Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-77

Az országgyűlés képviselőházának 71 munkásságnak ismét széles rétegére fog kiterjesztetni ez a szociális intézkedés. Amit a 48 órás munkaidő bevezetésének, úgy a legkisebb munkabéreknek is több iparágra bevezetése áll előkészítés alatt. Különösen a kárpitos-, hajlított bútor-, hús-, bőr- és kesztyűipar béreinek rendezése áll előtérben. Igaza van abban az interpelláló képviselő úrnak, hogy idevonatkozólag az aktáknak egész tömege érkezik az iparügyi minisztériumba. Ugyanis minden egyes intézkedést gondos előkészítésnek kell megelőznie, mert az 52.000/1935. K, M. számú rendelet kötelességemmé teszi annak elhatározását, az érdekelt munkaadók és munkavállalók képviselőinek, illetőleg gazdasági egyesületeiknek meghallgatása és megfelelő tájékozódás után, hogy a legkisebb munkabéreket mely iparágakra, illetőleg az egyes iparágak minő részeire és esetleg minő területi hatállyal kell megállapítani. Nemcsak tőlem függ tehát, hogy az előkészítés mikor történhetik meg, hanem elsősorban magától az érdekeltségtől is, mert a szóbanlévő ügyek előkészítését, illetőleg az érdemi döntést késlelteti, ha a jelentések elkésve, vagy ismételt sürgetés ellenére is hiányosan érkeznek hozzám. Éppen szociáldemokrata oldalról hangzott el többízben is olyan nyilatkozat, amely a kormánynak a negyvennyolcórás munkahét és a legkisebb munkabérek bevezetése iránt tett intézkedéseit bátor lépésnek minősítette, amelyért csak köszönet és elismerés jár. Most pedig az interpelláló képviselő úr érthetetlenül már azt kifogásolja, hogy a munkavállalók által előterjesztett kérelem elintézése néhányheti, esetleg nóhányhónapi időt igényel. Méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy a munkásság érdekeinek fokozott védelmére a kormány nagy gondot fordít s minden igyekezetével azon lesz, hogy ezek a kérdések közmegelégedésre oldassanak meg. Kérem a t. Képviselőházat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. Budapest, 1935. évi december hó 14-én. Bornemisza Géza s. k. m. kir. iparügyi miniszter.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Propper Sándor: T. Képviselőház! Nagyon szerettem volna erre az interpellációmra olyan választ kapni, amelyet tudomásul is vehetek, mert ez azt jelentette volna, hogy két igen jelentékeny probléma megoldásához közeledtünk volna. A válasz azonban, sajnos, nem egyezik azokkal a reformgondolatokkal, híresztelések kel és törekvésekkel, amelyekkel a túloldalon ülő mélyen t. képviselő urak és a kormány tagjai az országot a választások előtt elárasztották. Maga a kérdés frazeológiája igen magasan lobog és úgylátszik, ezekben a magas lángokban maguk a gondolatok elporladnak, elégnek. A válasz egyik tételében ezt mondja (olvassa): »Nem szabad szem elől téveszteni, hogy az elhatározott intézkedéseket csak akkor lehet alkalmazni, ha azok végrehajtását a gazdasági előfeltételek lehetővé teszik.« (Zaj. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget) Az én felfogásom, vizsgálódásaim^ és azok eredménye alapján az, hogy a gazdasági helyzet nemcsak lehetővé teszi ezeknek a kérdéseknek megoldását, hanem egyenesen megköveteli. (Olvassa): »A kormány felfogása szerint« — mondja tovább a válasz — »a munkaidő és a legkisebb munkabér szabályozása terén a munkavállalói, termelői, fogyasztói érdekek megvizsgálása után megfontoltan fokról-fokra ülése 1936 január 22-én, szerdán. ' 45 kell előre haladni.« Ha a reformoknál ezt a tempót akarják alkalmazni, akkor én ezzel szemben állítom azt a tényt, hogy az érdekelt munkásság már fokról-fokra tönkrement és ebben a fájdalmas állapotában a sors olyan gazdasági Dugovics Titusz-szerepet (hárított rá, mert nemcsak a munkásság ment tönkre, hanem a lehetetlen munka- és bérviszonyok következtében magával rántotta a kis- és középipart is, amely sínyli azt a helyzetet, amelyben ma a munkásság él, nemcsak közvetve^ azáltal, hogy a fogyasztóképesség nagy mértékben csökkent és így az ipar és a kereskedelem szenved, hanem azért is, mert ezek a lehetetlen munkaviszonyok olyan versenyt, olyan szennyversenyt támasztottak, amelyben az ipar egy része már tönkrement, másik része pedig tönkremenőben van. T. Képviselőház! En ebben a válaszban és a válasz mögött rejlő, kilátásba helyezett intézkedésekben keresem azokat a reformgondolatokat, amelyeket a túloldalról kaptunk és hallottunk. Nem tudom azonban ebben u válaszban és ebben a tempóban felfedezni a sok szónak az ellenértékét és megállapítom, hogy bizony ezt a kunsztot a vén csáiklyások is tudták: sokat ígérni és keveset, vagy semmit sem adni és ehhez nem kellett lenyelni a békát. Ezt valóban a régi csáklyások is tudták. A miniszter úr és a kormány tisztában van azzal, hogy ez a két probléma fontos. Ezt ki is fejezi a válasz, de a válaszban van egy tétel, amely azt mondja (olvassa): »Az asztaioslparban szerzett tapasztalatok alapján örömmel állapítom meg, hogy a munkanélküliség csökkent, ebből a szempontból tehát az eredmény megnyugtató. Tehát tovább kell menni!« Ha a miniszter úrnak már vannak tapasztalatai, akkor tovább kell mennie ezen a téren és nemcsak ebben a szakmában, ennek az iparágnak a területén, hanem a magyar ipari termelés egész területén is el kell mennie odáig, ameddig elment az asztalosipar terén. Azt mondja továbbá a miniszter úr, hogy a munkaadók és munkavállalók megegyezése azonban nem kötheti feltétlenül a kormányzatot, mert a kormány elhatározása az összes gazdasági tényezők beható mérlegelésétől függ. Melyek ezek a tényezők? A kartelek? A patronizáló nagybankok? Mert más harmadik tényező ebbe nem avatkozhatik bele! A munkásés munkaadóérdekeltség számtalan esetben közös megegyezéssel, együttes megállapodással fordult a minisztériumhoz és remélte, hogy ilyen előzmények után semmi akadálya nem lesz a munkaidő és a munkabérek szabályozásának. A miniszter úr azonban harmadik tényezőket keresett és talált. Nem tudom, kik-mik azok, de feltételezem, hogy nem mások, mint a kizsákmányolás korlátlan lehetőségét féltő kartelek és patronizáló nagybankok. Ezek sohasem fogják akarni a nyolcórai munkaidőt és a minimális munkabéreket és a miniszter úr derékig érő hosszú szakállt ereszthet addig, amíg ezek a bizonyos tényezők hozzá fognak járulni a munkaidő és a munkabérek szabályozásához. Rn âK igazi reformgondolatot éppen abban látom, hogy az igazi reformereknek sokszor még jogosulatlanul ellenálló tényezőkkel szemben is végre kell hajtaniok akaratukat. Ez ebben az esetben, sajr>os, nem történt meg. Azt mondja a miniszter rír: a 48 órás heti munkaidő bevezetése tárgyában egyébként tor; vényjavaslat készül és reméli, hogy azt a jövő évben az országgyűlés elé terjesztheti. Most 7*