Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-79

100 Az országgyűlés képviselőházának az előtérben szerepelnek, a közfigyelmet magukra irányítják és így könnyen félrevezető hatásúak a társadalom körében. T. Ház! A vezető réteg éppoly kevéssé cserélhető fel, mint ahogy nem lehet máról-holnapra felcserélni és azonosnak mondani a cilindert a rendes kalappal. A vezető réteg szintén csak fokozatos áthasonuláson mehet keresztül. Annak hirtelen megváltoztatása és átalakítása nemcsak a vezető rétegre, de iass egész nemzetre nézve is a megrázkódtatás veszedelmével jár. Ennek folytán a tradíció s zenipontjának a vezető családokban való érvényesülése igenis nemze'i szempontból is jelentőséggel bír. (Kassay Károly: Hol vezetnek ezek a családoki) Természetesen az a világszemlélet,- amely mindent materialista és egoista szempontból néz, sajnos, inficiálta a legfelsőbb társadalmi réteget is, ez az infekció ellenben nemcsak a felső társadalmi rétegnek volt a sajátsága, hanem kihatott az egész társadalomra különbség nélkül, legkevésbbé hatott kétségtelenül a legalsóbb rétegekre. Ennek oka azonban a világszemléletben rejlik és kétségtelen, hogy a világszemlélet változásával ez meg is szűnik, illetve módosul és változik. Hogy ezek a tünetek lehetségesek voltak és ma is lehetségesek, annak másik oka kétségtelenül a nevelésben rejlik. Sajnos, hiányzik ma a keresztény tradíció az apákban, ennek folytán hiányzik a keresztény és nemzeti tradíció a fiakban is. Bizonyos, hogy e téren egy fokozódó dekadencia tünetével találkozunk, amint a társadalomban magában, úgy annak egyes rétegeiben is. Ez sem különálló jelenség. A még szolid, de a tradició, a nemzeti és keresztény tradició útjairól eszmeileg már letért apák fiai talán már nem egy lépéssel odább haladtak és csúsztak a szomorú haladás lejtőjén. Ha tehát a a tradíciót fontosnak tartjuk, s ezt tartja minden egyes középosztályú család is, akkor nem volna helyes és méltányos, hogy mi a tradició szempontjait éppen a legfelsőbb rétegnél ne vegyük bizonyos mértékben figyelembe. A méltányosság például kétségtelenül megkívánja, hogy azok, akik tegnap — mondjuk — 200.000, 100.000 és 50.000 holdat bírtak, ne bírjanak holnap már csak 3000 hold kötött birtokkal, inert hiszen ha a hitbizományi kötöttséget tekintjük, kétségtelen, hogy ezek az emberek magukat erre az aránylag igen nagy változásra koldusoknak fogják tekinteni. (Rassay Károly: Istenem! Jó társaságban lesznek! Háromezer holddal koldusnak érzi magát!) T. Ház! Ezzel a kérdéssel kapcsolatban legyen szabad egy percre letérnem a tárgytól és foglalkoznom Matolcsy Mátyás beszédével s annak egyes kiszólás aival. Többek közt megjegyzem, hogy a beszéd hivatalos, illetve gyorsírói szövege nincs a kezemben, ezért csak az újságírói közleményekből igyekeztem a szöveget lehetőleg tárgyilagosan rekonstruálni. Eszerint többek közt a következőket mondotta. A magyar fajt jelentő parasztságról és a többnyire idegenből származó főúri osztályról beszélt s a kettőt szembeállította egymással. A magyar fajt jelentő parasztságról legyen szabad valamit mondanom. Nem ragasz•kodáslhiányból eziránt a réteg iránt, hanem az igazság megállapításaként csak azt kívánom leszögezni, hogy bizonyos, hogy a parasztság a faji jelleget tisztábban őrizte meg, mint a legfelsőbb réteg, ez kétségtelen. De