Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-84

Az országgyűlés képviselőházának 8^. ülése 1936 február 4-én, kedden, 229 alkotja a kerettörvényeket azért, hogy a végrehajtó hatalom mindenkori akaratát, mindenkori felfogását a kerettörvények alkalmazásába bele tudja vinni. Elfelejtették, amikor védekeztek a kerettörvények ellen, hogy ez tulajdonképpen a jogfejlesztésnek egyik eszköze; a szellemnek kötöttsége csak a kerettörvényben lehetséges. Elfelejtették, hogy ennek jogtörténelmi múltja van. Az angol jog és a magyar magánjog legszebb részei még a mai napig sincsenek kodifikálva, de azért még anemzetben egyetlen polgár sem vesztette el jogát. Jogszabályainknak, jogéletünknek és igazságszolgáltatásunknak sem volt hátránya abból, hogy a mindenkor emelkedett jogi szellem a bírói gyakorlatban tudta érvényesíteni a maga felfogását. Ezzel szemben itt a mostani kodifikátorok megmutatták azt, hogy tudnak olyan jogszabályt alkotni, amely jogszabály nem kerettörvény, hanem mindenre kiterjedő törvény. Az ilyen jogszabályalkotásra különösen a közjogi viszonyok, vagy ped'i(g a ibirtokviszonyok alkalmasak. Ebben a tekintetben bebizonyította a minisztérium illetékes kodifikátori osztálya, hogy igenis művésze, igenis tudósa a jogszabálykészítésnek. Hogy csak egynéhány példával illusztráljam ezt, nagyon, de nagyon szerencsésen van a felszabaduló vagyon megjelölve és különösen szerencsés intézkedés az, hogy a törvény életbeléptetésétől számított hat hónap alatt leltárt kötelesek felvenni a hitbizományi birtokosok s azonkívül kötelesek kijelölni a felszabaduló vagyont. Mennyi pörnek, mennyi visszásságnak veszi elejét az a körülmény, hogy ezt most már előre meg kell csinálni s hogy erre most már a családnak minden tagja előre felkészülhet. További vitának ebben a tekintetben jóformán nincs is helye. Eendkívül szerencsés az az intézkedés is, hogy a felszabadulás időpontját meglehetősen távoli időben jelölték meg. Szerencsés ez azért, mert a telepítés keresztezője nem lehet a 19. § utolsó bekezdése szerint. Ezt a későbbi időt a telepítés elodázására felhasználni nem lehet. Hiszen még a középosztály tagjai sem készülhetnek egyik napról a másikra a gazdasági pályára. A nagybirtokok ma meglévő épületeit, állat- és egyéb állományát nem lehet esztendők és hónapok alatt szétparcellázni, arra bizonyos idő kell. A következő építkezések, a gazdálkodás iránya, mind ehhez a felszabaduló vagyonhoz igazodnak. A nagybirtokosoknak és kötöttbirtokosoknak ama családtagjai pedig, akik gazdálkodni akarnak, erre a pályára pedagógiailag és gazdaságilag előkészülhetnek. T. Ház! Azt mondotta egyik képviselőtársam, — ha jól emlékszem, Malasits képviselő úr — hogy ezen a javaslaton tulajdonképpen csak az ügyvédek fognak keresni, mert ebből csak per, per és per lesz., Hát ez nem felel meg a valóságnak. Nem pedig azért, mert a javaslat I— III. fejezetei, de különösen az I. fejezet intézkedései nagyobbrészt perenkívüli eljárásra utalják a feleket. Azonkívül pedig mindenféle perlekedésnek elejét veszi az a körülmény, hogy a javaslat határozottan, világosan, félreérthetetlenül fejez ki mindent s aki még a legvilágosabb és legfélreérthetetlenebb részt is félremagyarázza és perel, az viseli is a per következményeit. Ha azonban lelkiismeretes jogtanácsoshoz fordul az illető, akkor már is kénytelen elállni a pertől, mert ezzel a javaslattal kapcsolatban nem a bíró van hivatva megállapítani azt, hogy