Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-94

Az országgyűlés képviselőházának 94- üt lehet az?) Éppen ezért a mai időkben niég hoszszú átmenetet fog jelenteni, hogy ittmaradnak azok, akiknek ma sem volna joguk ipart űzni. Éppen ezért arra kérem a (miniszter urat, hogy ezt az átmenetet minél jobban rövidítse meg, nehogy méig hosszú idő elteljék, amíg kontárok ezrei maradnak itt. (Fábián Béla: Annak az 1500 »kontárnak«, akiket elítéltek, volt iparigazolványuk, vagy nem?) Volt, de szabálytalanul szerezték, kijátszották az iparhatóságot. Éppen ezért ítélték el őket, mert szabálytalanul gyakorolták az ipart. (Fábián Béla közbeszól.) Elnök: Ne méltóztassék párbeszédeket folytatni. Méltóztassék a beszédet folytatni. (Fábián Béla: Hogyan kapták ezek az iparigazolványt?) Müller Antal: Kátérek a javaslat l.§-ára, amely a közkereseti, hetét i és részvénytársaságok iparűzését tárgyalja. Eddig tényleg úgy állott a helyzet, hogy ha egy képesített iparos ' volt közöttük, iparengedélyt kaptak. Ez azután lehetővé tette, hogy — amint előbb mondottam — egy szakmunkással, kisiparossal sokszor szerződést is kötöttek, sőt megállapították, hogy mondjuk a tiszta haszonnak 2%-át kapja a szakember, a többit a tőkés. Vagyis ez csupán egy formai társ, »strohmann« volt, akinek alkalmazása nélkül természetesen az ipart nem űzlhették volna. Az ipartestületek nem egy, hanem nagyon sok ilyet feljelentettek. Természetesen nem sokra mehettünk vele, mert a törvény megengedte, hogy ha egy képesített iparos be van jelentve, az már űzheti az ipart. (Rassay Károly: Ez olyan, mint a tejüzemben a vajmesterí Azt is lehet alkalmazni!) A gyári jelleget is kijátszották sokan. Iparigazolványt kértek gyáripar űzésére. Méltóztatik tudni, hogy ahhoz képesítés nem kell. Az iparigazolványt megkapták. Senki nem ellenőrizte, hogy kézműipar keretében űzi-e az ipart, vagy gyári ipart űz, csak ha véletlenül az ipartestület, vagy valamelyik iparos feljelentette, idézték meg, vizsgálták meg, büntették meg. Természetesen birtokon kívül lehetett fellebbezni, úgy, hogy még 2—3 évig ugyanebben a keretben űzhette az illető gyári jelleg címén szerzett iparengedély mellett az ipart és ezzel is kijátszotta a törvényt és sértette többi iparostársának érdekeit. A villamosvállalatokra vonatkozólag is intézkedik a törvényjavaslat. Ezt a szakaszt én sérelmesnek tartom. Sérelmesnek tartom azért, mert az 1922-es törvény óta ezeknek a vállalatoknak képesítési iparigazolványt kapniok nem volt szabad. Természetesen volt egy-kettő olyan, aki szerzett jognak volt birtokában. Már most ezeknek a villamosvállalatoknak kedvéért a törvény megengedi, hogy a vidéken, ott, ahol képesített iparos nines, a gyárak maguk szerelhetik fel és rendezhetik be a villamosvezetékeket. Tudom, hogy ez sérelmes. Tudom ezt t. képviselőtársaimtól, akik már az ipartestületektől is kaptak felszólítást, amelyben kérik képviselőtársaimat, de engem is kért a budapesti villamosszerelő testület, hogy hívjuk fel a miniszter úr figyelmét arra, hogy mindenütt van és kapható szerelőiparos. Hiszen, ha egy hír jelenik meg az ország valamelyik részében, hogy valahol villamosítani akarnak, tömegével jelennek meg az iparosok, készséggel hajlandók elvállani a munkát és éppúgy elvégzik azt, mint az az áramot szolgáltató villamosgyár. Amint helytelenítem, hogy a gyárak kereskedelmet folytatnak, épúgy helytelenítem, hogy az a villanygyár, amely a villanyáramot kell, hogy szolgáltassa, szereléssel is foglalkozik. ése 1936 február 20-án, csütörtökön. 