Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-93

468 Az országgyűlés képviselőházának 93 és így, ha nem tudnak fizetni, ez természetes, hiszen rendes keresetük nincs. Érdekes a következő eset. Felmondottak nekik, vagy kihelyezték őket Sashalomra. Ott van a fővárosi fuvartelep emellett a telep mellett. A fővárosnál alkalmazott fuvartelepi munkások közül felmondtak 67 családnak, valószínűleg abból az elgondolásból, hogy ezeknek, mint fővárosi alkalmazottaknak, fizetésük van s hogy férőhelyet teremtsenek másoknak. Valószínűleg ebből a szempontból mondtak fel. Fel kell tételezni, nem teszek fel rosszindulatot sem a minisztériumról, sem a lakásbiztosságról, amellyel érintkeztem ebben a dologban. Ezek a fővárosi fuvartelepi munkások reggel fél 4-kor kezdenek dolgozni és dolgoznak este 6-ig. ök tehát nem mehetnek messze, azért ezen a, telepen telepedtek le és vettek ki lakást. Most elmentek a környékre lakás után nézni, amire az történt, hogy azon a környéken a munkásoknak való egyszobás kisebb lakások árát mindenhol felemelték a háziurak. Ez a következménye annak, hogy itt az emberek nem kapnak helyet. A környéken tehát a háziurak drágítanak, munkanélküli segély és munka nincs. Ezek az emberek, mondom, sorsüldözöttek, hajótöröttek és ott kénytelenek élni, hiszen mit csináljanak mást. Az államnak kellene gondolni arra, hogy ilyen esetben ne helyezzék ki őket Sashalomra. Nem azért, mintha ezt büntetésnek vennék, hanem azért, mert Pesten néhanéha mégis csak jutnak valami keresethez, ellenben ott nem jutnak semminemű keresethez. Vegyük figyelembe azt, hogy ott rosszak az egészségügyi viszonyok. Ezen lehetne javítani csatornázással és vízvezetékkel és javítani is kellene, mert a klozetek hiányosak, a csatornázás hiányos, mégis csak lehetne valamit tenni. Hiszen nem tudnak munkaalkalmat teremteni, tehát csináltasson az állam ott épületeket kőből és egészítse ki a férőhelyeket úgy, ahogyan azok egyik részét annak idején kiegészítették és ne tartsák fenn azt a régi rozoga faépületét, amely tele van piszokkal és szennyel és csak terjeszti a betegeéget. Nem kellene kitenni őket, inkább a lakbéreket kellene leszállítani. Legyünk tisztában azzal, hogy ez erkölcsi, állami és közbiztonsági szempontból is fontos kérdés. Mit csináljanak ezek a szegény tönkrement emberek? Én beszéltem legalább 60 emberrel, érdeklődtem, hogy ki mi volt, hogyan került oda. Mindegyik sorsüldözött ember, mindegyik élete egy-egy tragédia, mindegyik dolgozni akar és szeretne is dolgozni és nem talál munkaalkal-* mat, bár keresi és nap mint nap jár be a városba, hogy valamit tudjon keresni. Ezt meg kellene becsülni, ezt meg kellene látnia a kormányzatnak, vagy ha eddig nem látta meg, ezentúl vizsgálja és nézze meg és törődjék vele. hogy ezeknek az embereknek legalább lakásuk legyen. Én tehát kérem a miniszter urat, hogy fordítson erre nagyobb gondot, vagy utasítsa a lakásbiztosságot, hogy az fordítson rá nagyobb gondot és szállíttassa le a lakbéreket, hogy ezek az emberek olcsón jussanak lakáshoz. Aztán tegyék lehetővé, hogy ott a közegészségügyi viszonyok javuljanak, hiszen ott nyáron a legkülönösebb állapotok alakulnak ki. Kérem a miniszter urat, hogy kezelje ezt jószívvel úgy, mint ahogyan más helyeken. Csongrádon és máshol kezeli a mezőgazdasági szempontból a megszorult területeket. Kezelje ezt is jó szívvel, hiszen itt vannak Budapesten és szégyen, hogy ilyen állapotok vannak. A kormány kötelessége volna, hogy ezt a helyze. ülése 1936 február 19-én, szerdán. tet megjavítsa, és teremtsen olyan szükséglakásokat, amilyeneket teremtett a székesfővárosban. Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólni. vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: T. Képviselőház! A szükséglakótelepek helyzetét személyes tapasztalatból ismerem. Természetesen nem sok örömet talál az ember akkor, ha ezeket a helyeket meglátogatja. A helyzet az interpellációt elmondó képviselő úr beállításától, — nem azt mondom, hogy bizonyos fokig eltér, de kissé különbözik s ezért kívánatos, hogy ezt a helyzetet olyan megvilágításban mutassam be, amelyben a való tények alapján nézni kell. A Mária Valéria-telep fa- és kőbarakkokból áll és körülbelül 7000 ember lakik ott. A fabarakkok természetesen rosszabbak, a kőbarakkok jobb elhelyezést biztosítanak. A telep a> lakásügyi miniszteri biztos felügyelete alatt áll, ama törvényerejű rendelet alapján, amelyet a kormány 1932-ben 4789. szám alatt kiadott, de már ennél a pontnál hangsúlyozni kívánom, hogy a kormánynak tulajdonképpen nem kellene közének lenni ezekhez a szükséglakásokhoz és az egész szükséglakás kérdéshez, mert ez mindenütt a városnak és a községnek a feladata. (Bródy Ernő: Itt Budapestnek!) A múltban fennállott helyzetnek csökevényeit vettük át. (Bródy Ernő: így van!) Beszédem további során rá fogok térni arra, hogy ennek megszüntetése abszolúte szükséges és kívánatos. Ezek a lakások 2 pengőtől nagyjában 15 pengőig terjedő havi bérért bocsáttatnak rendelkezésre. Van közöttük olyan, — nem sok — amelynek bére felmegy maximálisan 25 vagy 30 pengőre. Ne méltóztassék azonban úgy venni, hogy a kilakoltatottak és a szükséget szenvedők fizetik ezt a 25—30 vagy akár a 15 pengőt. A helyzet a következő: Itt van egy lakókategória, amely rendes fix fizetéssel és lakbérrel bíró emberekből áll (Farkas István: Fuvaripari munlkások!) iparosokból, munkásokból vagy pedig villamos altisztekhői és hasonló foglalkozásúakból, akik, miután itt nagyon olcsón lehet lakni, a kőbarakkokban szívesen laknak; ez azonban egyszersmind azt is jelenti, hogy elveszik a helyét azoknak, akik de facto szükség alapján arra elsősorban rá volnának utalva. Már mostan a Valéria-telepről a sashalmitelepre kilakoltatásofk tényleg történtek és történnek. Ezek a kilakoltatások, helyesebben áthelyezések azonban nem tömegesek, mert hiszen ez nem is lehetséges, tekintve, hogy a. sashalmi barakkokban csak nagyon mérsékelt számú férőhely áll e pillanatban rendelkezésre. Kik kerülnek kilakoltatás alá erről a telepről, illetve kinek mondanak fel? A szükség] és a nyomor mindig nagyobb és nagyobb mértékben viszi oda az embereket, hogy ilyen elhelyezést nyerjenek. Ez teszi szükségessé, hogy azoknak, akik tisztán megtakarítási szempontból laknak ott, de fix fizetéssel és keresettel bírnak, felmondjanak, mert azoknak módjukban van másutt is elhelyezkedni. Szomorú tény, hogy ilyen esetekben a környéken kapzsiságból, a szociális érzék hiányából a lakbérek felmennek. (Farkas István: TTgy van!) Ebbe azonban 'beleszólni sem a belügyminiszternek, sem a kormányzatnak nincs módjában. Amint tehát ebből is méltóztatik látni, a törekvés az, hogy a tényleg szükséget szenvedők számára biztosítsunk minél töhh férő-