Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-95
536 Az országgyűlés képviselőházának 95 gyárnak adjunk foglalkoztatást; teleépítik hidakkal, amire szerény vélekedésem szerint semmiféle nyomós ok nincs; teleépítik olyan közmunkákkal, amelyekből a kisiparosok intézményszerűen ki vannak zárva, holott ilyen összegű közmunkákkal nagyon sok ezer kisiparosnak lehetne sokkal produktívabb, hasznosabb, szociális szempontból sokkal előnyösebb foglalkoztatást nyújtani. Még a közterhek kezelése szempontjából is bátor lennék néhány megjegyzést tenni. Az Ipartanács legutolsó ülésén, amelyet megtartott — nagyon hálás vagyok az igen t. iparügyi t miniszter úrnak, hogy az Ipartanács intézményét is végleg eltemeti és örvendek, hogy annak záróakkordja az az ülés lesz, amelyről most megemlékezem — (Bródy Ernő: Milyen kihágást követett el?) előadtam, hogy 135 gyáripari vállalat, amelynek igen nagy konjunktúrája van, élvezi az adóimentesség kedvezményét. Hajlandó vagyok éhben .megnyugodni, — mondottam — de azt indítványozom, hogy adassék felhatalmazás a kereskedelemügyi miniszternek arra, hogy ha valamely kisiparos adóhátralékban van és bebizonyítható, hogy annak az adóhátraléknak a behajtása az ő anyagi romlását okozná, — úgy emlékszem, Müller Antal t. képviselőtársam is jelen volt azon az ülésen — akkor a kereskedelemügyi miniszter legyen felhatalmazva arra, hogy annak a hátraléknak a törlésére előterjesztést tegyen. Ezt az Országos Ipartanács leszavazta. Soha többé az Ipartanácsot össze seni hívták, mert ugyanakkor ígéretet tettek arra, hogy a legközelebbi ülésen elő fogják adni azt a kalkulációt, hogy a gyáripari vállalatok adókedvezménye, amelyet az adómentességgel élveznek, évente, összegben kifejezve mennyit tesz ki. Ezzel az előzékenységgel összehasonlítom a következő tényállást. Az ipartestületek az Ipok. útján kérelemmel fordultak a kormányhoz és azt kérték, hogy amint a társadalombiztosító hátralékának felét joga van most az Oti.-nak elengedni, ha valamely iparvállalat nyilvánvalóan tönkremenne a hátralék behajtása esetén, viszont további fennállása remélhető, ha a hátralék felét elengedik, épp ilyen jogban részesítse a kormány őket is, az ipartestületeket, amelyek anyagilag r szintén nagyon dezolált helyzetben vannak és alapjában véve nem foglalnak magukban semmi egyebet, mint a rettenetes rossz helyzetben levő kisiparosok tömegét. Erre megjelent egy rideg válasz, ^amely az ipartestületeknek ezt a kérését elutasítja a következő indokolással (olvassa): »... minthogy a termeléspolitikai célkitűzésbe a termelő tevékenységet nem folytató foglalkozások, hivatalok, testületek, egyesületek, stb. hátralékainak elengedése nem illeszthető bele.« Ha összehasonlítjuk ezeket: hogy nagy iparvállalatok még élvezik a teljes adómentesség kedvezményét, viszont az ipartestületeknek ilyen szerény kérelme ennyire rideg elutasításban részesül, akkor az iparügyi miniszter úr segítségét kell kérnünk abban a tekintetben, hogy szociális szempontból a kisiparosok erdekeit az eddiginél még hatályosabban méltóztasisék képviselni. Az adókérdéssel kapcsolatban bátor vagyok megemlékezni arról, hogy általában a mi egész adórendszerünk egy olyan hátrányban és fogyatkozásban szenved, amely a kicsinyek büntetését és a lekonkurrálásukra vállalkozó nagyvállalatok különleges kedvezményezését jelenti. Ezt Vázsonyi képviselőtársam előadta a legutóbbi