Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-82
174 Az országgyűlés képviselőházának 82. kötöttséget a teljes egészében megszünteti vagy I legalább is a szántóföldi, kerti, legelői és rétgazdálkodást illetőleg teljesen szabaddá teszi. Ez a javaslat* azonban nemcsak, hogy ezt^neim teszi, hanem ellenkezőleg, miután a 65. § új hitbizományok létesítését is lehetővé teszi, a, későtobi paragrafusok pedig a kishitbizományok létesítéséről is gondoskodnak, nemcsak hogy nem fejleszti vissza, hanem előre fejleszti ezt a szerintem a nemzet érdekeinek nem éppen megfelelő rendszert. Igen t. Ház! Azt az egyet mindenesetre a kormányzat javára kell írnom, hogy ezt a javaslatot idehozta a parlament elé, kiemelte, mondjuk, a napi publicisztika és a napi érdeklődés homlokteréből és ide állította be a parlamentbe, ahol a legilletékesebb helyen lehet erről a kérdésiről beszélni. Es ha ez a javaslat nem is felel meg annak a célnak, amelyet maiga elé tűzött, mégis úgy érzem, hogy most már a politikai tényezőkön a sor, hogy ezt a^ kérdést és általában a földbirtokpolitika kérdését ne engedjék levenni a napirendről^ mindaddig, amíg valamilyen irányban, mindkét felet megnyugtató megoldási nem következik be. Ezt a javaslatot egy első, tapogatózó lépésnek tekintem csupán és amint mondottam a:z előbb, nem látok benne semmiféle új korszakalkotó reformot. Ezt a kijelentést nem a fakciózus ellenzéki álláspont mondatja velem 5í hanem a belső meggyőződés és a tárgyi megítélés. Hiszen a másik oldalon is mondják, — é& itt* utalok Pesthy Pál igen t. képviselőtársam: egy megjegyzésére, közibeszólására — hogy ez a javaslat tulajdonképpen az öröklési rendnek bizonyos vonatkozásban való szabályozását jelenti, és ahogy egyes oldalakról hallottam, ez a javaslat nem jelenthet földosztást. Ezt az álláspontot is: megt lehet érteni, azonban a magyar közvélemény és általában a legszélesebb rétegek ettől a javaslattól valami egészen mást vártak. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Ez a baj!) Ettől a javaslattól azt várták, hogy ez nem, különálló javaslat lesz, hanem a kiegészítő része egy nagy koncepciójú, átfogó földbirtokpolitikai reformnak. A magyar közvélemény azt várta, hogy most, amikor az összes nagy problémákkal szembe kell néznünk, ez a legégetőbb kérdés, a magyar fold kérdése végre olyan stádiumba jut, bogy nemcsak azok lesznek megelégedve vele, akik ma »beati possidentes«, hanem, jut ebből azoknak is, akiknek semmijük nincs, mert — amint az egyik érdekes könyv, Oláh György könyve írja — 3 millió koldus repeső szívvel, sóvár szemekkel néz ide a parlament felé, hogy jut-e ebből a darab magyar földből pár négyszögöl, vagy pár holdacska, amelyen megteremthetik a maguk exisztenciáját és családjuk boldogulását. Ezzel a javaslattal kapcsolatban még a kormánypárton belül is tárgyi szempontból a legkülönbözőbb felfogások jutottak érvényre. Nem hivatkozom másra csak báró Eosznier és Németh Imre igen t. képviselőtársaim beszédeire, akik két különböző szemszögből — az egyik a nagybirtok, a másik pedig a kisemberek szemszögéből — próbálták megbírálni a javaslatot és ami a legérdekesebb s talán a legfurcsább benne, mind a ketten arra az eredményre jutottak, hogy a javaslatot elfogadták. En ezt nem tudom logikusan megérteni, mert Németh Imre képviselőtársam beszéde kiváló és kitűnő felépítésű volt