Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-94

Az országgyűlés képviselőházának 9k. ülése 1936 február 20-án, csütörtökön. 505 »ött, ellenkezőleg: megfordítva látom a dolgot. Nem is tudom másképpen megmagyarázni ezt az intézkedést, mint azzal, hogy a legutóbbi években megint lábrakapott erős antikapitalisztikus hangulatnak, néha a demagógiáig menő hangulatnak közvetett eredménye ez. Először statisztikát szeretnék látni azokról a panaszokról, amelyek az 1922 :XII. te. 4. §-ának alkalmazása folytán előállott visszaélésekről és súlyos törvényáthágásokról szólnak. Amíg erről statisztikát nem láttam, nem tudom, hogy valóban olyan sok, olyan nagyszámú volt-e az ilyen eset. Feltételezem, hogy ha olyan meggyőző mértékben, olyan meggyőző mennyiségben történtek volna ilyen visszaélések, akkor a miniszter úr vagy az előadó úr a javaslat alátámasztására ezeknek kimutatását idehozta volna a Ház elé. (Zaj a baloldalon.) En nem örülök ennek a rendelkezésnek, mert én »annak a kisiparosnak az érdekét nézem, aki — bár nehezen és nem egészen önállóan — mégis bizonyos tőikéhez jutott és most egy másik becsületes kisemberrel társulva kívánja űzni iparát. (Zaj a baloldalon) Nines az a törvény vagy törvényes rendelkezés, amellyel mindenki meg lenne elégedve egy országban és egy osztályon belül sincs meg soha m teljes egység; az- egyik ember azt találja, hogy jó neki ez a törvény, a másik azt, hiogy nem jó. Az egyes frakciókon és szakcsoportokon felül álló törvényhozásnak kell eldöntenie konkrét statisztikai adatok és nem a hangulat alapján azt, hogy melyik eset áll fenn, melyik résznek van igaza. En csak azt látom, hogy rengeteg kisiparos tudott önállósulni az 1922 :XII. te. alapján. Es még egy nagyon fontos szempontot felejtenek ki azok, akik ezt a megoldást szerencsésnek^ találják, nevezetesen azt, hogy kölcsön formájában nem áll ma tőke nemcak kisiparos, de senki rendelkezésére. Ha rendelkezésre állana is kölcsön, még akkor is egy kölcsönügyletbe mindig könnyebb az uzsorát elbujtatni és nehezebb eldönteni, hogy fennforog-e uzsora és kizsákmányolás, mint egy társasági szerződésnél, amelyre nézve nagyon helyesnek találnám, haa formát mindenképpen megszigorítanák, jóváhagyáshoz kötnők és könyörtelen szigorúan megbüntetnénk minden kiuzsorázó, kizsákmányoló ügyletet. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az ilyen társulásnál nemcsak az üzleti hasznon osztozkodik a tőkés-társ és az iparos-társ, hanem a rizikón, a kockázaton is. Azt a kockázatot azonban, amely nincs egyedül a kisiparosnak a vállán, a másik, a pénzes társa talán fokozott mértékben vállalja. Ha ci /• il kisiparos, akinek magának nincs tőkéje, megbukik* a vállalkozásával, a szaktudása mindig megmarad és társulhat mással, de az a kistőkés, aki elvesztette a pénzét, a vagyonát vesztette el. Ezért itt le akarok szállítani minden politikumot és minden, a tőkésosztály melletti vagy elleni hangulatot a kellő értékére és csak azt akarom nézni, hogy a köz szempontjából mi a hasznos és mi a káros. En a köz szempontjából — legalább azoknak az adatoknak alapján, amelyek számszerint rendelkezésemre állanak — nem találom indokoltnak, sőt pro futuro veszedelmesnek tartom ezt a^ sízakaszt azért, mert el fog akadni az a pénz- és tőkeforrás, amely eddig a kisiparosságnak rendelkezésére állott. (Rassay Károly: Esetleg ,a családon belül!) De ezzel a szakasszal kapcsolatban — most ugrani fogok egyet, nem sorrendben tárgyalva a szakaszokat — egy másik szakaszra kell a t. Ház figyelmét felhívnom. Tudniillik ebben a most tárgyalt szakaszban a tőke támadásaitól vagy a tőke kizsákmányolásától akarták .megszabadítani az ipart. Attól félek, hogy magától a tőkétől szabadítják meg. De van egy másik szakasz, amely a régi törvénynek az 1922:XII. te. 47. §-ának megváltoztatását tűzte ki céljául. Ez :a 47. § azért [hozatott meg 1922-ben, — az ipartörvény régebbi formájában, az 1884-es törvényben egyáltalán nem volt szó arról, hogy kereskedő űzhet-e ipart vagy sem — mert a háború és a háborút követő helyzet valóban szükségessé tette ennek a kérdésnek szabályozását. A háború alatt főképpen a textilgyárak és posztókereskedők voltak azok, (Gr. Festetics Domonkos: Akik a legtöbb hadiszállítást végezték!) akik ezeknek a kereskedői iparengedélyeknek védelme -alatt a ruhakészítést is vállalták. Ismerjük az akkori zavaros viszonyokat, tudjuk, hogy a háború alatt rettenetesen eltolódott az árszínvonal s már a kész ruhánál is sokkal nagyobb százalék esett az anyag árára, mint a munka árára. Ezt akkor szabályozni kellett és az 1922-es törvény, szerintem, igen bölcsen így rendelkezett (olvassa): »A kereskedő kereskedelmi szakmára szóló iparigazolványa alapján képesítéshez kötött iparág üzletkörébe tartozó ipari munkát nem végezhet és ily munkát csak annak foganatosítására jogosult iparossal végeztethet.« Nem akarta azonban a törvény elvenni annak lehetőségét, hogy éppen az ilyen, úgynevezett bedolgozó kisiparosoknak továbbra is meg legyen a munkájuk, azért lehetővé tette a következőket (tovább olvassza): »A kereskedő kereskedelmi szakmára szóló iparigazolványa alapján az üzletkörébe tartozó áruk elkészítésére megrendeléseket vehet át, az általa eladott áruk átalakítását, javítását elvállalhatja és ebből a célból mértéket is vehet, de a megrendelt áru elkészítését, illetőleg az áruk átalakítását és javítását, amennyiben ezeknek a munkáknak végzése valamely képesítéshez kötött ipar munkakörébe tartozik, csak, az illető munka végzésére jogosult iparossal végeztetheti.« (Boczonádi Szabó Imre: Csakhogy nem így csinálták! Kibújtak alóla! — Bródy Ernő: A tejtermelő lehet tejkereskedő! — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Kereskedő mindenki lehet, ahhoz csak, iparigazolvány kell! Az nem képesítéshez kötött ipar!) Adandó alkalommal leszek bátor a tejkérdésről beszélni a képviselőházban, mert valóban önként adódik a tejszakmával való összehasonlítás akkor, amikor olyan szigorú rendeletek szabályozzák a tej forgalmat és mégis látjuk, hogy ezeket hogyan játsszák ki. (Zaj a jobb- és a balodalon. — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ahhoz sem kell képesítés! — Rassay Károly: Ahhoz más kell! — Hertelendy Miklós: Tehén kell! — Zaj.) A miniszter úr közbeszólására, illetőleg arra, hogy ezt a rendelkezést kijátszották, azt vagyok bátor megjegyezni: nincs az a törvény, amelyet egy ügyes

1 svindler ki ne tudna játszani. A kérdés az, hogy hogyan tud az államhatalom kellőképpen védekezni ez ellen. (Bródy Ernő: A rendes embereket azért nem kell büntetni!) Ezzel a javaslattal szerintem semmiesetre sem lehet hathatóson védekezni a kijátszás ellen, mert jöhetnek akármilyen szigorú törvénnyel, min-