Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-94

504 Az országgyűlés képviselőházának 9U> hatásokkal járt a magyar iparra, olyannyira, hogy azután az 1884:XVII. tc.-ben szükségesnek látták szabályozni az ipar kérdését. Az előadó úr az 1872. évi törvény jellemzésénél azt mondotta, hogy ez a törvény megfelelt a gazdasági liberalizmusnak. Én inkább azt mondanám, hogy ez a törvény a gazdasági liberalizmusnak egy kinövése volt, mert a helyes liberalizmus, a szabadság nem jelenti a szabadosságot, a szabadság nem jelenti azt, hogy ne legyenek szabályok, ne legyenek törvények, amelyek az ipart, a kereskedelmet és az emberi élet minden megnyilvánulását szabályozzák. A világháború, az összeomlás, a forradalmak és az ellenforadalom után megint teljesen megváltozott gazdasági viszonyok között jött létre az 1922 :XII. te. Meg kell jegyeznem ennél a törvénycikknél azt, hogy azt nagyon alapos, hosszú ideig, két évig tartó előkészítő munka előzte meg. Két évig ankéteztek a minisztériumban, két évig hallgatták meg az érdekképviseleteket, az ipartestületeket, a kamarákat, stb., s ennek a szorgalmas és minden részletbe belemenő előkészítő munkának az eredménye volt az 1922X11. te. Az egész 1922:XII. te.-et az az igen erősen megnyilvánuló irányzat jel; lemzi, hogy az iparosságot meg kell védeni minden kizsákmányolás, minden tisztességtelen verseny és minden olyan lehetőség ellen, amely éppen a háború utáni időkben előállott szorult helyzetének erkölcstelen kihasználását lehetővé teszi. Nagyon messzemenő intézkedéseket tartalmaz az 1922:XII. te, amelyekre majd részletesen rá fogok térni a jelen törvényjavaslat kapcsán, mindenesetre azonban olyan intézkedéseket, amelyek — bármilyen bírálatok is hangzottak el akkor, amikor a törvényjavaslatot tárgyalták — nagy részben — és ezt még a miniszter úr és az előadó úr is elismerik — megálltak az idők próbáját és a gyakorlati életben beváltak. Hiszen a jelen törvényjavaslat is tulajdonképpen az 1922:

