Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-94

500 Az országgyűlés képviselőházának 9-4. számot alkotnak; ez a 170.000 mester a hozzájuk tartozó családtagokkal, tanoncokkal és segédekkel együtt körülbelül 800.000 főnyi létszámot képvisel. (Éber Antal: Az eltartottakkal együtt!) Ez a 800.000 főnyi tömeg olyan súlyos gazdasági helyzetbe került, hogy évtizedes követeléseiket végre meg kellett hallgatni és ezek az évtizedes követelések hozták létre ezt a törvényjavaslatot. T. Ház! Ebben a törvényjavaslatban a képviselő urak semmi politikát és semmiféle pártkérdést nem találnak. Ez a törvényjavaslat tisztán közgazdasági és szociálpolitikai okokból került a Ház elé és szerves összefüggésben van a miniszterelnök úr nemzeti munkatervével, amelynek egyenes következése. Az egyedüli indítóok, amely az iparügyi miniszter urat ennek a törvényjavaslatnak a benyújtására késztette, nem volt más, mint az, hogy e tisztességes, becsületes, hazaszerető és megbízható ipari réteg követeléseinek eleget tegyünk s azt erkölcsileg, gazdaságilag magasabb színvonalra emeljük. Hogy az ipar fejlődését és mindazokat a törvényeket, amelyek a kisipar védelmét biztosították, jól lássa a t. Ház, e célból méltóztassanak velem együtt egy kis történelmi visszapillantást vetni az elmúlt időkre. Az ipar az egész középkoron keresztül a céhrendszer formájában állt fenn. Ez a céhrendszer, amely egyes zárt városok területére korlátozódott, önmagában saját kebelén belül tökéletesen megoldotta az oktatás, a tanonc- és segédképzés és a mesterek képzésének kérdését. Nagyszerűen megoldotta az áru eladási árának, az áru minőségének a felügyeletét, a kontárok kiküszöbölését s ezen kívül és ezzel együtt az egész középkoron keresztül a városok védelmének egyik hathatós tényezője is volt. Az a kisiparos-csoport, amely egy céhen belül foglalt helyet, amilyen jól kezelte a kalapácsot, a varrótűt vagy a dikicset, szükség esetén elővette a muskétát, a kopját, a csatabárdot és védte hazáját. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Ezek az évszázados tradíciók ma a kisiparosságban a hazaszeretetben élnek, a nemzethez való tartozás fogalmát táplálják a kisiparosságban, éppen azért ez a kisiparosság minden elképzelhető pártolást megérdemel, amelyet a t. Ház ma nekik meg tud adni. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) T. Ház! A céhrendszer, amely évszázadok folyamán a gyengébb forgalom mellett nagyszerűen fenn tudta tartani önmagát, a gőzgépek feltalálása után, a forgalom emelkedésével, a nemzetközi áru- és csereforgalom növekedésével s a gyáripar fejlődésével természetesen nem volt tovább fenntartható, s évszázados nehézkessége következtében gazdaságilag összeomlott. Bekövetkezett egy korszak, a céhrendszer bukása és az iparügyi törvények behozatala között, mikor a kisiparos és középiparos nem részesült semmiféle védelemben. Rövid néhány évtized alatt bebizonyult, hogy az a védelem, amelyet a céhrendszer egy bizonyos fokig nyújtott a kebelébe tartozó iparosoknak, egy bizonyos határig helyes és kedvező volt. A legjobban bebizonyosodott ez alkkor, amikor az 1872. évi országgyűlés VIII. törvénycikkében proklamálta a teljes ipari szabadságot. Ennek a törvénycikknek értelmében az ipar teljesen szabad volt, minden nagykorú egyén, minden magyar ember bárhol, bármikor és bármilyen ipart szabadon űzhetett. Ez a gazdasági "liberalizmus