Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-90
Az országgyűlés képviselőházának 90. meg kell említenem, hogy a tarifakalkulációknál a villamosáram tarifáját nem lehet mint valami árucikket elemezni, mert hiszen az áramszolgáltatás elsősorban folytonos készenlétet involvál egy üzemnél, másodsorban pedig bizonyos pillanatnyi szükségletek kielégítésére kell készenlétben lenni és szabályozni a fogyasztás mennyiségét: több fogyasztás sűrűbben lakott területen olcsóbb tarifát involvál, míg ellenkező eset drágábbat. Ha itt bizonyos egységesítésre törekednénk, nyers és durva be avatkozással, nem körültekintéssel és a közvetlen indokok szolgálásával, akkor előállhatna az a helyzet, hogy a ma olcsóbb tarifát kellene valamivel emelni, míg a magasabb tarifát csökkenteni, úgyhogy azt látnók, hogy a nagyvállalatok amúgyis prosperábilis üzemeinek olcsó tarifáját emelnők és a küszködő, magas tarifájuk mellett is a tönk szélén álló kisvállalatok tarifáit kellene csökkenteni s ezzel ezeknek pénzügyi helyzetét tönkretennők. Ezért mondja jelentésében a magyar királyi iparügyi miniszter úr, hogy közvetve, ha nem is numerikusan, de az egységes tarifapolitika bevezetésével és a tarifa arányosításával kell itt dolgozni, mert — hogy csak néhány ilyen tarifát említsek — van blokktarifa, éjjeli tarifa, nappali, ipari, malom-, cséplési, közvilágítási, magánvilágítási tarifa, tisztviselő-tarifa, csengőtarifa, egyéb kedvezmények, mindenütt más alap, mindenütt más kulcs és arány. Itt kell elsősorban bizonyos egységesítésre törekedni, így az ellenőrzés, a kalkuláció, a tarifapolitika irányításának vezetése könnyen ellenőrizhető mederbe kerül. Ezzel kapcsolatban méltóztassék még megengedni, mélyen t. Képviselőház, hogy a tarifapolitikát szem előtt tartva, megemlítsem azt, hogy ha nyers és durva eszközökkel nyúlnánk bele, akkor, amikor a legnehezebb területek villamosításáról van szó, és máról-holnapra felborítanánk 20—30 éves magánjogi szerződéseket, akkor nem hiszem, hogy volnának jelentkezők további koncessziók kérésére, míg így, közvetett úton, a tarifa arányosításával, az olcsóbbításnak, bizonyos kooperációk, technikai együttműködési lehetőségek biztosításával önkénytelenül és automatikusan haladnánk egy bizonyos oicsóbbító tarifaegységár felé. A természetes fejlődést a céltudatos propaganda, a fogyasztás természetszerű emelése, a termelés racionlizálása, egységes irányítás és szigorított elenőrzés, szociális intézkedések, hivatalos árelemzés, a szerelőipar kérdéseinek rendezése és a primer energiaszolgáltatás természetszerű könnyítése szolgálja elsősorban. Egyenletesebb nagyobb fogyasztás kisebb fogyasztási árat eredményez. Dogmatikusan a kormány ebbe nem avatkozhatik bele, mert ha dogmatikusan és durva kézzel avatkozna bele, akkor viselnie kellene a konzekvenciákat, esetleg a ráfizetéseket is. A villamosítás elasztikus valami, halad, fejlődik a technikával, tehát nem lehet merev, kemény irányelveket előre leszögezni, hanem úgy, ahogy a miniszter úr jelentéséből kitűnik, nagy általános irányelveket leszögezve kell hozzányúlni ehhez a problémához. De nem lehet pénzügyi vonatkozásban sem bizonyos -hivatalos elveket leszögezni, Magyarországon a múltban igen dívott a búzaárhoz szabni bizonyos szerződéseket. Kérdem, ha annakidején valami ilyen határozat vagy törvényszerű rendelkezés látott volna napvilágot, az, aki 30 pengős búzaár mellett szerződői 1 volna egy községgel, hol állott volna akkor, amikor 7-5 pengős, vagy ma, amikor 15 pengős KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ V. ülése 19S6 február 13-án, csütörtökön. 