513 Erre vonatkozólag a részleteknél határozati javaslatot is leszek majd bátor beterjeszteni. T. Ház! Helyes, hogy a mestervizsgát mindenkinek le kell tennie. A szakasz, amely ezt előírja, garancia és biztosíték az iparosság szempontjából arra, hogy a jövőben kontár egyáltalán nem tud az iparba bekerülni, mert az, aki a mestervizsgáló bizottság előtt megfelel, akárhogy felel is meg, de ha őt az a vizsfáló ^ bizottság átengedi, az már nem lehet ontár, az a szakmát már elsajátította. Akármilyen rövid vagy hosszabb ideig dolgozott is valaki a szakmában, ha egyszer mestervizsgát tett, az, ismétlem, már nem lehet kontár. Nagyon helyes intézkedés, hogy nemcsak akkor kell a mestervizsgát letenni, amikor valaki önállósítani akarja magát. Meg vagyok győződve, hogy a törvény életbelépése után lesznek segédek, akik határozottan érzik magukban, hogy a mestervizsga követelményeinek megfelelnek s akik minél előbb leteszik ezt a vizsgát, hogy adott esetben, ha anyagi helyzetük megengedi és lehetővé teszi, minden további nélkül önállósíthassák magukat, mint mestervizsgát tett segédek. A »mester« jelző egyébként is szerintem nagyon szép meghatározás. Már az 1922-es törvény is előírja, hogy 1923 január 1-től kezdve csak azok használhatják az iparosmester jelzőt, akik a mestervizsgát leteszik és az iparengedélyt kiváltják. Akik kiváltják ugyan az iparengedélyt, de nem teszik le a mestervizsgát, azok csak az »iparos« jelzőt használhatják. Természetesnek tartom, hogy a törvény életbeléptetése után is mindaddig, amíg az 1923 január 1-étől a mostanáig elnyert iparigazolványtulajdonosok le nem teszik a mestervizsgát, a »mester« jelzőt nem használhatják. Ami a reáljogokat illeti, egy vagyonjog megszüntetéséről van itt szó attól a perctől kezdve, amikor ezt törvénybe iktatjuk s bár nagyon hosszú idő múlva fog ez a jog megszűnni, mégis azok részére, akik talán vettek egy ilyen jogot, vagy akiknek van egy ilyen reáljoguk, ez értékveszteséget jelent. Hozzám is jöttek kéményseprőmesterek panaszkodni, de felvilágosítottam őket, hogy ha örököl valaki egy ilyen jogot, csak húsz esztendő múlva szűnik meg a reáljog, esetleg 35—40 vagy 50 év múlva állhat be ez az eset, nem kell tehát kétségbeesni, mert ki tudja, mi lesz akkor. Tény az, hogy a reáljogok ellen már a múltban is hallatszottak hangok úgy a kéményseprőszakmában, mint más szakmában is és bizony más iparosok is szorgalmazták ennek megszüntetését. T. Ház! Egyik szakasz foglalkozik a munkaegyesítés elvével is. Különösen a szobafestőiparosság kifogásolta ezt hozzám fordulva, mert szerintük lehetetlenség, hogy a munkaegyesítés elve alapján egyik iparág kihasználja a másik rovására a munkalehetőségeket. Kérem a miniszter urat, — az államtitkár úr is ígéretet tett rá — hogy majd a végrehajtási utasításban erre vonatkozólag intézkedni méltóztassék. Ez is megnyugtat engem. (Fábián Béla: De hát miért nem a törvényben? Mindent abban a végrehajtási utasításban és semmit a törvényben?) Ugyanez a szakasz szabályozza a gyáraknak képesítéshez kötött ipari tevékenységét is és lehetővé teszi minden gyári vállalatnak, hogy rendszeresen foglalkoztatott munkásaival bármilyen szakmát, bármilyen iparágat, ami a gyárához szükséges, folytathat. Én ezt is sérelmeztem már a bizottságban is, de sé-