Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-59

90 ' Az országgyűlés képviselőházának 59. zett novaborokat kivonják a forgalomból. Ezt a mennyiséget Görgey képviselőtársam egyformán 500.000 hektoliterre tette. En nem becsülöm, csak 450.000-re. Ha ezt levonom az átlagos termésből, akkor a belfogyasztásira marad meg az. átlagos fogyasztásra szükséges mennyiség. De vegyünk egy másik tételt; tudniillik a múltban ez a tétel nem szerepelt, az 1933-as Statisztikai Évkönyvben találtam meg először, hogy valami 7,900.000 hektoliter volt az évi miusttermés és ebből 912.000 hektoliter a silány minőség. Felteszem, hogy ez a silány minőségiként külön kimutatott mustmennyiség egyfelől az amerikai direktteraiő szőlők leve, másfelől pedig az a must, amely nem üti meg a kilenc fokot T. Ház! Ha úgy veszem fel a dolgot, hogy 450.000 hektoliter, hivatalosan 500.000 mondják, az amerikai direktterniő szőlő termése, a másik 450.000 hektoliter silány minőségű mustból pedig sűrítenek, 3 fokkal feljavítanak annyi mustot, hogy ismét 150.000 hektoliter must, ez körülbelül 'az egész mennyiségnek egyharmada, megszűnjön, kiessék, akkor megmarad 300.000 hektoliter abból az laiaosonyfokú, de már megjavított mustból, a másik rész pedig megszűnt. Tehát a 900.000 hektoliterből csak 300.000 hektoliter az, ami bornak megmaradt és ami a piacot nyomja. T. Ház! Méltóztassék megbocsátani nekem, hogy most részletezésbe megyek bele, mint ahogy az előbb is elmondtam egy szegény kisembernek a bomiokkal való küzködését. Nem regényt akarok írni, nincsenek költői hajlamaim, azonban én azt látom, hogy nincs az országnak olyan népe, mely többet dolgozna, mint a mi homoki népünk itt a Dunia-Tiisiza közén, különösen az, amely szőlővel és gyümölcscsel foglalkozik. Nincs viszont az országnak olyan népe sem, amely^ olyan keveset beszélne erről a dologról és talán ennek következtében nincs az országnak olyan népe és tájéka, amely annyira elmaradna mindentől, ahol valami jóról van iszó. Az adófizetéstől nem marad el, csak ha nincs termés, ha elverte a jég. (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) Ennek a hangtalanságnak tudom be, hogy nem méltányolják ezt a szorgalmai népet. Nemrégen a pénzügyminiszter úrral szemben valamely képviselőtársam felvetette, hogy Kecskemét nem kapott meg egy bizonyos összeget és azt a feleletet kapta, hogy egy olyan eladósodott hely nem kaphat pénzt. Ezt azért merem odasorolni, mert ha valahol 74 millió vagyonnal szemben 17—18 millió adósság áll, azt a helyet már magában sem lehet nagyon eladósodottnak minősíteni. Ha most a kamat s az öt év alatt felgyülemlett kölcsönök meg is zavarják a házta,rtás egyensúlyát, ez még nem jelenti az eladósodottságot annak igaz értelmében. Más községek és városok is vannak, amelyeknél még rosszabb az arány a vagyon és az eladósodottság mérték« között, mint Kecskemétnél, mégis a mi városunkra sütötte rá a miniszter úr az eladósodottság bélyegét, ami nemcsak fájdalmas, le a város hitelszerzési lehetőségeit is leronthatja. Ugyanígy vagyunk a homoki szőlőműveléssel is. Amikor a török kihurcolkodott innen Magyarországról, egy kiis maréknyi magyar maradt itt a Duna-Tisza közén, amely pusztításoknak a legjobban ki volt téve, becsődült aztán Kelet-Európa, sőt Európa minden nemzetéülése 1935 november 15-én, pénteken. bői egy csomó ember, s itt azokon a hatalmas nagy pusztákon, az emberek aránylag kis lélekszámot kitevő csoportokba, tömörültek.