és tele volt súlyos igazságokkal, de amikor beszéde vége felé köpése 1936 január 30-án, csütörtökön. zeledett és meg akarta magyarázni és indokolni, hogy most már ezek után, amikor ő erőteljesebb tempójú földbirtokpolitikát kívánt, mégis mik azok az indokok, amelyeknek alapján ezt a javaslatot magáévá teszi, látszott rajta a kényszeredettség, látszott, hogy a saját belső meggyőződésével szemben kénytelen — mondjuk bizonyos fegyelmezési szempontokból — ezt a javaslatot magáévá tenni. Sajnálattal kell megállapítanom Gömbös Gyula párját illetőleg, hogy minden egyes alkalommal mindinkább kell csalódnunk azokban az elvbarátainkban is, akikről azt hittük, hogy bizonyos nagy kérdésekben, a magyar lét nagy kérdéseiben fogunk tudni velük bizonyos közös szempontok szerint együtt dolgozni — pártpolitikai, szervezési szempontból lehetnek differenciák, ez természetes, hiszen utóvégre a magyar pártoskodás ezzel jár — és fogunk tudni tényleg olyan reformokat produkálni, amelyek a magyar nép jelenlegi szörnyű helyzetén segíteni tudnak. Megvallom őszintén, minden egyes alkalommal újabb és újabb csalódás ért bennünket. Hiszen hallottunk valami megmozdulásról a túloldalon is, amelyet a titkolódzás fátyla fed, — nem óhajtom felfedni ezt a fátyolt, nem is tudom, mi van alatta — azonban őszintén be kell vallanom, hogy minden ilyen megmozdulást örömmel üdvözlök, mert mindazt, ami messzebbmenő lépést jelent, mint ami a kormány hivatalos álláspontja, megmondom őszintén, a legnagyobb örömmel kell üdvözölnünk, miután nekünk ellenzéknek az a hivatásunk, hogy ha látunk valami bátortalan kezdeményező lépést, igenis helyezkedjünk arra az álláspontra, hogy próbáljuk azt továbbvinni ezen az úton erőteljesebb tempóban, vagy ahogyan az én pártvezérem mondta egy évvel ezelőtt: az ellenzéki kisgazdapártnak az a hivatása, hogy ha bármilyen népies irányú reformot, bármilyen^ bátortalan kezdést is lát, igyekezzék azt minél erősebb tempóban előre vinni a magyar nép és elsősorban az annyira elhanyagolt magyar földmívestársadalom érdekében. (Jenes András: Ezt csinálja a Gömbös-kormány! — Blank elenmondások a baloldalon.) Hogy egy matematikai példával illusztráljam a dolgot, megmondom egész őszintén, hogy ha a kormánypártban lévő különböző erőtényezők eredője minden alkalommal &gy ilyen javaslat, akkor a további reformjavaslatokkal is bizonyos kétkedésekkel állunk szemben. Meg is mondom őszintén, hogy ezt a javaslatot nem fogom a javaslatban lefektetett elvek szemponjából bírálni ,mert engem abszolúte nem elégít ki, hanem inkább arról óhajtanék beszélni, hogyan képzelnék el én egy reform korszakban egy hitbizományi reformot. Kijelentettem már elöljáróban, — most megismétlem — hogy én a hitbizományi kötöttség teljes megszüntetésének elvi álláspontján állok. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Teszem ezt nemcsak azért, mert ez a meggyőződésem, hanem azért is, mert úgy látom, hogy a magyar történelemnek reformkorszakibeli legnagyobb alakjai^ maga a konzervatív Deák Ferenc is 1 , már száz évvel ezelőtt erre az elvi álláspontra helyezkedtek. (Lázár Andor igazságügyminiszter: De csak akkor!) Most, hogy halálának évfordulóját ünnepeljük, úgy érzem, ezt úgy ünnepeinők a legméltóbban, ha az ő elvi álláspontját a magyar parlament ma is magáévá tenné. (Ügy van! balfelől.) Sőt, atzt mondom, most annál inkább kö-