Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-84

Az országgyűlés képviselőházának 84-. polgári életet élő erős magyarokat szeretnék látni. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Mert nem mindegy az, hogy cselédsorban él-e vagy a maga földjén él-e az a magyar! Volt alkalmam összehasonlításokat tenni. Annakidején például mint a dorozsmai kerület képviselője láttam azt, hogy Dorozsma határában a 30.000 holdról 22.000 ember, de nem dacos téglahordó, hanem munkástól egészen kúriai híróig, mindenféle rendű és rangú ember került ki, a. szomszédban azonban egy latifundium terjeszkedik el, s ott más, mint cseléd, ispán és kasznár, nem élt. (Egy hang a középen: Az is magyar!) Ilyen nagy különbség az, vájjon egy nemzet a maga emberségéből, a magáéból élő polgárságból, avagy cselédekből és ispánokból tevődik-e össze túlnyomó részében. En ennek a polgáriasodé irányzatnak, ennek az önállóságot, kultúrát, polgári erényeket terjesztő irányzatnak vagyok a híve, szemben azzal a politikával, amely csak proletariátust tenyésztene» és nem tudná a nagy nemzeti feladatokat sem hovatovább megoldani. Mégis azt mondom, hogy Károlyi Gyula gróf fellépése és a nagybirtok érdekében írott memoranduma és érvei haszinosak, mert egy nagyon fontos problémára hívták fel a figyelmet. Felhívták tudnillik a figyelmet hogy a földbirtok felaprózódásával kapcsolatban gondoskodni kell azoknak a mezőgazdasági napszámosoknak és cselédeknek a sorsáról, akik ebben az esetben kiszorulnak nemcsak a földből, hanem a megélhetésből is. Ebből a szempontból világosan meg kell mondanom: tisztában vagyok azzal, hogy Magyarországom megközelítőleg sem áll rendelkezésre elég földbirtok ahhoz, hogy a magunk proletariátusát valóban le tudnók telepíteni. Mindaz, amit én kívánok, csupán abból áll, hogy a mezőgazdasági niívelésre alkalmas földön ne állítsunk mesterséges gátakat a felaprózódás elé. (Ügy van! a baloldalon.) Ez igen lényeges különbség, de utalnom kell nekem arra is, hogy amikor belátjuk azt, hogy mennyiségileg túlkevés föld áll rendelkezésünkre, lehetetlen nem foglalkoznunk komolyan azzal a problémával, amelyet Bethlen István gróf is nagyon helyesen említett itt meg a múltkor, hogy az ország földjének minőségi javítását kell elsősorban programmba vennünk. (Baross Endre: Erre szolgál a hitbizományi törvény! — Zaj a baloldalon. — Dinnyés Lajos: Hogyan képzeli!?) T, Ház! Az öntözés problémájának megoldása valósággal életkérdés a Tiszántúl számára, mert csak az öntözés tudná a Tiszántúl mezőgazdasági proletariátusát abba a helyzetbe hozni, hogy az ott rendelkezésre álló földmenynyiségen megélhessen. En a magam részéről nem is tudok fontosabb feladatot annál, ami már évekkel ezelőtt megindult, de, sajnos, megakadt, hogy tudniillik valamilyen formában, legalábbis kísérleti formájában ezek az öntözési tervek végre kipróbáltassanak, hogy azoknak azután pénzügyi és gazdasági konzekvenciái esetleg nagyobb területekre vonatkozólag is levonhatók legyenek. T. Ház! Amikor én így a hitbizomány és a nagybirtok kéirdését taglalás alá veszem, maf

