Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-82
192 Az országgyűlés képviselőházának 82. uralom. Nálunk nem áll az, hogy négy rend van, mint Nyugat-Európában, nálunk sokkal több társadalmi réteg halmozódik egymásra, ami a szociális ellentéteket elviselhetőbbekké teszi ugyan, de a megoldási módokat sokkal m> hezebbekké. Ennek a hierarchikus társadalmi rétegnek mezőgazdasági szempontból a tetején foglal helyet a latifundiumos társadalom, a nagybirtokrendszer, amelynek képviselői 1914-ig minden liberalizmus, minden felvilágosult közjogi és magánjogi berendezkedés ellenére kétségtelenül külön erőt és hatalmat reprezentáltak Magyarországon. Nem állítom azt, hogy a főúri társadalom ezt a politikai súlyát és befolyását megmegtartotta volna a mostani Magyarországon, (Csoór Lajos: Azért haragszanak olyan nagyon! — DerüUség a baloldalon.) azt sem állítom, hogy az idő tanulságait bizonyos mértékig nem vonta volna le ez a társadalmi réteg, ellenben állítom azt, hogy egész társadalmunk mentalitását még ma is túlnyomórészt az az irányzat szabja meg, hogy Magyarországon mindenki a felette álló társadalmi osztályokat akarja utánozni, mindenki előkelőbb akar lenni, mint amit pozíciója és társadalmi elhelyezkedése számára megjelöl. (Rassay Károly: Előneveket vesznek fel, stb.! — Mozgás.) Ez a körülmény hozta létre azt, hogy vannak széles társadalmi rétegeink, amelyek félnek az egyszerű népi igazságok kimondásától, félnek mindentől, ami reformo- ' kat jelentene és a hipokrízis teljes erejével irtóznak, ha valaki azt jósolja, hogy ennek a szociális és gazdasági berendezkedésnek, amely ma Magyarországon van, esetleg mégsem lesz jó vége, mert előkelőségük tiltja ennek feltételezését. Ez az igazság nem tőlem származik, ezt mások, történetírók és publicisták már sokan kifejtették és ezt az igazságot, sajnos, mindenkinek el kell fogadnia, aki az egész magyar közszellemet, mint olyant akarja nézni. Ebből a szempontból erkölcsileg nagyon fontos tehát az, hogy egy kormány és egy poli- • tikai többség, egy közéleti rendszer ennek az egész hierarchikus társadalmi berendezkedésnek és ennek a szellemi ranglétrának a tetején lévő földbirtokos-társadalomnak kérdéseibe józan konzervativizmus alapján igenis bele- j nyúljon (Rassay Károly: Tetején lévő 1 ?) és fontos jelentősége van — nemcsak a közszel- j lem irányítása, hanem a bizalom tekintetében is — annak, ahogyan az alsóbb néposztá- ! lyok e politikai élet vezetőit, vezető rétegeit | tekintik. (Rassay Károly: Mi az, hogy »a tetején van,« 1 ?) i T. Képviselőház! Ha a magyar nagybirtok kategóriáit csak futólag is figyelembe ven- j nők szociológiai szempontból, akkor az egyéni nagybirtokon, a hitbizományon, a városi nagybirtokon és az egyházi birtokon keresztül nagyjában mindenütt ugyanazt az igazságot látnók meg: a tulajdonos, a birtokló mellett a mi mezőgazdasági életünkben meglehetősen hiányzik a földbirtok anyagi és gazdasági ügyeit vivő intellektuális középosztálynak az elhelyezkedése. Ezt megállapították mindazok, akik valahányszor a gazdatisztek ügyét szóváteszik, példákat hoznak fel arra, hogy egyes birtokainkat hogyan kezelik és akik megállapítják, hogy birtokrendszerünk és főleg egyes nagybirtokaink hogyan el vannak maradva az európai versenyben, ülése 19 S6 január 30-an, csütörtökön. Ennek