interpellates napok egyikén és — . ülése 1936 február 21-én, pénteken. nagy csodálkozásomra — a naplóból azt olvastam, hogy akkor a mélyen t. pénzügyminiszter úr kissé könnyedén tért napirendre e kérdés felett, mondván, hogy a kisiparosokat és a kiskereskedőket rá kell venni arra, hogy ők is vezessenek könyveket, mert ha vezetnek könyveket, akkor nem fogják őket indiciumok és a forgalom alapján megadóztatni és akkor meg fog szűnni az a méltánytalanság, amely a kisiparos, a kiskereskedő terhére a detailárusítással foglalkozó nagyvállalattal szemben fennáll. Igen t. Képviselőház! Mi, kereskedelmi és iparkamarák mindent elkövetünk abban a tekintetben, hogy a kisiparosokat, a kiskereskedőket valóban könyvek vezetésére animáljuk saját érdekükben, de mindamellett teljesen belátjuk, hogy amikor Magyarországon 91.000 olyan kisiparos van, akinek egyetlen egy alkalmazottja sincs, akkor nagyon nehéz ezeket rávenni, hogy olyan könyveket vezessenek, amelyek bizonyító erővel bírnak. Ez csak egy hosszú evolúciónak lehet az eredménye. (Bródy Ernő: Mestervizsgát tett könyvvezetőt tartson? -— Derültség.) Időközben azonban a következőket tapasztaljuk. Tapasztaljuk, hogy a kiskereskedő és kisiparos, a mészáros, a hentes, a szatócs és a fűszeres keresetiadóját megállapítják egy praesummált forgalom és a forgalomhoz arányított praesummált nyereségkulcs alapján. Ha avval a hentes-, vagy mészárosiparral egy hatósági üzem, szövetkezet, vagy részvénytársaság foglalkozik, akkor a mérlegszerű tiszta nyereség után adózik vagy legfeljebb minimális nyereség alapján, ennélfogva az adószolgáltatásban csak egy töredékét teljesíti annak, amit a kisiparos, vagy kiskereskedő teljesít. Méltóztassék például a következőket meghallgatni. A Hangya a múlt évben — a mérj légben feltüntetett adatok szerint — 50 millió pengő értékű áruforgalmat bonyolított le és fizetett mint kereseti adót, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adóját 18.667 pengőt, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete 29 millió pengő forgalom mellett fizetett 1576 pengő vállalati adót, vagyis az alaptőkéhez viszonyított minimális adót fizették, amire mindkettőnek törvényes joga volt; de méltóztassék kiszámítani, hogy ha egy magánkereskedő 50 millió pengő értékű áruforgalmat bonyolított le, micsoda kereseti adóval sújtanák. (Ügy van! half elől. — Zaj.) A községi élelmiszerüzem 1933-ban kifejtett 13 millió pengő értékű forgalmat és fizetett társulati adóban 47.000 pengőt, vagyis a forgalom arányában 3*6 ezreléket, az iparos pedig, ha ugyanezt az üzleti forgalmat fejti ki, legalább 3—4%-ot fizetne a lebonyolított forgalom után, tehát legalább tízszeresét annak, amit a szövetkezet vagy a részvénytársaság fizet. (Rassay Károly: Ebből fogjuk az államot fenntartani?) Azt látjuk tehát, t. Képviselőház, hogy a kis szabó sokkal súlyosabb adót fizet, mint a? áruház, a kis cipész sokkal súlyosabb adót írzet, mint a cipőgyári részvénytársaság, a mészáros és a hentes sokkal súlyosabb adót fizet, mint az élelmiszerüzem, a pék sokkal súlyosabb adót fizet, mint a községi kenyérgyár és erre a t. pénzügyminiszter úr azzal válaszol, I hogy tessék a kisiparosnak és a kiskereskedőnek könyvet vezetni, olyan könyvet, amelyet I pedig ő sem tud vezetni és amelyet ha v^etne j is, semmiesetre sem fogadnák el azt bizonyító ! erejűnek. Még a társadalombiztosítás kérdéséről aka-