Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-82

Az országgyűlés képviselőházának 82. ü Tudom, hogy azt szokták mondani, főleg nagybirtokosok, hogy ma egy jól vezetett nagybirtokon a mezőgazdasági cselédnek sokkal jobb dolga van, mint egy szegény törpebirtokosnak. (Fábián Béla: Igaz is!) Ez lehet, hogy igaz ma és lehet, hogy még holnap is igaz lesz

; (Dinnyés Lajos: A reformkorszakban így van!) de örökkéérvényű igazság gyanánt nem fogadhatom el azt, hogy ideálisabb dolog egy országban cselédnek lenni, mint önálló gazdának (Úgy van! a baloldalon ) és minden téren arra kellene törekedni, hogy ez a helyzet, ez az arány megváltoztass ék, (Fábián Béla: Jobb gazdasági rendszer kell Magyarországon, akkor érdemes lesz kisbirtokosnak lenni!) hogy az önálló exiszteneiáknak legyen jobb dolguk akkor is.ha őket a világválság viharainak kitesszük azzal, hogy önállókká ütjük őket. T Képviselőház! Ëz a mostani rendszer, amely fenntartja ezt a társadalmi réteget. [ amely, mint mondom, sem nem vevő, sem nem eladó, sem nem adófizető, hanem egy kis túlzás- j sal gyarmati sorsban levő tömegnek mondható, (Dinnyés Lajos: Merész állítás!) ha ez a rend- I szer így megmarad a mezőgazdaság terén és még hozzávesszük azt, hogy az ipar és a mobiltőke terén fennáll ez a kbrakapitalista rendszer, akkor nem tudom, hogy az ország, a nép, I a társadalom és a magyar faj megerősödése te- j kintetében kecsegtethetjük-e magunkat azzal a reménnyel, amellyel kellene, hogy feléje néz- ' zünk. (Rassay Károly: De hogyan segít majd ' ezen a hitbizományi törvény?) j A liberális baloldal és főleg a szociáldemokraták (Buchinger Manó: Halljuk! Alig várom!) a vita folyamán többi aben felhozták, ' hogy a hitbizományokat, a latifundiumokat a ' magyar főúri társadalom szerintük nem egé- I szén megfelelő hazafiúi szolgálatokért kapta. | Én egyáltalában nem tartom magamat illetékesnek arra, hogy a magyar arisztokráciát ezen j a téren megvédjem, vagy egyáltalában ehhez ] hozzászóljak, (Dinnyés Lajos: Majd Festetics!) ; ha azonban szabad nekem is a dolgok törté- j nelmi távlatára egy-két pillantást vetnem, akkor legyen szabad megjegyeznem, hogy én a magyar arisztokrácia múltbeli legnagyobb mu- ! lasztásánák azt tartom, hogy a polgári társadalom kialakulásának és a kapitalizmus kezde- ' tének idejében nem vette észre a bekövetkező fordulatot és Magyarországon nem állt kellő ' mértékben és kellő erővel az új iparosodás és , a kereskedelmi élet élére, amivel magával húzta ' volna a többi társadalmi réteget is és fölösle- i gessé tette volna azt, hogy a zsidóság olyan j nagy arányokban jöjjön be Magyarországra, hogy a zsidók számaránya 1790 és 1914 között \ nyolcszorosra szaporodott. Ha &

r magyar arisztokrácia a szabadság- , harc idejében vagy akár csak a kiegyezés után &

