Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-79
Az országgyűlés képviselőházának 79. ülése 1936 január 2^-én, pénteken. 101 magyar családokat vesszük és az azokra hányt kifogásokkal akarok foglalkozni, akkor is azt kell mondanom, hogy nem maradhatunk meg örökké a kuruc és labanc színvonalon. Lehetetlenség és nemzeti szempontból ártalmas és veszedelmes az, hogy a multak bűneit állandóan felhánytorgassuk, ahelyett, hogy a jelen bajaival komolyan foglalkoznánk. (Ügy van! a balközépen.) Súlyos vádakat lehet felhozni — mondja Matolcsy — és a vádak között az első helyen azt említi, hogy az arisztokrácia nem magyar fajú. (Fábián Béla: Sok bajunk van ezzel a fajjal most!) Ügy van, sok bajunk van ezzel a fajjal. Csakhogy ez a faji kérdés, ha kiélezzük és minden fontos szempont helyébe toljuk, kétségtelenül nemzeti veszedelemmé válik. (Fábián Béla: Méhely szerint egész Magyarországon tiszta magyar fajú nincs 20 százalék!) Éppen ezért ennek a kérdésnek kiélezése ellen energikusan állást kell foglalnunk nekünk, magyaroknak. Mi magyarságunkat az eszmében leljük és nem a fajban. Aki ezt el nem ismeri, az nagyobb kárt okoz a magyarságnak, mint amilyen kárt okozna külszínre sokkal súlyosabban megítélendő cselekményekkel. Azt mondja Matolcsy, hogy külföldön élnek az arisztokraták. En nem ismerek sok magyar mágnást, főleg birtokost nem, aki külföldön élne. Általánosításra ez semmi esetre sem ad okot. Nem éreznek sorsközösséget a magyar parasztsággal, — mondja ő. Ez is általánosító állítás. Sajnos, akadhatnak ilyenek éppúgy, mint ahogy a középosztályban is lesznek olyanok, akik nem éreznek sorsközösséget a magyar parasztsággal. Talán még a parasztok és a magyar munkásnép között is sok ilyent találunk, de ez általánosításra nem adhat okot. A patriarchális viszony fennállása hazugság, — mondja. A patriarchális viszony kétségtelenül sokfelé fennáll ma is. A patriarchális viszonyon azonban természetesen nem szabad azt érteni, hogy a birtokos mindem egyes menyegzőn ott legyen és minden duhajkodásnak részese legyen, hanem azt kell érteni, hogy igyekezzék szociális és gazdasági példával és intézményekkel, kulturális tevékenykedessél a falu színvonalát emelni. Ü\gy van! a balközépen.) Kétségtelen, 'hogy ez sokfelé megtörténik. Azt mondja, hogy az arisztokráciából kiáramló szellem a magyarságot két táborra szakította: a parasztságra és az arisztokráciára. Nem értem egészen, hogy Matolcsy, aki könyve szerint eléggé világos fejnek látszik, hogyan állíthat ilyesvalamit. Hiszen a parasztság és az arisztokrácia nem gyűjtőfogalmak. Beszélhetünk mi arról, hogy a kapitalistái termelés következtében két táborra szakadt a társadalom, a nemzet: munkaadóra és munkásra. Ezek gyűjtőfogalmak többékevésbbé, mindegyik társadalmi osztályra alkalmazhatók, még a parasztság is vagy munkaadó, vagy munkás, szóval, az egész társadalom besorozható ebbe a két gyűjtőfogalomba, ellenben parasztságról és arisztokráciáról mint gyűjtőfogalmakról beszélni és azokat egymással szeimíbeálltíaini: egyszerűen a tudatlanság netovábbja és nevetséges dolog. (Ügy van! Ügy van! a középen. Minthogy pedig ezek nem gyűjtőfogalmak, mint az egész nemzetet felölelő táborok egymással szemben fel sein állíthatók. Ennek folytán ez az ellentét egyszereűn nem konstruálható. Sajnálattal veszek tudomást ezekből a nyilatkozatokból az osztály ellen tétekre építeni akaró szellemről. (Ügy van! Ügy van! jobblelől.) Sajnálatos jelenség volt ez a múltban, hiszen éppen a túlzott kapitalista törekvések ellenhatásaként fejlődött ki a munkásságban egy ilyen osztályellentétre építeni akaró szellem, még pedig egyetlen osztályra építeni akaró szellem. Ellenben kétségtelen, hogy éppen ez az oka annak, hogy a munkásság a maga, sokszor és többnyire igazságos követeléseivel nem tudott eredményre jutni, mert olyan mozgalmat indított, amely egy osztály mozgalma volt és amely nem tudott kellően megfelelni a magasabb követelményeknek és bekapcsolódni a többi társadalom gondolatvilágába. A munkásság ma már egészen másutt volna, ha nem Marxra, hanem más szociális irányú emberekre hallgatott volna és azoknak az eszmeáramlatába tudott volna bekapcsolódni. (Ügy van! Ügy van! a középen.) A másik kérdés, amellyel foglalkozni akarok, a hitbizomány felosztásának a módszere. E téren nem tudok egyetérteni a mélyen t. miniszter lírral, aki törvényjavaslatában a várományosok sorrendjét félretette. A gyakorlati életből merített tapasztalatok azt igazolják, hogy az élet maga hozzáilleszkedett ehhez a várományosi sorrendhez. A rokonok hagyományoztak elsősorban azoknak, akik távolabb vannak a várományosi sorrendben, azoknak is, akik ma az oldalág révén vagyonhoz jutnak. Bizonyos előzetes elosztások, családi megállapodások létesültek, amelyekre most ez a hitbizományi törvény kétségtelenül csak az igazságtalanságnak némi hatásával alkalmazható. Bizonyos ellenben az is, hogy ezeken a hibákon a javaslat igyekszik változtatni. A miniszter úr belátása maga is lehetővé tette, hogy ezek az igazságtalanságok kiküszöbölhetők legyenek, amikor a 17. §-ban olyan módosításokat engedett megvalósítani, amelyek a családi egyezmény útján való szabályozást már a lehetőségek előterébe tolták. Családi szempontból nem tartom helyénvalónak az oldalág örökösödését sem minden körülmények között, tekintet nélkül a lemenők számára. Fel kell hívnom a Ház figyelmét továbbá arra, hogy azok, akik a törvényjavaslat szerint mint oldalágiak, vagy lemenőágiak elsősorban igényelnek a hitbizományból, többnyire amúgy is vagyonosabbak, kevésbbé rászorulók, míg a távolabbi várományosok között a szegényebbek, néha egészen szegények is vannak. Ezeknek szintén volt várományosi joguk és ez a várományosi jog, ha csak névleges volt is, valahogy mégis odafűzte ezeket a családfőhöz, a hitbizomány tulajdonosához. Ez a kapcsolat a törvényjavaslattal most megszűnik és jogilag éppen azok esnek el a hitbizomány tói, akik a hitbizomány ra, vagy legalább is a hitbizományosnak a segítségére talán leginkább rá volnának szorulva. A családi szempontból most még kissé bővebben foglalkozom; de nemcsak a szűkebb értelemben vett család, hanem a tágabb értelemben vett család, a rokonság szempontjaival is. Ez a tágabb értelemben vett család építi ki a társadalmat, ennek a szelleme hat ki a társadalom szellemére, a társadalom szelleme viszont a nemzeti szellemre. Nemzeti érdek az, hogy e tágabb értelemben vett családnak, vagyis a rokonságnak az összekapcsolása a jogban is lehetőleg intézményesen érvényre jusson. Csak egy példát mondok. Mi volna akkor,