Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-95
Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 1936 február 21-én, pénteken, 521 árát 15—20—30 százalékkal megdrágították. Nem lehetne arra gondolni, ha kisipart akarunk menteni, ha meg akarjuk tartani ezt a társadalmi osztályt a jövő számára, hogy például bizonyos adómentességet, bizonyos kíméleti időt biztosítanánk az iparűzés első néhány esztendejére 1 Meg lehetne kísérelni, de persze ez pénzbe kerülne. Meg lehetne ezt tenni vagy úgy, hogy ne folyjék be az adó, vagy úgy, hogy azt az adót ki sem vetnék, vagy pedig úgy, hogy még támogatni kellene a kisipart, de ez mindenesetre hatályos iparvédelem, illetve iparosvédelem volna. Utalok itt a kereskedelmi és iparkamara egynéhány esztendővel ezelőtt közrebocsátott iparvédelmi programmjára, amelyben a keres kedelmi és iparkamara a helyes iparvédelmet a következőkben látta (olvassa): »Jó közszállítási szabályzat, a kivitel finanszírozása, adóés illetékügyi kedvezmények, pénzszubvenciók, a vállalatok szociálpolitikai terheinek az export arányálban való visszatérítése, és természetesen a kereskedelmi és iparkamaráról lévén szó, a szociálpolitikai terhek csökkentése. En ezt az egész programmot természetesen nem tehetem magamévá, de sok olyan dolog van benne, amely megfontolandó, csak^ azzal a hozzáadással tudnám azonban honorálni, ha ez nemcsak a nagyiparra és nemcsak a befolyásos középiparra, hanem az ipar egész rétegére, tehát a kisiparra is kiterjedne, (Farkas István: Es elsősorban arra!) mert hiszen az eddigi iparvédelmi akciókból, akár társadalmi úton. akár törvényhozási úton történtek, a kisipar következetesen kimaradt. A kisipart rendszeresen kihagyták, olyan apró morzsákat hullajtottak neki, amelyek egyáltalában nem voltak számbavehetŐk. Én a szociálpolitikai terheket Magyarországon nem tartom magasaknak még más államokhoz viszonyítva sem és a gyakorlatból tudom, hogy ha annak a kisiparosnak, kiskereskedőnek, vagy akár .középiparosnak van forgalma, van kereseti lehetősége, ha tud élni, vidáman fizeti azt a néhányszázalékos szociálpolitikai terhet, mert hiszen néki is érdeke, hogy szociális intézmények legyenek, neki is érdeke, hogy a munkás, ha megbetegszik, a megfelelő ellátáshoz gyógykezeléshez, munkaerejének helyreállításához hozzájuthasson. Ezt a részét tehát az iparkamara programmjának természetesen nem helyeslem. (Éber Antal: A betegségi biztosítás helyes, de az aggkori túlzás! — Kéthly Anna: Hátha 45 éves korában kidobják, mit csináljon! — Éber Antal: Mit fog itt kapni? — Kéthly Anna: Persze, ha elveszik tőle!) Ha elővesszük a Szterényi-féle 1910, évi iparvédelmi törvényt, akkor is azt látjuk, hogy csak a nagy és középipart támogatta, jó hatásai csak arra nézve mutatkoztak, a kisipar ennek a törvénynek hatását sehol nem tapasztalhatta a maga javára. A Gyosz. 1917-ben iparvédelmi ankétet rendezett, nagy iparvédelmi programmot dolgozott ki, de megint csak a nagyipar javára. Persze a Gyosz. urait a kisiparos, a kisipar nem érdekli, csak a nagyipar, csak a nagyiparnak mindent és amint mondottam a Gyosz.