r maga tőkeerejével, erkölcsi erejével és tekin- ' télyével az ipar és a kereskedelem terére lépett \ volna, (Fábián Béla: Akkor ma már nem volna egy vasa sem! — Derültség.) akkor a fejlő- , désnek nagyjából ugyanaz az útja ment volna végbe nálunk is, mint amilyen már sokkal , azelőtt Németországban, Angliában, sőt még Spanyolországban is, ahol például a vasutak ! éppen a feudális arisztokrácia tőkéjéből kelet- | keztefc. Ha a magyar arisztokrácia ezt észre- , vette volna, akkor földterületeit idejében érté- \ kesítve, ezek a földek felszabadultak volna és az agrárdemokráciának nem állnánk olyan ] kiáltó követelése előtt, mint most, amikor pénz ihiányában és rossz gazdasági viszonyok mel- ; lett a mezőgazdasági dekonjunktúrában ezzel ' lése 1936 január 30-án, csütörtökön. 193 megmérkőzni aligha tudunk, sem ez a rendszer, sem bármely olyan politikai rendszer, amely a polgári igazságokat és a magántulajdon elvet szem előtt tartja. Ezt a mostani agrarszociális helyzetet polgári alapon és nem a felforgató kommunizmus segítségével, ma oly mertékben megoldani, mint lehetett volna a liberalizmus konjunktúrája alatt, semmiesetre sem tartom lehetségesnek. (Buchinger Manó: Tehát miben maradunk?) Tehát az előttünk fekvő törvényjavaslatot, amely kétségtelenül előrehaladást jelent az agrárproblémák terén, amelyet egy új agrárpolitika első fontos javaslatának tekintek és amelyet remélem, hogy mások és ennél szélesebb körűek követni fognak, elfogadom. {Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik Dulin Jenő képviselő úr. .Dulin Jenő: T. Ház! A tör vény javaslat vitájának ebben a meglehetősen előrehaladt szakaszában, amikor úgy a jobboldalról, mint a mi oldalunkról is, lehet mondani, hogy az érvek egész arzenálját vonultatták fel és igyekeztek a javaslatot minden szemszögből megvilágítani, a szemközt lévő hadállások kezdenek kibontakozni, az erőviszonyok kitűnnek. Az erőviszonyok alatt azonban korántsem azt értem, hogy a többség melyik álláspont mellett fog felsorakozni, mert hiszen ez itt egy pillanatig sem lehet kétséges, hanem arra gondolok, „hogy a felsorakoztatott érvekben rejlő meggyőző erő az erkölcsi győzelmet melyik oldalnak fogja biztosítani. . Csodálkozással hódolok annak a nagy dia lektikai készségnek, amellyel a túloldalon ennek a javaslatnak védelmére keltek, azt megvédeni igyekeztek, sőt kimutatni próbálták azt, hogy ez a javaslat a maga nemében korszakalkotó lépés s amint Makkai János előttem szólott t. képviselőtársam mondotta, roppant haladás az agráré volució terén. Feszült figyelemmel hallgattam eddig a vitát és az alakilag, tartalmilag sokszor igen mély értekezések, — mert hiszen egész bátran mondhatom egyik-másik felszólalást r értekezésnek — szónoki köntöséből megpróbáltam kihalászni egy-két szürke érvet. Egy-két szürke érvet, amely legalább meggyőző lenne, amely meggyőzne a felől, hogy a javaslat, amelyet a t. kormány előterjesztett, jó, hasznos és célszerű. Makkai János igen f

. képviselőtársam szintén hosszú ideig tartott nekünk előadást. Előadása roppant érdekes volt. Többek között megtudtuk belőle azt is, bogy ez a törvényjavaslat például megindítása a nemzet nagykorusítási folyamatának. Nem tudom ugyan egészen, hogyan értette, hogy egy ezeréves nemzet nagykorúsítási folyamatát most a 95. pont valamelyik szakasza alapján kell megindítani, mindenesetre kihangsúlyozta azonban, hogy ez végtelen bátor lépés azért, mert hiszen egy 300 éves régi kérdéshez nyúl hozzá a kormány. Szerintem nem az a fontos, hogy régi dolgokhoz nyúljunk, mert vannak régi dolgaink, régi intézményeink, — hogy csak a magyar alkotmányt említsem, — amelyek igen jók, igen megfelelőek és amelyekhez nem kell és nem szükséges hozzányúlni. Ha azonban már hozzányúlunk valamihez, akkor ne azon a címen nyúljunk hozzá, hogy régi, hanem azon a címen, hogy rossz és nem vált be. A szónokok akarva nem akarva vitába szálltak Deák Ferenc szellemével. Akárhogy forgatjuk és vesszük ezt, hiába, mégis csak így van. Mert azokat az érveket, amelyeket erről