jam is teljes mértékben átérzem azokat a^ csaádi tradíciókat, azokat a legnemesebb érzelmeket érintő szempontokat, amelyek ezeknek a birtokoknak tulajdonosai lelkében kell, hogy szerepet játszanak. Hiszen az a birtokos, akár kicsi legyen az a birtok, akár nagy, lelkével, szívével, — ha becsületes ember — hozzá kell, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ V. ülése 1936 február 4-én, kedden. 237 hogy legyen nőve ahhoz a földhöz és ezt tőle rossz néven venni nem lehet, ezért neki szemrehányást^ tenni nemcsak, hogy nem szabad, hanem ezért őt dicséret és elismerés illeti meg. (Ügy van! Ügy van!) De másrészt látnunk kell, hogy az idők járása nem állítható meg, legkevésbbé itt, Csonka-Magyarországon. En láttam azt a nálunknál sokkal, de sokkal gazdagabb Angliában, hogy a Park Lane-n a nagy hitbizományi palotákat hogyan rombolják le és éipítenek helyükbe szállodákat, garzonlakásokat, esztétikai szempontból sokkal kevesebb gyönyörűséget jelentő építményeket, az idők múlása azonban demokratizálja ezeket a szemet gyönyörködtető, végeredményben azonban fényűzést jelentő berendezéseket. A gazdag Angliában olyan jövedelemadói és olyan örökösödési adó van, a nagy vagyonok uraira kiróva, hogy ha csak maguk is nem szereznek, kétszeri örökösödés megemészt bármilyen nagy vagyont. En azt hiszem, a szociális problémának nincs tökéletesebb megoldása, mint az, amelyet Angliában látunk, mert a nagy vagyonok alapjai megvannak és niegmaradnak, de személyes munka, személyes, eredményes tevékenység nélkül nem konzerválódbatik egy angol család sem. Méltóztassék elhinni, a magyarországi hi tbizomán y tulajdonos oknak is csak javára válnék az, ha annak a teljes »bebiztosítottság«nak, nem akarom azt mondani, hogy kitartottságnak, de annak a teljes bebiztosítottságnak érzése, amellyel ma rendelkeznek, legalább bizonyos mértékig megszűnnék és a saját erejükre, saját munkájukra, saját produktív tevékenységükre rászorítva maguk is kénytelenek lennének hozzátenni valamit ahhoz a vagyonhoz, 'mert csak örökösödési alapon eternizalni családokat érdem nélkül, (Ügy van! Ügy van balfelől.) tevékenység, munka nélkül, ez olyan elv, amelyet maguknak a hitbizományi birtokosoknak az érdekében sem tartok sem he^ lyesnek, sem célszerűnek, sem megengedhetőnek. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Utalnom kell azonkívül arra is, hogy ebben a szegény országban, amely sokkal kevéshbé engedheti meg magának a latifundiumok luxusát, mint Anglia, politikailag is veszélyes az, ha túlságos egyenlőtlenségeket, túlságos aránytalanságokat mesterkélten tartunk fenn. Nem helyes dolog ez és céltáblául, elkerülhetetlen céltáblául szolgál a demagógiának. Nem erősíti a nemzeti szolidaritást, nem erősíti a kohéziót, ha jogi akadályokkal mesterkélt egyenlőtlenségeket tartunk fenn ebben az országban. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Belpolitikai szempontból sem hiszem, hogy a túlságos nagybirtok be tudja tölteni azt % hivatást, amelyet a — mondjuk — tradicionális birtokos osztálynak ebben a nemzetben be kell töltenie, mert nagyon sokszor kasznárgazdálkodást jelent ez. Annak a hitbizoniánynak a tulajdonosa nagyon ritkán fog együttélni annak a falunak a népéivel, vagy azoknak a falvaknak népével, ahová a hitbizomány tartozik. Túlnyomórészt uradalmi intézők gazdálkodása fogja jelenteni a kapcsolatot a nép és a földbirtok tulajdonosa között (Horváth Zoltán: Haszonbérlet!) és hogy ez nem az a szociális politika, nem az a megértő, nem az a falubarát, mondjuk, nem az az úri r gazdálkodás, amelyet a falu a maga földesurától joggál elvárhat, az valószínű. A középbirtok és a nem túlnagy birtok kétségtelenül több lelki kapcsolatot tud teremteni azzal a faluval, és annak tulajdonosa kétségtelenül hasznosabban tud a 35