-nak ez az iparvédelmi programmja, ha érvényesült is valamennyire az életben, csak a nagyipar javára érvényesült. Látjuk, hogy eddig az iparvédelem az egész vonalon elhanyagolt volt, de az iparvédelem visszanyúlik 1845-re, amikor Kossuth Lajos megalapította a Honi Iparvédegyletet, amely azonban csak társadalmi úton próbálta meg a maga iparvédelmi akcióját, természetesen nem sok sikerrel... (Éber Antal: Akkor is Széchenyinek lett igaza, aki ellene volt!) Hiszen ellene volt Széchenyi, az igaz, de viszont azért nem volt igaza, mert az egészből nem lett semmi, maradt egy keret, amely a kisiparon nem sokat segített. A javaslatból általában azt kell megállapítanom és ezt megállapíthatja mindenki, aki az ipari fejlődést és az ipar körül keletkezett törvényalkotás történetét ismeri, hogy ez minden, csak nem korszerű. 1872. évi VIII. törvénycikk, amely a szabad ipart proklamálta, még csak szabad ipart ismert és mint f beszédem elején mondottam, ennek a törvénynek egyik szakasza a céhrendszert, tehát a korábbi céhrendszerbeli termelési módszereket törvényesen eltiltotta, megszüntette. Az 1884. évi XVII. törvénycikk, amely ezt a törvényt követte, az ipart már kilenc csoportba osztja be és engedélyhez köti, azonkívül feljogosítja a minisztert, hogy bizonyos iparokat képesítéshez kössön. Elvileg azonban még ez a törvény is az ipar szabadságának elvi álláspontján áll. Ez tartott egészen 1922-ig, ekkor alkották meg az 1922. évi XII. törvénycikket az. ellenforradalom lázának legmagasabb lüktetésében. Ez a törvénycikk már erősen korlátozza az ipar szabadságát és 86 ipart képesítéshez, 38 ipart engedélyhez köt. Ahogyan múlt tehát az idő, ahogyan fejlődött a termelés, a technika, ahogyan átalakult az egész ipari termelés, a mindenkori magyar törvényhozás nem haladó irányban, hanem állandóan retrográd irányban változtatott a különböző jogszabályokon, ipartörvényeken, mígnem elérkeztünk odáig, hogy 1936-ban, a technika tüneményes fejlettségének, a termelés forradalmi átalakulásának korszakában, visszasírják a céhkorszakot. Már ez maga is, amit az 1922. évi XII. te. statuál, olyan nagyfokú korlátozása az iparszabadságnak, hogy még tovább menni ezen a téren — szerény felfogásom szerint — katasztrofális lehet. Ez a javaslat pedig további korlátozásokat és megszorításokat tartalmaz, helytálló tehát az a megállapítás, hogy reakciós irányzatú. Ma a törvények és a rendeletek egész gyűjteménye szabályozza az ipari termelést. Ennek következtében az ipari közigazgatás szétfolyó, egyenetlen, bizonytalan. Megállapítom tehát azt a másik elvi álláspontot, amely bennünket ebben a kérdésben irányít, hogy reformra valóban szükség van, sőt talán már el is késtünk vele, már régen hozzá kellett volna nyúlnunk az ipari közigazgatás reformjához — de természetesen korszerű reformjához. A »folt hátán folt« módszer itt nem sokat használ. Szerény felfogásom szerint egy nagy, átfogó ipari kódexre volna szükség, amely az egész ipari termelést annak minden vonatkozásában — termelési, gazdasá.gi, technikai, joga, szociális vonatkozásban — szabályozza a problémák összeegyeztetésével és az Összefüggések megkeresésével. A hangsúlyt itt a korszerűségre helyezem. Egészen furcsán érzi magát az ember akkor, amikor a villamosság, a repülőgép, a futószalag, a Bedeaux-rendszer és a racionális üzemszervezet korszakában ilyen 'törvényjavaslattal jönnek ide és amikor vannak olyan törvényhozók, akik komoly férfiaknak tartják magukat és akik azt hiszik és elakarják hitetni a világgal, hogy ők értenek a kérdéshez és dicsérik ezt >a törvényalkotási kí : ; serietek T. Képviselőház! Ha ezt a törvényjavaslatot. az ipari fejlődés kezdetén konstruálták volna