tulajdonképpen: mi az igazság, mi a jogos és mi a jogtalan, hanem maga a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ V. javaslat kifejezésre juttatja mindezt, ennélfogva a perlekedésnek szine lezárja az útját. Bár a régi törvényeink lettek volna ilyenek. Ha járjuk a határokat, ha^ vizsgáljuk az egymással szemben álló barázdákat és nézzük, hogy mennyi viszály, mennyi elkeseredés, mennyi gyűlölete a rokonnak, testvérnek, apának fűződik hozzájuk, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a javaslat mindezeknek elejét veszi. Hogy elődeink perlekedtek, annak különösen az a körülmény volt az oka, hogy a magyar ember mindig irtózott a végrendeletcsinálástól. Állítom, hogy ha kimondották volna annakidején, hogy aki végrendeletet csinál, annak utódai fél-, háromnegyed-, vagy még ennél is kisebb illetéket fizetnek, akkor minden magyar ember csinált volna végrendeletet s akkor az öröklés bekövetkeztekor nem ügyvédhez szaladtak volna az örökösök. Így nemcsak azokat a költségeket takarították volna meg, amelyek a kis magyar örökségeket mindenkor vagy legnagyobb részeikben felemésztették, hanem megtakarították volna azt a gyűlöletet is, amellyel egymással széniben viseltettek s amelytől ezt a nemzetet valahogyan megkímélni mindiig a legnagyobb nemzeti érdek lett volna. T. Ház! A magam .részéről ebben az első három fejezetben a 61. § egy részét kifogásolom. Ez a 61. § azt mondja, hogy a hitbizományi birtokok alapítása közokirathoz van kötve. Nem hazabeszélek, de méltóztassanak megengedni, mégis rosszul esik, hogy a nagy magyar ügyvédi kart, amelynek egykor Kossuth, Deák és Kölcsey voltak a tagjai, kizárják az alapító okirat elkészítéséből, holott nyilvánvaló, hogy egyetlenegy hitbizományt sem alapít a birtokos a nélkül, hogy azt a maga jogtanácsosával meg ne tárgyalná és az ügyvéd mégis meg van fosztva attól, hogy egy ilyen okiratot készíthessen. A magam részéről a közhitelességet csak éppen az aláírás valódiságára és a szándék megmásíthatatlanságára nézve tartom célravezetőnek. De kérdem: ha ehhez hozzátesszük azt, hogy közokirattal és ügyvédi ellenjegyzéssel készített okiratokkal alapítható hitbizomány, akkor ebben az esetben az alapító szándékossága és aláírása hitelessége tekintetében merülhet-e fel valami jogos kétség? Az ügyvédi kar ma Magyarországon az egyetlen társadalmi osztály, amely ingyen köteles munkát végezni, mert fegyelmi vétséget követ el az, aki el nem látja a szegényvédelmet. Azt hiszem, az egész hitbizományi javaslatnak s az egész nemzetnek nem volna kárára, ha a miniszter úr és az előadó úr, azután pedig az egész Ház megfontolnál és revízió alá venné ezt a kérdést. Nem kívánok határozati javaslatot benyújtani, még pedig azért nem, mert ha az illetékesek erről nincsenek meggyőződve, akkor a numerikus többséget úgysem tudom elérni a magam részére. De mégis kérem ennek a nagy karnak nevében a miniszter urat, — ha nem is jelent sokat ez a kérdés, mert hiszen alig várható sok ilyen hitbízományalapítás — vegye revízió alá ezt az álláspontot, annyival is inkább, mert jóformán csak akadémikus szolgálatot tesz vele az ügyvédi karnak. Nagyon jól esnék azonban az ügyvédi karnak, ha ilyen magasabb célokat szolgáló törvényjavaslatnál meglehetős szeretettel gondolnának rá. Most áttérek a kishitbizományok kérdésére, legelőször is arra a kínálkozó feltevésre, vájjon szükséges-e a magyar nemzeti életbe, a magyar nép jogi életébe bevezetni a kishit34