölcsiségében, a maga munkájában mint szociális kategória is országunknak végtelenül fontos, értékes rétege. A sajátságos munkarendszer következtében, amelyben a kisiparostársadalom él, a hatalmas tőkeérték következtében, amelyet évenként termeL, családi élete, a nemzethez, a tradíciókhoz való ragaszkodása, a magyar nemzet életéve^ való összeszövődöttsége következtében erre a rétegre még abban az esetben is súlyt kellene helyeznünk, ezt a réteget akkor is segítenünk kellene, ha az a dekadencia, amelyről beszélnek, valóság" lenne. Különösen segíteni kell azonban akkor, ha ez a dekadencia nem létezik, hanem az, amiről mint dekadenciáról beszélnek, csupán egy ipartechnikai átalakulás egyszerű átmeneti jelensége, ülése 1936 február 25-én, kedden. 563 Éber Antal igen t. képviselőtársam beszédéből feltétlenül ki lehetett érezni azt a csodálatos kettős képet, amely az iparnak és kereskedelemnek kétségtelenül különböző érdekeit mutatta meg. Fábián Béla t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ezzel a törvényjavaslattal döglött macskát dobtak az ipar és kereskedelem közé. Szerény véleményem szerint az iparnak és kereskedelemnek saját érdekei védelme céljából feltétlenül külön érdekképviselettel kell rendelkeznie. Éber Antal képviselőtársunk, mint a kereskedelmi és iparkamara elnöke, egyszerűen kénytelen volt választani a két érdekeltség között. A helyes megoldás az lenne, hogy ha már csináltunk iparügyi minisztériumot és kereskedelemügyi minisztériumot, (Fábián Béla: Elég baj volt!) akkor a logikában menjünk tovább és csináljunk ipari és kereskedelmi kamarát is. (Fábián Béla: Ha elkövettük az egyik hibát, kövessük el a másikat is?) Minden egyes szakmának hallatlanul, szinte betegesen nagy megnövekedése a magyar gazdasági élet legszomorúbb jelensége az utóbbi tíz esztendőben. Ezt mindenesetre számokban is kifejezésre lehet juttatni. Kereskedelemben az infláció sokkal nagyobb volt, mint miniszterekben. (Fábián Béla: De azokat nem az állam fizette!) Minden az államnak, a nemzetnek a pénzére megy. A XX. században már nem állja meg a helyét az az elmélet, óliberális meghatározás, hogy egyrészt a közüzem az államnak a pénzét pusztítja, másrészt a buta, az oktalanul, vagy nem helyesen kalkuláló nagygyáros vagy nagybankos, aki tönkremegy, nem a bankot, nem a nemzetet, hanem önmagát teszi tönkre. Ez az elmélet még a múlt évszázadban sem állta meg a helyét. Éppen ebből a liberális szempontból csodálatos, hogy a gazdasági élet egész területére állandóan szabadságot sürget. t A szabadság megkötöttségének ebben a korában, amelyet nem Magyarország teremtett meg, Magyarország rátérhet erre a gazdasági szabadságra olykép, hogy gazdaságilag tökéletesen és véglegesen elpusztítja magát egy hónap alatt. Ezt a belső ellentmondást liberális körök éppen olyan jól érzik, mint mi. A szabadság hirdetése nyilt, a tilalmak kérése pedig titkos; jól bélelt párnázott ajtók mögött szokott lefolyni. Kivétel is van néha, mint ahogy Éber Antal igen t. kép : viselőtársam most kivételesen itt, a képviselőházban követelte a nagy áruházak tilalmazását. A legtöbb tilalmi kérés azonban, mondom, titokban szokott történni. Igen sok szó esett ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban a hatósági üzemek megszüntetéséről is. Ki kell jelentenem, hogy nem sok indokkal, mert e törvényjavaslat a közüzemnek és a szabad műhelynek a fontosságát nem érinti olyan mértékben, mint ahogy a vitába bevonatott ez a kérdés. Készséggel elismerem, hogy Magyarországon, különösen az utóbbi tizenkét esztendőben, amikor is az állami nepotizmus végsőkig kiélte magát abban a tobzódásban, amelyről Bródy Ernő képviselő úr beszélt, a közüzemek százával alakultak, ezek létjogosultsága pusztán csak az volt, hogy egy nyugalmazott államtitkárnak vagy miniszteri tanácsosnak egy nagy elnökségre volt szüksége. Ez kétségtelen tény. Emiatt rendelkezünk most igen sok beteg kis közüzemmel. Ezt a tényt azonban a közüzemek ellen való általános támadásra felhasználni semmi körüJI menyek között nem lehet. Mi mindannyian, 80*
