Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-82

Az országgyűlés képviselőházának 82. ülése 1936 január 30-án, csütörtökön. 191 ezek ügye föltétlenül revízióra szorul. Szükség volna az egyházi birtok olyan reformálására, amely csak az egyházból indulhatna ki, nehogy abból fölösleges és káros háború szármázhassák. Ha az egyház rájön arra az igazságra, hogy nem föltétlenül szükséges, hogy vagyona földben legyen konzerválva, akkor talán lehetne ezen a téren is az agrárdemokrácia szempontjából komoly lépéseket tenni. T. Képviselőház! Amit én a hitbizományi reformjavaslatból legfontosabbnak tartok, az olyan kérdés, amelynek felvetését ezideig a vita során nem halottam. Az én igénytelen nézetem szerint az a tény, hogy a mostani kormány hozzányúl' a hitbizományok kérdéséhez, igen nagyjelentőségű, de nem gazdasági szempontból és pillanatnyi hatóerővel nem az agrárdemokrácia szempontjából, hanem . azért, mert ez ä reform kétségtelenül hozzá fog járulni a magyar társadalom olyan nagykorúsítási folyamatának előbbre viteléhez, amelyre már régóta szükség lett volna Magyarországon. Mert egymagában maga az a körülmény, hogy van és lehet egy országban olyan intézmény, amely 300 év óta fennáll, és amelyhez 300 év óta nem mertek, nem tudtak vagy nem akartak hozzányúlni, mutatja, hogy egyes dolgok mennyire meg tudnak merevedni, az élet üteméből mennyire ki tudnak esni és mennyire tudják gátolni a társadalmat fejlődésében. Amit én legfontosabbnak tartok ezen a téren az az, hogy ennek a hozzányúlásnak hatásán túl a magyar társadalom be fogja látni, hogy vannak népi és kollektív terők és parancsok, vannak következmények, amelyek hatása alól nem vonhatja ki magát senki, hogy az országban nincsenek olyan intézmények, amelyek tabuk volnának, és ha a társadalom érdeke kívánja azok megreformálását, akkor látni fogja a nép, hogy a mérséklete«, konzervatív haladás jogán a legnehezebb problémához is hozzá lehet nyúlni. T. Ház! És ha megvizsgáljuk a magyar nagybirtokos társadalmat és a nagybirtoki gazdálkodást, bizonyára azt fogjuk látni, hogy vannak Magyarországon olyan latifundiumok, amelyek az agrártermelés szempontjából feltétlenül a kor színvonalán állanak, viszont bizonyára vannak olyanok is, amelyekre ugyanezt a dicsérő jelzőt nem lehet elmondani. Kétségtelen, hogy akinek a sors bármiféle vagyont, főleg földbirtokot adott, az olyan kötelezettségeket kell hogy magára vállaljon a társadalommal szemben, amelyek nem esnek a kollektivitás kárára. És azért van valami igazság abban, amit a fasiszta rendszer honosított meg a földbirtokreform során, hogy t. i. a földhözjuttatottakra nézve előírja, hogy megfelelő anyagi alátámasztás mellett mi az a minimális eredmény, amit el kell érniök, és ha az illető földhözjuttatott egyén ezt nem tudja elérni, elveszik tőle a földet és másnak adják. A földhöz juttatottaknál szerintem nálunk is meg kellene ezt csinálni, illetőleg ellenőrzést kellene felettük gyakorolni ebből a szempontból, akik pedig Örökösödés útján jutottak a földhöz, azoknál be lehetne vezetni a jogrendszerbe a gazdasági gyámság törvényét és azokat a nagybirtokosokat, akik nem tudnak birtokaikon megfelelő módon gazdálkodni, arra^ lehetne kényszeríteni, hogy bizonyos^ munkaintenzivítás elérését produkálják.. (Fábián Béla: Bedauxrendszer az agrár társadalomban!) T. Ház! Ebből a szempontból ez a törvényjavaslat egy újítást hoz be, amennyiben tényleg a hitbizományi birtokokat bizonyos szempontból állami ellenőrzés alá helyezi; ez az intézkedés feltétlenül jó hatással kell hogy legyen ezekre a földbirtokos kategóriákra.