Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-90
374 Az országgyűlés képviselőházának 90. ülése 1986 február 13-án, csütörtökön. nyát veszi a villamosítás fejlődése és az 1929-es évet, amikor már teljesen a helyközi energiaszolgáltatásra térünk át. Az 1931—1933-as években tulajdonképpen már nagyobb villamosmű nem is létesült. A fejlődési adatokkal kapcsolatban meg kell, hogy említsem, hogy 1914-től 1917-ig nagyfokú hanyatlás áll be, amint az előbb említettem, éppen a háborús viszonyokból kifolyóan. 1929—1931-ben bizonyos fellendülés van, de érdekes, hogy már érezhető a bekövetkezendő gazdasági krízis előszele, lígy hogy 1931. után egy 6%-os apadás áll be, amelyet, sajnos, csak 1934 után tudtunk kiegyenlíteni és a villamosítás kérdését az ezelőtti állapotba hozni. Ennek a csökkenésnek azonban — nehogy félre méltóztassanak érteni — nemcsak kizárólagosan gazdasági okai vannak, hanem erre az időre esik az olcsóbb motorikus modern erőknek, a fagázmotor oknak használata, azután a nyersolajmotoroknak fagázmotorokká való átalakítása és bizony a gazdasági viszonyokkal kapcsolatosan a földmíves népnek a Házban oly sokszor tárgyalt nyomora, a propaganda hiánya, amelynél, sajnos, — mint a megfigyelésekből kitűnik — még az olyan gazdák is, akik bevezettették esetleg ebben az időben a villanyt, bizony visszatértek a petróleumra, az olajra és a faggyúgyertyára. A még el nem látott területek villamosítása tekintetében sokkal nehezebb probléma előtt állunk, mert hiszen a jó, üzletileg rentábilis területek villamosítása tulajdonképpen már megtörtént. Ma még súlyosbodván a gazdasági helyzet okozta nehézségek, ez tulajdonképpen csak úgy képzelhető el, ha nagyobb községek nyolcan, tízen vagy húszan összeállnak s egyegy bizonyos egységet képezve látnak hozzá a villamosítás fejlesztéséhez. Ezt azonban feltétlenül meg kell előznie egy nagy propagandának és e nagy propaganda eredményeképpen lehet csak bizonyos vonatkozásban remélni a villamosítás fejlődését. Az olcsó mechanikus erőnek, az ipari decentralizáció egyetlen módjának kihangsúlyozásával, a mezőgazdasági termelés feldolgozásának racionalizálásával, a kisipar és a háziipar fejlesztésével, — mint ezt éppen említettem a svájci, lyoni és franciaországi példánál — cséplési, darálási, világítási, higiénikus eszközök gyártásával és ami a legfontosabb, sok iparágat foglalkoztató lehetőséget kidomborítandó, a szerelési munkánál sok munkást, sok kisiparost foglalkoztatandó propagandával lehet megindítani egy egészséges villamosítási fejlődést. Nem megvetendő szám még az a bizonyos bruttó bevétel sem, sem pénzügyi, sem nemzetgazdasági vonatkozásban, ha megemlítem, hogy körülbelül 100—120 millióra tehető az az összeg, amely a villamosításból mint bevétel befolyt. Mélyen t. Képviselőház! Az az ellenvetés, hogy a mi primer energiánk, amelyre ma támaszkodhatunk, a szén, bizonyos idő múlva elfogy, komoly energiagazdász előtt nem bír súllyal és komolysággal, mert ha semmit sem változik a technika, ha semmit sem fejlődünk, akkor is jó száz éven felül elegendő barnaszenünk és lignitünk van, amelyet primer energiaként a villamosítás terén felhasználhatunk. Mélyen tisztelt Ház! Az új villamosítással kapcsolatban meg kell még említenem és talán részleteiben ki kell emelnem néhány szempontot, a további fejlődés irányát megjelölendő. Az első szempont a bővítés