Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-76
24 Az országgyűlés képviselőházának 76. szemléletből nézik ezeket a kérdéseket és ilyen módon akarják elgáncsolni. Pedig nyilvánvaló, hogy a közjogoknak a kiterjesztése önmagában még nem haladás, nem fejlődés, semmiféle vonatkozásban sem, ha a közjogi keretek kiszélesítése mellett intézkedés nem történik egyben arról is, hogy a nemzetnek módjában legyen a közjogi, alkotmányjogi kereteket gazdasági, értelmi tartalommal, szóval a nemzeti élet teljességének tartalmával megtölteni. (Ügy van! jobbfelől.) Hivatkozás történt az 1920. évi 'földbirtokrendezésre. Ez a rendezés kellő statisztikai adatok nélkül, nagy jóiszándékkal 1,100.000 katasztrális hold földet osztott fel, de kérdem bárkitől, aki földbirtokpolitikai kérdésekhez ért, hogy ez a földbirtokrendezés eredményes volt-e? Nem. Amikor földbirtokpolitikai kérdésekről és arról van szó, hogy bárkinek is juttassanak ebből az áldott magyar földből, akkor gondoskodni kell elsősorban arról is, hogy megfelelő terület, megfelelő elemek között osztassék fel. (Helyeslés.) Talán a legkiválóbb és a legeélirányosabb az volna, hogy az 1920: XXXVI. te. alapján végrehajtott úgynevezett földbirtokrendezést, ha lehetne, égy szivaccsal le kellene törölni vagy visszacsinálni és az új telepítési és új földbirtokpolitikai elveknek megfelelően kellene rendezni ezt a komplikált kérdést. T. Ház! Bár ez a törvényjavaslat, amely a hitbizományi kérdést kívánja rendezni Magyarországon, és amely utat és módot kíván nyújtani kis paraszti hitbiziományok létesítésére is, helyes és céltudatos elgondolás eredménye, mégis méltóztassanak megengedni, hogy csak két szempontra hívjam fel az igen t. igazságügyminiszter úr szíves figyelmét és kérjem őt tarra, hogy szerény felszólalásomat eziranyban, amennyiben módjaiban áll és amennyiben nem sérti az akpelgondolás kereteit, méltóztassék konszideráció tárgyává tenni. Már a bizottsági ülésen is bátor voltam felszólalni eziranyban és bátor voltam kifejezésre juttatni azt, hogy a magam részéről nem látom teljesen célirányosnak, hogy a gyógyfürdők továbbra is hitbizományi lekötöttség alatt maradnak. A gyógyfürdők általában a nemzet közkincsei közé tartoznak, A gyógyfürdők az orvosi tudomány fokozatos fejlődésével kapcsolatban folytonos átépítésnek, fejlődésnek vannak alávetve, már pedig még e javaslat törvényerőre emelkedése után megmaradt hitbizományi rendszer mellett sem lesz érdeke a hitbizományi birtokosnak, hogy a hitbizioanányi hozadék egy teteme» részét a hitbizományhoz tartozó gyógyfürdőkbe fektesse beruházások alakjában. A másik kérdés, amelyre fel akarom hívni az igen t. miniszter úr figyelmét, az, hogy az utódlás tekintetében a kizárási okokat a törvényjavaslat igen helyesen két részre, abszolút és re'atív kizárási okokra osztja. En a relatív kizárási okokkal kapcsolatban vagyok bátor egy körülményre kitérni, éspedig arra, hogy az 1877:XX. te. 28 §-ának a) és c) pontjai alapján gondnokság alá helyezett — az előttünk fekvő törvényjavaslat 30. §-ának utolsó pontjai vonatkoznak erre a kérdésre — csak feltételesen biztosíttatik illő eltartásról és megfelelő éyjáradékról. Igen t. igazságügyminiszter úr, én ezt a kérdést tisztán jogászi praktikábilis szempontból fogom fel. Ez az illető eltartás^ és a gondnokság alá helyezettnek nem a törvény erejéből következő feltétlen