^ Azok a gazdasági kutatók és történészek, akik egy állam, egy társadalom gazdasági életét igyekeznek felderíteni, megállapítják, hogy egy társadalom közgazdálkodásában nemcsak az a fontos és döntő tényező, hogy ez a gazdasági munka milyen intenzitással jár, hanem az is, hogy ezt a gazdasági életet milyen szellem hatja át, és hogy ez a gazdasági élet hány embernek ad kenyeret, milyen a szociális mentalitás és mi az az emberi nívó, amely fogyasztót és munkást kielégít. Ebből a szempontból be kell vallanom, hogy Magyarország gazdasági életét nem tartom ideálisnak és főként nem tartom a nyugateurópai viszonyokhoz megfelelően illeszkedőnek, mert az a véleményem, hogy a magyar mobiltőke és a magyar ipar még sok tekintetben a kora kapitalizmus korszakát éli, szoliditásban, szociális szemléletben nem azonos a nyugati államokkal és pénzügyi alátámasztása sem olyan egészséges, mint azoké. Ugyanakkor, amikor ezt az iparról meg kell állapítanom, a magyar mezőgazdaságra viszont csak azt a jelzőt alkalmazhatom, hogy mezőgazdasági munkánkat, mezőgazdálkodásunkat pedig még ma is a patriarchális szellem lengi át bizonyos mértékben, ami kétségtelenül szép és erkölcsös dolog, és a mezőgazdálkodás stabilitását biztosítja is ez a rendszer, amely a munkás és a munkaadó között van, kétséges azonban, vájjon ezzel az, európai versenyben meg tudunk-e állni. Ez alatt a patriarchizmus alatt, amely a magyar gazdasági életben fellelhető, én azt a szellemet értem, amely a munkás és a munkaadó között a feltétlen alárendeltség mellett a kollektivum hiányát mutatja, amellett pedig a mezőgazdasági cselédségnek és munkásságnak életnívóját meglehetősen alacsonyan tartva, a mezőgazdasági munkást természetben fizeti. Ha a magyar agrártársadalomnak gerincét képező kisgazdatársadalmat nézzük, akkor is megállapíthatjuk, hogy ez a kisgazdatársadalom meglehetősen külön képlet, nem azonos a nyugateurópaival. A mi kisgazdatársadalmunk jelentős része az alföldi városokban lakik, tehát félig falusi, félig városi, félig tanyai életmódot folytat, a 10—20 holdas magyar gazda feltétlen kapitalista mentalitású, nem munkavállaló, hanem munkaadó, világszemléleténél fogva konzervatív, a világért se akarná az élet hierarchikus rendjét megbontani. Jellemző — s ezt minden bántó él nélkül akarom mondani — hogy még mésalliance is ritkábban van náluk, mint a felsőbb társadalmi osztályokban. Ha a magyar kisgazdatársadalom ilyen konzervatív jellegű, akkor mennyivel konzervatívabb jellegű a közép- és nagybirtokostársadalom, (vitéz Benárd Ágost: Kevésbbé!) Ezek az os'ztályok valamenynyien nagy túlsúlyban vannak a másik szerencsétlen osztállyal, a földnélküli mezőgazdasági napszámossal, a gazdasági cseléddel szemben, aki a magyar középbirtokos és kisgazda elemben nem kapott vezért és állítom, hogy Nagyatádi Szabó Istvánban sem ez a földnélküli magvar gazda, magyar napszámos jutott be a politikába, hanem ez a konzervatív kisgazdatársadalom, amely a maga szemléletében erősen konzervatív. A magyar agrártársadalomnak ez a megoszlása azt jelenti, hogy nálunk korántsem olyan egyszerű a társadalmi tagozódás, mint Nyugat-Európában, nálunk sokkal többrétegű az osztálymegoszlás és ennélfogva az osztály37*