szempontja, — mint mondottam — a második: bizonyos gazdasági egységeknek, bizonyos technikai kooperációs központoknak létesítése és a harmadik: új telepek létesítése. Ez akkor is szükséges, ha tulajdonképpen semmit sem fejlődik villamosításunk, merthiszen a természetes szaporodás, a természetes haladás, normális gazdasági viszonyokat feltételezve, körülbelül 8—10%-ot. azaz számokban kifejezve, körülbelül 70—75 millió kilowattórát jelent. Energiatermelésünk primer eszköze itt elsősorban csak a szén lehet. A yízierő kérdése, tekintettel arra, hogy nagyesésü vizeink alig vannak, számottevő problémaképpen^ nem említhető. Gázkútjaink elegendő gázzal és berendezéssel még nem rendelkeznek, úgyhogy ezeknek a primer energiáknak tekintetében számbavehetően elsősorban a szénre alapíthatunk. Mármost a fejlődés vonala éppen eme adottságoknál fogva mi lehet? A különböző szénmedencéket összekötő vonal. Kezdem Pécsnél, folytatom a Bakonynál, a Vértesnél, a Mátránál, a Bükknél. Ez az a bizonyos energiavonal amelynek mint primerenergia termelő- és lelőhelynek irányából Kell a magyar villamosítás további fejlődésének és fejlesztésének fakadnia. A bővítésre vonatkozóan csak azt jegyzem meg, hogy természetesen csak ott lehet bővíteni, ahol modern telepekről van szó, ahol ez rentábilis, gazdaságos. A technikai kooperációkat pedig az előbb vázolt szénmedence keretén belül a tartalékáram, csúcsterhelés nehézségeinek áthidalása szempontjából és ezzel kapcsolatban az áram olcsóbbítása szempontjából kell feltétlenül bevezetni. Az egységesítés még egy célt szolgálna, amely nem megvetendő, mégpedig a villamosénergiával kapcsolatos szerelési cikkeknek egy típusra való hozásával mindenesetre bizonyosfokú olcsóbbodást idéznénk elő. Végül jön a villamosítás fejlesztésével kapcsolatos legfontosabb probléma, a tarifapolitika. Itt, — mint az előbb elmondottakból méltóztatnak látni — elsősorban a közüzemi vállalatok tarifapolitikájáról volna szó, másodsorban pedig a magánvállalatokéról. Azegyes' községeknek, ha burkolt formában is, részvénytársasági alapon működő közüzemei tulajdonképpen nem azt a célt szolgálják, amelyet a villamosenergiagazdálkodás, vagy tarifapolitika szempontjából az emberek várnának, mert merő üzleti alapra fektetve, elsősorban: a községi háztartások hiányainak fedezését, vagy bevételeinek fokozását szolgálják, a magánvállalatokkal kötött magánjogi szerződések pedig üzleti alapom köttetvén s a maguk egyéni üzleti érdekeit tartván sízem előtt, mindenesetre erősebb ellenőrzést és helyesebb tarifapolitikai kalkulációk bevezetését tesziik szükségessé. Ezzel kapcsolatban a jelentés kiemeli azokat a szempontokat, amelyeket egy egészséges tarifapolitika bevezetésével kapcsolatban követendőknek tart: az új telepeknél, bővítéseknél, tartalékenergiaseolgáltatásoknál, de legfőképpen a fogyasztó-árammérőknél, ahol — hogy csak egy krassz példát említsek — Budapest székesfővárosban csúcsterhelés esetén megesik néha az, hogy a 110 volt feszültségű áram leesik 90 voltra, ugyanakkor azonban az ampèrmeny* nyiség alig esvén, a mérő alig mutat valamivel kevesebbet, holott tudott dolog, hogy a feszültség esésével a fényerő hatványozottan csökken. Ezeknek biztosítása, számlázása és egyéb ilyen apró problémák azok, amelyek a villamosítás további fejlődésével kapcsolatosan megemlíthetők. A tarifapolitikánál pedig elsősorban is