375 búzaár mellett kell ugyanazt a kalkulációt megtalálnia. Befejezem beszédemet. Ezek azok az irányelvek, amelyeket a magyar királyi iparügyi miniszter úr jelentésében a villamosítás fejlesz tése érdekében követendőknek tart. Ez a jelentés összefoglalja a villamosítás mai állapotát és ebből kifolyólag szögezi le azokat az irányelveket, amelyeket a villamosítás fejlesztéséné! követni kell. A megoldási lehetőségeket a fennálló törvényes rendelkezések és a törvényhozás felhatalmazása kell, hogy biztosítsák. Mély tisztelettel kérem ezek alapján, méltóztassanak a magyar királyi iparügyi miniszter úr jelentését elfogadni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik Peyer Károly képviselő úr! Peyer Károly: T. Ház! Az előttünk fekvő jelentés igen érdekes adatokat tartalmaz az ország elektromos energiával való ellátásáról. ßn azonban, nagyon sajnálom, de ezt a jelen"tést csak annyiban tudom értékelni, amennyiben ezek az adatok itt nyilvánosságra kerültek. Hiányzik belőle szerintem az az elv, amely a legfontosabb, ez pedig az, hogy a villamos energiaszolgáltatást államosítani kívánom. Ha nem térünk rá arra az útra, hogy az energiaszolgáltatást államosítjuk, akkor ezen a téren soha nem lesz olyan haladás, amelyre pedig feltétlenül szükség van és amely kívánatos. Vannak a termelésnek bizonyos ágai, amelyek a technika fejlődése folytán kell, hogy köztulajdonba menjenek át. Bátor voltam máiegyik legutóbbi költségvetési beszédemben is rámutatni ezekre és ezek között felsoroltam az elektromos energiaszolgáltatást is a szénbányászat mellett, nem szólva a többiekről, amelyek ugyancsak ide kívánkoznak. Nem lehet a magánvállalkozástól azt kívánni, hogy olyan tőkebefektetéseket eszközöljön, amelyeknek nincsen meg a rentabilitása. A rentabilitás pedig a magánvállalkozásnál nem lehet meg azért, mert a magánvállalkozás egészen más szempontok szerint bírálja el a létesítendő elektromos telepeket, mint ahogy azokat a köz szempontjából el kell bírálni. Aki megnézü ma az elektromos energiaellátást, annak csodálkoznia kell azon, hogyan lehet annyi felesleges tőket invesztálni, hogyan lehet annyi felesleges távvezetéket építeni és hogyan lehet annak egyáltalán valamilyen lehetőséget biztosítani. Mindez magyarázatát leli abban, hogy a magánvállalkozás versenyre kél egymással és a magánvállalkozás termeli ki azokat az Őrültségeket, amelyeket ma az elektromos energiaellátás tekintetében látunk. Nem kell messze menni, menjen csak M valaki az esztergomi országútra, látni fogja, hogy az esztergomi országúton két távvezeték halad egymás mellett, az egyik távvezeték az egyik, a másik távvezeték a másik bányatársula't érdekeltségéhez tartozik. Ilyen kedves jelenségekkel találkozhatunk, azt hiszem, másutt is. Amikor a szénbányáknak a gazdasági viszonyok folytán nem volt olyan kereseti lehetőségük mint máskor, akkor az elektromosságra feküdtek rá, egyszerűen azért, mert a nyersanyag, a szén ott volt, a bányák nagyrészének nagy erőtelepei rendelkezésre álltak, nem igényelt újabb befektetést az, hogy nagyobb arányú fejlesztés nélkül energiaszolgáltatást is végezzenek. Igaz, hogy ennek a kérdésnek a vizsgálatán ál a különleges magyar viszonyokkal is számolni kell, de kialakult itt egy verseny, amely nem a köz szempontjából, hanem csak a jövedelmezőség 55