a középrétegnek hiányában úgyszólván egyedüli tényező nagybirtokainkon a mezőgazdasági cseléd. A mezőgazdasági cseléd véleményem szerint egészen egyedülálló szociológiai képződmény Magyarországon. A fejletteb nyugateurópai államok nem ismerik ezt a fogalmat, míg viszont a balkáni és nálunk primitívebb országokban sokkal inkább össze van nőve a földbirtokos és a földek munkáló ja, mint nálunk. A mezőgazdasági cselédség a földnélküli napszámosokkal, a kubikosokkal, azok családtagjaival, azokkal a nincstelenekkel, akik nem az ipari, hanem a mezőgazdasági munkanélküliség miatt vannak kereset nélkül, alighanem kitesz az országban két-hárommillió embert. (Fábián Béla: Mennyit?) Ez a szám óriási, ha meggondoljuk azt, hogy ezt a kéthárommillió ember, (Rassay Károly: Lélek!) ez a két-hárommillió lélek (Rassay Károly: Ez nagy différencia!) vájjon milyen jelentőségű a nemzet, a társadalom és gazdasági rendszerünk fenntartása tekintetében. A mezőgazdasági cseléd, amint tudjuk, elsősorban is nem fizet adót. Az adóját a földbirtokos egyenlíti ki, amenynyiben van ilyen adó, (Csoór Lajos: De fizet fogyasztási adót, sokat!) mint államfenntartó réteg tehát csak a maga fizikai mivoltával szerepel, mint a föld művelője és háború esetén mint katona. E mellett egy mezőgazdasági cseléd járandósága bizonyos terménymennyiség, amelyhez családonként talán 40—50 pengő készpénz járul és ezt egy ilyen család másként, mint a gyerekek sovány napszámával „ egy hízott disznóval* amelyet évente elad, nem tudja megpótolni. Amíg a polgári életben a tőke a kisiparosnál, a kereskedőnél, de még a gyári munkásnál is könnyebben összegyűl, addig lehetetlenség a mezőgazdasági cselédek sorából magasabb szintre felvergődnie és ez a réteg- ennek az egész kapitalista rendszernek úgyszólván sem nem vevője, sem nem eladója, az államháztartás egyensúlyának nem fenntartója, az élet legprimitívebb igényeit tudja csak kielégíteni és amikor arról beszélünk, hogy a kartelek Magyarországon mindenkit kizsákmányolnak és a bölcsőtől a koporsóig mindenkit elkísérnek, akkor szomorúan kell megállapítanunk, hogy Magyarországon százezerszámra vannak emberek, akik nem, jutnak el odáig, hogy a kartelek kizsákmányolhassák őket. (Rassay Károly: Cipőt kell venni! — Csoór Lajos: összetéveszti a cselédeket a munkásokkal! — Egy hang bal felől: Ha felakasztja magát a kötelet is a kartelnél vásárolja!) T. Képviselőház! Ha ennek a helyzetnek mélységeit vizsgálnék, akkor egészen szomorú dolgok jönnének felszínre. Ha igaz az, amit az előbb mondottam, hogy ilyen, az államot és a társadalmat, a kapitalizmust és a gazdálkodást fenn nem tartó elem 2—3 millió ember lehet az országban, akkor le kell szögezni, hogy mi körülbelül 6 millió ember adójából tartunk fenn egy államot, közigazgatást 9 millió ember számára, 6 millió ember adójából akarunk felnevelni és taníttatni 9 millió embert, (Csoór Lajos: Ezt nem lehet mondani) 6 millió ember adójából akarunk népegészségügyet csinálni í) millió ember számára és ugyanakkor ezeknek az embereknek szintje még nem érkezett el az európai kapitalizmus igényeinek minimális színvonaláig. Ha ezt meggondoljuk, akkor lehetetlenség más álláspontra helyezkednünk, mint arra, hogy ennek az országnak legelsőbbrendű érdeke az, hogy minél több önálló exisztencia keletkezzék,