eszméjével tökéletesen párhuzamba állított törvény rövid ülése 1936 február 20-án, csütörtökön. néhány év múlva megmutatta szomorú következményeit. A túlzott szabadságnak, az iparűzés teljesen szabaddá tevésének egyik káros következménye az volt, hogy rövid néhány év alatt gombamódra elszaporodtak a kontárok. (Erődi-Harrach Tihamér: Es elpusztult a kisipar!) Az ipari képzés nem volt előírva, a segédés mestervizsga ismeretlen fogalom volt, mindenki bárhol, bármikor, bármilyen ipart űzhetett, aminek következménye az volt, hogy az ország megtelt kontárokkal. Ez, együtt járt az árrombolással is és az egész kisipari társadalom tökéletesen lesújtott, nehéz és majdnem kétségbeejtő gazdasági helyzetbe került. Tizenkét évvel később, az 1884. évi törvényhozás látva ezt a bajt, segíteni akart és a XVII. törvénycikkben felállította az ipari szakképzés követelését és újra szabályozta a tanonc, a segéd és a mester fogalmát. Tovább azonban nem haladt. A segédvizsga nem volt kötelező. További védelmet a meggyorsuló árucsere, a meggyorsuló nemzetközi forgalom közepette nem nyújtott a kisiparosságnak és emiatt a kisiparosok helyzete az 1880. évtől kezdve végig, a világháború éveit is beszámítva, fokozatosan romlott és ez a nemzejhű, tisztességes réteg fokozatosan ment tönkre gazdaságilag. Az 1922. évi törvényhozás belátta ennek a helyzetnek tarthatatlanságát s a kisiparosság követeléseinek hatása alatt XII. törvénycikkében részletesen szabályozta az iparágak fogalmát és az ipari képzésnek magasabb nívóra való emelését határozta el. Tulajdonképpen ez az 1922 : XII. törvénycikk az alapja a mostani törvényjavaslatnak: az 1922 : XII. törvénycikk egyes jogszabályainak pótlására és egyéb határozmányainak kiigazítására nyújtotta be az iparügyi miniszter úr ezt a törvényjavaslatot; éppen ezért egy kissé tájékoztatni is fogom a t. Házat az 1922 : XII. törvénycikknek a kisiparosság beosztására vonatkozó rendelkezéseiről. Ez a törvény az iparűzést három csoportra osztja. Az egyik a képesítéshez kötött ipar, a másik az engedélyhez kötött ipar, a harmadik pedig a szabad ipar. Ezt a három .csoportot különbözteti meg szervesen és ezt a három csoportot azután a következőképpen osztja be. A képesítéshez kötött ipar részben iparigazolványnoz, részben iparengedélyhez, kötött iparűzés. Az iparigazolványhoz kötött iparűzés hetvenhatféle nevét különbözteti meg ez a törvény: Elkezdődik az aranyműveseken és végződik —• a betűrendnek megfelelően — a zománcozó iparon. Közbül beletartoznak mindazok ta kisiparok, amelyeket az élet mindennemű megnyilvánulásában, a mindennapi gazdasági életben lépten-nyomon ismerünk és látunk. Ez az iparigazolvány alapján űzhető, képesítéshez kötött iparok csoportja. Az ugyancsak képesítéshez, kötött, iparengedély alapján gyakorolható iparűzési ágak csoportja a következő: a fogadóipar, a szállodaipar; mesterséges ásványvizek, gyógyszerek ipara; drogista-ipar; fogtechnikus-ipar; építőiparok; kéményseprő ipar; mindennemű gázvilágítási- és villany világítási ipar; robbantószerek készítése és a fehérneműtisztítás. A következő csoport, amelyet az 1922. évi XII. te. megkülönböztet, az engedélyhez kötött iparok csoportja, amelyhez a következők tartoznak. Az első az állati hullák feldolgozásával foglalkozó ipar, azután következnek a beraktározási vállalatok; a csatornatisztító ipar; gépkocsival való iparszerü árufuvarozás; fo-