Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-79
Az országgyűlés képviselőházának 79. körülmények. Széchenyi István gróf és a nemzeti ébredés úttörői, akik között Kölcsey Fe• rencet és a többieket kell megemlítenem, már egészen más körülmények között léptek fel teljes határozottsággal a hitbizományi jog eltörlése érdekében. Széchenyi István gróf és ennek a nagy reformkorszaknak úttörői az állampolgári jogegyenlőséggel karöltve egy alkotmányos királyság programmját állították fel. Ezen alkotmányos királyság keretében hitbizományokra olyan értelemben, mint az előző századokban, szükség nem volt és így természetes, hogy abban az időben, amikor a napóleoni háborúk után egész Európát áthatotta az állampolgári egyenlőség iránti vágy, a kiváltságok elleni küzdelem, akkor Széchenyi István gróf és társai joggal léptek fel a hitbizományok megszüntetése érdekében, annál is inkább, mert abban- az időben még az idegen kéz veszedelme egyáltalán nem jelentkezett a magyar birtokpolitikában. A család fényének, társadalmi helyzetének biztosítása mint cél, az 1848 utáni hitbizományoknál lép fel erősebben, amikor a liberális korszakban még keletkeztek hitbizományok, de Deák Ferenc, Trefort Ágost, Szilágyi Dezső és más előkelő jogászok egyaránt állást foglaltak a hitbizományok megszüntetése érdekéiben, mert akkor már a hitbizományok főleg csak arravalók voltak, hogy még a főúri osztályon is megkülönböztessenek két osztályt és az előkelőbbség tulajdonságával ruházzak fel a hitbizományi birtokosokat. Minél jobban közeledünk azonban azokhoz az időkhöz, midőn a nagy agrárválság következtében a magyar birtokosok lába alatt megmozdult a föld és megindultak azok a titkos erők, amelyek később az ország szétdaraholására vezettek, a birtokkötöttség — ezeknek sorában természetesen mint kötött birtokrendszer, a hitbizományi rendszer is, — megint más jelentőséget nyert. Az az idő volt ez, midőn csakugyan nemcsak a földmívesmunkások, hanem a tönkrement kisgazdák ezrei is, évente százezer falusi gazda vándorolt ki Amerikába, hogy új világot keressen és amikor a magyar történelmi középbiztokososztály is úgyszólván teljesen elpusztult. Ezekre az időkre emlékeztetek én és kezemben van egy tanulmány, amelyet 1909ben a »Magyar Gazdák Szemléjé«-ben írtam, amelyben rámutattam arra, hogy Erdélyben a magyar föld mennyire csúszik ki a magyar gazdák lába alól és az oláh bankok Erdélyiben milyen szisztematikusan vásárolják össze a magyar kisbirtokokat. Előttem van ez a cikk, amelyre Pop Constantin, az Albina elnöke, egy ma is élő budapesti pénzügyi lapban nagyon erélyesen válaszolva vág nekem vissza. Csak egy passzust legyen szabad cikkemből felolvasni (olvassa): »Nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy ezek a bankok tisztán spekuláns pénzemberek üzletei, mert adatokkal tudjuk ibioznyítani, hogy nem csak a román kultúrlíga hatása, és a liga bizalmasainak vezetése alatt állanak, hanem anyagiag aránylag elég erősen támogatják azt a törekvést, hogy Dácia — mint ők mondják — újra a románoké legyen. Evente mindegyik tiszta nyereségének bizonyos hányadát a román nemzetiségi kultúra céljaira szánja, tanítókat segélyeznek, tanulókat képeztetnek ki felsőbb iskolákban. Temploímok, iskolák építésére, egyesületek, színházak fenntartására, ülése 1936 január 24-én, pénteken. 105 népkönyvtárak létesítésére éppen úgy áldoznak, mint kultúrünnepek rendezésére. Negyedfélszázezer koronára rúg az az Összeg, amelyet öt év alatt a 90-es évek végén a kuitúrmozgalom kapott a bankoktól. Azóta természetesten évről-évre nő ez az összeg. Munkájuk céltudatos. Az Albina, az anyaintézet, amely, mintegy központ, azonnal kész segítségre, mihelyt valamely kisebb 'bank léte veszélyben forog. Előkelő állású erdélyi emfoertől értesültem, hogy midőn az együk .bankot a magyarság százezer korona teher ímiatt szét akarta robbantani, az Albina sürgönyileg kivetett minden bankra 800—1000 koronát és három nap .alatt együtt volt a 100.000 korona.« Az Albina elnöke felháborodva utasította vissza az én gyanúsításomat. Azt 'mondja (olvassa): »Se az Albina, se más román pénzintézet, seteüj ezeknek vezetői a román ikultúrlígával összeköttetésiben nem állanak. Egyedüli törekvésük ezeknek az intézeteknek, hogy közgazdasági hivatásukat híven teljesítsék. Hogy az Albina valamikor egy veszélybe jutott román bank megmentésére sürgönyileg kivetett volna minden román bankra bizonyos összeget», — így mondja — »az nem egyéb mesénél, amelyet Schandl elég naiv volt az előkelő állású erdélyi embernek elhinni. Egyébiránt nem hiszem, hogy legyen komoly magyar etafer, aki olyan badarságoknak, mint aminőket Schandl a román bankokról közölt, hitelt adjon.« Nem telt bele tíz esztendő és a tragikus valóság itt volt, az, amit badarságnak nevezett Pop Constantin, ma már román impérium alatt működő bankvezér; bekövetkezett, Dácia elszakadt Magyarországtól. Rámutatok ezekre azért, mert ezek a körülmények okozták azt, hogy a birtokpolitikában valóban nem tudtunk elég eredményt felmutatni. T, Ház! Ha a hitbizományi javaslat ebben az időben jött volna, a hitbizományi reformnak igen nagy jelentősége lett volna, .mert ha, — ahogy egyes, nemzeti párti politikusok tervezték— az akkor még több, mint 3 millió katasztrális hold terjedelmű hitbizományok nagy részét erdőterületekre szorították volna és a határvidékekre vitték volna, ittbenn pedig kisebb középbirtokok és erős telepes kisbirtokok alapításával a magyar föld védelmére keltek volna, egészen más fejlődést 'vett volna politikai és történelmi életünk. Eléghiba volt annakidején, hogy gróf Károlyi Sándor riadóját: »Akié a föld, azé az ország«. amely a Gönczi Levélben jelenj meg, Darányi Ignác birtokpolitikai és földbérlőszövetkezeti javaslatát, amelyet 1909-ben ' nyújtott be ' és gróf Bethlen István szózatát, aki az erdélyi magyar föld megmentésére a kolozsvári nagygyűlést összehívta, a magyar közvélemény nem hallgatta meg kellő komolysággal. Rá akarok mutatni arra, ami ebben a vitában alig hangzott el: a magyar közvélemény akkor is narkotizálva volt. (Dinnyés Lajos: Most is!) Most már nem annyira arról az oldalról, amelyről beszélni akarok, t. képviselő úr. Narkotizálva volt, mert csak egy vészedéi met látott a birtokpolitikában: a holtkéz veszedelmét. Megállapítom, hogy a holtkéz, akár egyházi birtok, akár hitbizomány, akár alapítvány, akár községi birtok, mindenkor magyar kéz volt és ennél a holtkéznél mindig el lehetett érni azt, hogy kisbérietek, vagy földbérlőszövetkezetek, vagy esetleg parcellázás útján 15*