nemcsak a magyar faji jelleget őrizte meg Magyarországon a legtisztábban, hanem egész 79. ülése 19S6 január M-én, pénteken. típusában nagyon sok vidéken az idegen faji jelleget , is éppen olyan hatványozott fokon őrizte meg, mint ahogyan megőrizte ezt a magyar vidékek magyar lakossága. A parasztságnál Magyarországon faji szempontból egységről beszélni nagyon elhibázott, dolog, de éppen olyan elhibázott dolog a többnyire idegenből származott főúri osztályról beszélni, mert mi legyen a kritérium? A származás kérdése? Hiszen akkor egyáltalában nincs joguk^ a főúri osztállyal külön foglalkozni, a középosztály ugyanis aránylag még nagyobb mértékben más fajú és máshonnan bevándorolt, mint a főúri osztály. Ha pedig a nevet vesszük tekintetbe, akkor mi jogon teszünk szemrehányást a főúri osztálynak? Például vegyük csak — mondjuk — a vitézi rendet, vagy a legfőbb katonatisztek neveit elő, vagy mondjuk helyesebben, vegyük a legutóbbi időben is szereplő katonák közül azoknak a neveit, akik nevüket nem magyarosították. Azt látjuk, hogy azok közül igen nagy hányad idegen nevű és éppen nem a legkevésbbé kiválóak azok, akik idegen névvel ékeskednek. Ha pedig a vért vesszük irányadóul, akkor meg lehetünk győződve arról, hogy a legfelsőbb társadalmi rétegben női ágon az idegen nevű főúri családokban is van talán ugyanannyi magyar vér, mint amennyi a magyar nevű családokban van. Szóval semilyen ok, semmi indok nincsen erre a szembeállításra, amely minden realitást nélkülöz. A főnemesség a történelem tanúsága szerint — mint Matolcsy mondotta — inkább szeretné rabszíjra fűzni a magyar parasztságot, mint a külellenség ellen harcolni. T. Ház! Ha valóban mondotta ezeket Matolcsy, úgy nem tartom érdemesnek, hogy ennek vitatásába belebocsátkozzam. Csak arra vagyok bátor felhívni Matolcsy figyelmét, hogy legyen szíves, sajátítsa el azt a tárgyilagosságot, amelyet az ő könyvének előszavát író Szekfü Gyula ebben a kérdésben tanúsít és ha ezt. teszi, akkor meg vagyunk róla győződve, hogy közelebb fog állani felfogásában és nyilatkozatában ahhoz az igazsághoz, amelynek megállapítását a nemzeti érdek megkívánja (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Necsak a nevét igényelje Szekfü Gyulának az ő könyvében, hanem igyekezzék eszméit és gondolatkörét is magáévá tenni. A földért folyt a küzdelem állandóan — mondja Matolcsy tovább — és ez okozta a háborúelőtti évtizedekben azt a néma forradalmat, amelynek másfél millió magyar esett áldozatul. Nincsen ma magyar ember, aki ezt szívből ne fájlalná és ha vissza akarunk térni azokra az időkre, amikor — sajnos — ezt még sokan be nem látták, akkor legyen szabad rámutatnom arra, — •nem tudom, vájjon Matolcsy könyvében nem mutat-e rá erre szintén — hogy az elsők egyike, akik ez ellen az elnéptelenedés ellen állást foglaltak, egy a Balaton kultúrkérdéseivel foglalkozó ülésen éppen egy magyar arisztokrata volt, aki ma hitbizományos. T. Ház! Nem szabad a katonai családok tagjainak, akik annakidején egy más eszme szolgálatában állottak és e^ szerint az eszme szerint cselekedtek, ezt a tényt évtizedek, sőt talán évszázadok multán is szemükre hányni; hiszen nagyon gyakran jellemtelenek lettek volna, ha nem úgy cselekszenek, ahogy mint katonák annakidején egy más eszme szolgálatában cselekedni kényszerültek. Ha pedig a