eltartása, a tartási perek özönét fogja megindítani a hitbizományi birtokosokkal szemben. ülése 19 $6 január 21-én, kedden. Én megoldhatónak látnám ezt a kérdést akként, hogy a törvény maga mondaná ki azt, hogy a gondnokság alá helyezett hitbizományi birtoknak törvényben megállapított és a hitbizományi bíróság által ellenőrzött tiszta bruttó jövedelmének megfelelő százalékát feltétlenül kapja. Ezzel szerintem vége vettetnék a familiáris összetűzésekre és az igen költséges perekre vezethető összeütközéseknek a magva. Nagyon helyesnek és céltudatosnak látom a paraszti hitbizományok létesítését. Egyesek félnek tőle, hogy egykére vezet. Ez a felfogás nem helytálló, hiszen az egyke szerény felfogásom szerint nem más, mint a gyakorlatba átvitt törvénytelen hitbizománynak paraszti felfogás szerinti végrehajtása. (Úgy van! jobbfelől.) Ha tehát az a kisparaszt, aki földjéhez ragaszkodik és aki abban a szellemben nő fel, hogy gyermekének legalább is azt a kis birtokát kívánja továbbjuttatni, abban a biztos tudatban lesz, hogy családi kishitbizomány létesítése által vagyona töretlenül száll át elsőszülött gyermekére, akkor műveltségénél, hazafiasságánál, erkölcsi felfogásánál fogva a birtokviszonyok szempontjából kikényszerített egyke-rendszertől egészen biztosan el fog térni. Igen t. Képviselőház! A hitbizományi kérdés megoldása igenis történelmi jelentőségű. Ha a hitbizományi kérdést a háború előtti időkben abban a szellemben, miként ez a törvényjavaslatban le van rögzítve, megvalósítottuk volna, akkor a trianoni összeomlás, vonatkozásainak ilyen káros összességében, ahogy az reánk szakadt, valószínűleg nem következett volna be. Helyes törekvések voltak abban az irányban, hogy Észak-Magyarországnak, Erdélynek és a déli részeknek a nagy magyar tömegektől elszakított magyar részeit megfelelő csatornákkal, megfelelő korridorokkal összekössék. A háború előtt azonban egyéb politikai tekintetektől vezéreltetve ezek az alapvető nemzetvédelmi törekvések, sajnos, nem valósultak meg. Most mi történt a háború után? A háború után az elszakított, megszállott területeken az ideiglenes megszállók ezeket a kérdéseket az ottmaradt magyar hitbizományokon ellenünk valósították meg. Goethe azt mondja a reformokról, hogy ami az igazi reformot illeti, annak mindig a szükséglettől és nem a vágyaktól kell tanácsot kérni, még pedig azért, — így mondja — mert a vágyak korlátlanok, a szükségletek pedig határok közé szoríthatók. Ez a földbirtokpolitikai javaslat is, amely a magyar hitbizományi kérdést generaliter és a nemzet egyetemes szempontjai szerint oldja meg, ezektől az irányelvektől vezéreltetik. Mindig a szükségletek mérve szabja meg egy reform külső határát és nem a vágyak és nem az illúziók. A célnak és a rendelkezésre álló politikai anyagi eszköznek mindig harmóniában kell állania egymással, még pedig egy nemzeti állam kiépítésénél a fő építő anyag mindig a föld és a nép. Ennek a kettőnek egymáshoz való viszonya, egymáshoz való biztosítéka rejti magában azt a stabilitást, amelyből a további fejlődés indítékai adódbatnak. Tehát abból a szempontból, hogy én egyetemes nemzeti szempontból kielégítőnek és mindenben megfelelőnek tekintem az előttünk lévő törvényjavaslatot, további hozzászólásom alig van. Ha mindezek ellenére támadnak kifogások, miként Dinnyés Lajos képviselőtársam mondotta, hogy ez a törvényjavaslat nem