Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-93
Az országgyűlés képviselőházának 93. nál van érdekelve, a vasutak és utak készítésénél és egyéb munkálatoknál más miniszterek vannak érdekelve. Meg vagyok róla győződve, bogy mind az autonóm hatóságok, mind azok a kormányzati hatóságok, amelyek kubikosmunkát végeztetnek, mindazokat a fontos szempontokat, amelyekre képviselőtársam rámutatott, szem előtt tartják akkor, amikor szerződéseket kötnek. Ilyen szerződések legtöbbnyire nyilvános versenytárgyalások útján köttetnek és — eddig legalább — arról nem hallottam, hogy panasz tétetett volna a Földmunkás-vállalkozók Szövetkezete útján létrejött ilyen szerződések miatt. Igen t. képviselőtársam, ha nem is az egységáraknál, de magánál az egynapi munkabérnél tévedésben van, ahol azt méltóztatott mondani, hogy az egy pengőt tesz ki, azt hiszem ugyanis, hogy nem egészen helyes a, számítás, mert a kubikosoknak lényegesen nagyobb a keresetük, legalább is azoknál a munkálatoknál, amelyeket a földmívelésügyi minisztérium, vagy a vizitársulatok végeztetnek. A többiekre nézve nem tudok nyilatkozni, de azt hiszem, hogy ott is valamt tévedés van a számításban. Egyébként azok, amiket itt el méltóztatott mondani, mindenesetre arra indítanak, hogy kijelentsem a t. Ház előtt, hogy mint eddig, a jövőben is különös súlyt fogok helyezni arra és különösen őrködni fogok azon, hogy ennek a nagyon érdemes rétegnek, a kubikos-munkásságnak sorsát a munkabéreken keresztül a kormány és különösen a földmívelésügyi kormány állandóan figyelemmel kísérje. Egyébként pedig érdekelt minisztertársaimmal szintén közölni fogom a felhozott észrevételeket. Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul Venni. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat megilleti a viszonválasz joga. Dulin Jenő: T. Képviselőház! Örömmel hallottam az igen t. földmívelésügyi miniszter úr megnyugtató válaszát. Egyben azonban megragadom az alkalmat, hogy a jelenlévő miniszterelnök urat is, aki éppen a minap árulta el a kubikosokkal iszemben érzett jóindulatát, megkérjem, hogy a kérdés megoldását támogatni méltóztassék. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnák-e a földmívelésügyi miniszter úrnak az interpellációra adott válaszát, tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Czirják Antal képviselő úrnak a honvédelmi miniszter úrhoz intézett interpelláció jai Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Szeder János jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. honvédelmi miniszter úrihoz. Van-e tudomása a honvédelmi miniszter úrnak a hadirokkantak súlyos helyzetéről, harctéren szerzett sebesülésük, vagy betegségüknek — a korral járó — súlyosbodása és elviselhetétlenségéről, a hadirokkantaik megbecsülésének minden vonalon való sülyedéséről ós arról, hogy a nehéz anyagi viszonyok közé jutott hadirokkantakat, mint elkésetteket, még akkor is elutasítják a hatóságok a felülvizsgálattól, ha minden kétséget kizáró módon igazolják hadirokkantságukat? Van-e tudomása a^ hadiözvegyek és árvák nyomorúságos helyzetéről? Hajlandó-e a honvédelmi miniszter úr mindezeken segíteni, akár az 1933: VII. t. c. reülése 1936 február 19-én, szerdán. 471 víziójával, de halaszthatatlanul az összes hadirokkantak felülvizsgálásával? Hajlandó-e a hadirokkantak munkanélküliségének megszüntetése érdekében a törvényhatóságokat megfelelő intézkedésre szorítani, melyek különösen a hadirokkant-gondozó intézmények létesítésével legyenek kötelesek a magukkal tehetetlen hadirokkantak elhelyezése és ápolásáról gondoskodni? Mit szándékozik a honvédelmi iminiszter úr az illetékes miniszter urakkal egyetértőleg a háborús kötelezettségeink likvidálása — frontharcos-törvény, vitézségi érempótdíjaik, hadikölcsönök, stb. — érdekében cselekedni? Budaipest, 1936. február 18. Czirják Antal s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Czirják Antal: Igen t. Képviselőház! 1933. február 27-én a HONSz meleg szívre valló emlékiratot intézett a képviselőházhoz az akkor a képviselőház elé került hadirokkant-törvényjavaslattal kapcsolatban. Ebben az emlékiratában a HONSz szinte tiltakozik az ellen, hogy a törvényjavaslat akkori formájában törvényerőre emelkedjék. Nem emelkedne tik a^törvényjavaslat törvényerőre mai formájában — mondja az emlékirat — mert ezzel számos hadirokkant sokkal súlyosabb helyzetbe jutna, mint aminőt eddig élvezett, — ha ugyan ezt élvezetnek lehet mondani. Ez az emlékirat azóta szinte a feledés homályába merült, mert a hadirokkantak helyzete még súlyosabb lett, tekintélyes részük szinte a társadalom kivetettjeinek számít, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Merész állítás!) különösen az a részük, amely hiába fordul a hatóságokhoz, abban a tekintetben, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ez is merész állítás!) hogy hadirokkantságukat elismerjék, hogy ők felülvizsgálatra kerüljenek. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Farkasfalvi Farkas Géza: Kérem erre van eset! En is tudok esetet! — Kölcsey István: Itt valami hiba van Géza bácsi! — Farkasfalvi Farkas^ Géza: Azt mondják, letelt a határidő! — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ez a törvény!) Ezek a merész állítások — ahogyan mondani méltóztatnak — arra kényszerítenek, (Kölcsey István: Honvédelmi szakértő!) hogy legalább egy-két példával illusztráljam^ állításaimnak a helyességét. Egy 52-es katonának a kálváriáját mondom el, aki a háborúban megsebesült, légnyomással orosz fogságba került, a Murman-partokra vitték, de látták, hogy micsoda rettenetes nyomorúságban van, az oroszok belátták, hogy segíteni kell rajta, leküldötték melegebb vidékre. Végre a németek hazahozták a Kaukázusból, újból bevonult és ez alatt az idő alatt, igen t. Képviselőház, igen t. közbeszóló képviselő urak, egész vagyona ráment szörnyű betegségének kezelésére. Ez a szerencsétlen ember, nemcsak hogy vagyonát veszítette el, hanem a legborzalmasabb kínok között fetreng ma is arcidegzsábában. A pécsi egyetemen kioperálták az arcából, amit kioperálni lehet és mindent megtettek annak érdekében, igen t. Kölcsey képviselőtársam, hogy elismerjék az ő hadirokkantságát, tovább kezeljék és mindez hiába történt. Ha már provokálni méltóztatik belőlem... (Kölcsey István: Majd utána fogok nézni, ha nekem adresszálja! Legyen nyugodt, törődöm annyit a rokkantakkal, mint ön! — vitéz Scheftsik György: Kétségbevonom azt az arcidegzsábát ! — Farkas-