XII. te. egyes rendelkezéseinek, módosítását tűzte ki céljául, de nagyjában fenntartja konstruktív egységnek, alaptörvénynek' az I922:XII. tc.-et. T. Ház! Ennek a törvényjavaslatnak bizottsági tárgyalása során a miniszter úr kijelen- | tette, hogy itt egy kizárólag gazdasági és szo- i ciális természetű javaslatról van szó. A mi- j niszter úrnak ezt a kijelentését tudomásul Í vesszük, és a magam részéről én is ebben a szellemben akarom ezt a javaslatot bírálni, | nevezetesen kizárólag azt teszem vizsgálat | tárgyává, hogy ez a törvényjavaslat gazdasági és szociális szempontból miként felel meg kitűzött céljának és hogy gazdasági és szociális szempontból előnyösebb, avagy hátrányosabb helyzetet teremt-e az 1922:XII. te. alapján előállott helyzetnél. Politikumot ebbe a vitába bedobni valóban indokolatlan akkor, ha magában a javaslatban nincs politikum. Én készséggel elismerem a miniszter úrnak azt a kijelentését, hogy ő nem akart ebbe a javaslatba politikumot belevinni, kerülte is a szövegezésben a látszatát is annak, mintha ebben a politikum lett volna és ezzel rácáfolt egyes támogatóinak kijelentéseire is. Én azonban nem akarom, hogy félreértsen engem akárki, — akár a miniszter úr, akár más — ha politikai vonatkozásban is foglalkozni leszek kénytelen ennek a javaslatnak egyes pontjaival, t. i. abból a szempontból, hogy esetié- I ges politikai hatalmi túlkapásokra milyen mértékben és hogyan adhatnak alkalmat. Elisme- \ rem, hogy a miniszter úr nem akarja ezeket az ülése 19S6 február 20-án, csütörtökön. alkalmakat keresni, de már sok kormány és sok miniszter volt ebben az országban, (Farkas István: Akik keresték!) akikről nem lehetett ugyanezt mondani. Ha sorra vesszük, az előadó úr a kitűzött célok szerint három csoportba osztotta ennek a törvényjavaslatnak rendelkezéseit. Én nem fogok ragaszkodni az ő csoportosításához, hanem először is azt a kérdést fogom vizsgálni, mik voltak azok a tények és körülmények, amelyek parancsolóan szükségessé és sürgőssé tették ennek a javaslatnak a beterjesztését. Az egyik, mindenki által hangoztatott és az indokolásban is megjelölt cél az volt, hogy az ipart, pontosabban a kisipart, elsősorban a kézművesipart kell fokozottan megvédeni minden olyan kívülről jövő — mondjuk — kihasználással, kiuzsorázással szemben, — jelentkezzék ez akár a tőke, akár a kereskedelem részéről — amely a kisipar helyzetét megnehezíti. Ezt a célt akarja szolgálni ennek a javaslatnak 1. ^-a, amely az előadó úr által oly szépen ismertetett módon szabályozza a társulás lehetőségeit, a régi törvénytől eltérő módon megkövetelve, bogy az újabb betéti, vagy közkereseti társaságoknál megkívántatik az iparűzéshez szükséges kvalifikáció mind a betéti társaság minden beltagjától, mind a közkereseti társaság minden tagjától. És ennek a szakasznak a jövőben való alkalmazását egy nagyon fontos szempontból tartom aggályosnak. Nagyon jól tudjuk, hogy ma — sajnos, de így van — a kisiparos-osztály túlnyomó nagy része teljesen tőke nélkül áll. ,1 ól tudjuk, hogyha a társulást csak iparos és iparos között engedélyezzük, akkor az a helyzet fog előállni, hogy az egyik koldus társulhat a másik koldussal, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) de idegen tőke nem fog bejönni. Az 1922. évi törvény ezt a kérdést szerintem kielégítően szabályozta, már amennyire törvényhozásilag kielégítően lehet ilyesmit szabályozni, hiszen nincs az a törvény, amelyet kijátszani ne lehetne, de kielégítően szabályozta, amikor megkövetelte a szakképzettséget annak a személynek a részéről, aki az üzemet vezeti. És a kormánynak megvan a hatalma arra, hogy szigorúan ellenőriztesse azt, hogy az ilyen társulások ne legyenek áltársulások, ne legyenek kiuzsorázó, kizsákmányoló ügyletek, hanem valódi társulások, vagyis amikor a tőke és az iparos által nyújtott szaktudás és munka értékelése egymással egyensúlyban van. A tőke túlkapása csak ott kezdődik, ahol a tőke túlságosan sok jogot vindikál magának a szaktudás és a munka rovására, ezt azonban egyensúlyban tartani és a nehézségeket áthidalni úgy hiszem, más, szerencsésebb módon is lehetne, mint ahogyan azt az 1. ^ tenni kívánja. Itt két szempontot kell néznünk. Először is nálunk mindig hangoztatják a belső tőkeképződés szükségességét; pénzügyi kapacitásaink, közgazdasági szakférfiaink mind erről beszélnek. A belső tőkeképződésnek egyik és pedig legegészségesebb módja az, ha a tőke — az aránylag kisebb tőke — gyümölcsözően tud elhelyezkedni, és pedig úgy, hogy a termelő munkát segíti elő, tehát nem a spekulatív, hanem a produktív munkát. A vidékről beszélve, rendesen a kistőkévei rendelkező r

emberek állottak rendelkezésére annak az önállósulni akaró iparosnak. Azt mondhatja valaki, hogy MZ íl, javaslat, amelyet most tárgyalunk, nem tőkevédelmi, hanem iparosvédelmi javaslat. En itt nem látok olyan ellentétet a tőke és az iparos érdekei "kö-