^ Az itt maradt magyarság kereste a boldogulás útját és mivel már a régmúltban, a török alatt is bőségesen gyakorolta a szőlő- és gyümölcstermelést, elkezdett szőlőt ültetgetni. Azok a munkások, akik ezt mívelték a par eéllázások alkalmával, lassanként maguk is alkalmat szereztek egy kis vagyon gyűjtésére, ennélfogva a Duna-Tisza közének homokos részein még az idegenből beköltözött polgártársaink is átvették a magyar nyelvet, a magyar érzést kivétel nélkül; egy nagy kohó veit tehát ez a Duna-Tisza köze a nemzet számára, ahol szaporodott a magyar beolvadás útján, de szaporodott és szaporodik most is az ország legtöbb részét messze túlhaladó módon tarmészetes szaporodás útján. Annikor tehát egy ilyen népnek a szaporítási, az előbbreviteli lehetőségeiről van szó, akkor bizony helyes nemzetpolitikai szempontból félre kell tenni sokminden gondolatot, amely ezt a fejlődést esetleg megakaszthatja. Az is érdekes, hogy Kecskemétről, de egyáltalában a duna-tiszaközi homokról, az ottani munkáról, vagy birtokról, mindig úgy beszélnek, mint valami megtűrt dologról. Az előbb hivatkozott igen t. képviselőtársam, de a törvényjavaslat indokolása is hivatkozik a történelmi szőlővidékre. Nagyon szép hivatkozás ez, azt hiszem azonban, hogy a nemzetgazdaság szabályai azt parancsolják, hogy mégis csak azt támogassuk minden tekintetben, aki sikeresen dolgozik, laki értékesíthetőt termel. De azt iis bátor vagyok tagadásba venni, mintha a homoki szőlőmívelők nem Ádámtól és Évától származtak volna, mintha nem Noénak ugyanabban a bárkájában maradtak volna, meg az őseik, mert ha okiratot nézünk, van például egy okirat, amely arról szól, hogy amikor I. Géza király 1075-ben a garamszentbenedeki apátságnak adományozta Csanytelek és Felsőalpár pusztáit, — az utóbbi ma is a kecskeméti határnak része és ennek egy kisebb részéből lett a, ma már meglehetősen neves Szikra — úgy jelöli meg a határokat egy bizonyos ponton, hogy »a szőlőskertekig«. Van egy másik okirat, amely azt mutatja, hogy II. vagy III. Béla, a soltvadkerti bornak volt kedvelője és ezért sokat tartott belőle. Azt hiszem, hogy a hegyi szőlőmívelés sem tulja őseit az Árpádok idejénél sokkal messzebbre visszavinni. A másik, szintén ily megrögzött, beidegződött felfogás s feltevési,, amely a homoki szőlőket másodrendűeknek igyekszik feltüntetni és _ tulajdonképpen úgy nézik a hegyi szőlők tulajdonosai a homoki szőlőt, hogy egyszer jött filloxeravász, aztán a filloxera el is ment, amikor már nem talált többé szőlőt, de nyakunkra hozta a homoki szőlőt és ez a verseny most itt van a nyakunkon, most nem dobhatjuk el egészen, tehát csak tűrjük valahogy, de nyesegessük, ahol lehet. Ebben a tekintetben is igen súlyos történelmi tévedés van, ha már benne vagyunk a, történelem citálásáhan. Nevezetesen nemcsak az Árpádok alatt voltak már duna-tiszaközi szőlők, hanem egész csomó okiratból kimutatható, hogy a török hogyan falta a kecskeméti szőlőt. Pintbe van számítva a szőlő, nem tudjuk, hámozva, vagy hámozatlanul, de falta. A császáriak, amint vissza tudták Szolnokot foglalni, első dolguk az volt, hogy elmentek Kecskemétre bort vásárolni. Még kölcsönt is adott a hadbiztos azzal, hogy a város borban is visszafizetheti egy részét, igaz, hogy már