Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-59

Az országgyűlés képviselőházáruak 59. i ban eladni a termést, némelyik még forrás után seprőstől adja el. Ha a kereskedőnek nem szabad kipréselnie, annak a kisembernek pe­dig a visszamaradó seprő kipréseléséhez eset­leg még csak alkalmas eszköze sincs, — de különben is sokszor olyan mennyiségről van szó, hogy a munka több, mint amit ki­préselt bor értékben képvisel — attól félek, hogy az ilyen kisembertől ezután még olcsób­ban veszik meg a mustját, pedig most is az a baj, hogy rendszerint az átlagos országos áron alul kénytelenek értékesíteni. (Ügy van! Ügy van! — Mózes Sándor: Ezelőtt két évvel 3 fillérért vették!; Egy másik dolog, amelyet fel kívánok hozni, egy vállalkozásnak, a váci püspöki bér­pincének az ügye, amelynek alkalmazottad ír­tak hozzám egy levelet. Ebben a tekintetben azt gondolom, hogy észszerű és helyes a jog­szabály, de ha van cég, amely ellen különö­sebb kifogás nincs, amely tisztességesen dol­gozik, s amely már eddig bizonyos ilyen név­vel tette ismertté az ő kereskedelmi működé­sét, e cég üzletkötésednek megzavarása a ter­melőknek sem lehet érdeke. Arról természete­sen nem tudok semmit, hogy az a cég hogyan dolgozik. Hasonlóképpen a vendéglátóipar részéről hozzám érkezett köriratban is látok olyan dol­gokat, amelyekre nézve azt hiszem, hogy anél­kül, hogy a, kitűzött célokat elejtenők, anélkül, hogy az egész rendszert gyökeresen módosí­tanók, az ő jogos igényeiket is ki lehetne elé­gíteni, mert ha ők azt kérik, hogy a bünte­tendő cselekmények meghatározása olyan le­gyen, hogyha büntetésre kerül sor, csakugyan az kapja a büntetést, aki a törvénnyel ellen­tétbe jutott, akkor a törvénytervezetnek ilyen értelemben való módosítása szolgálja az igaz­ságot és a méltányosságot anélkül, hogy bár­miféle tekintetben kárt okozna ebben a rend­szerben, amelyet a törvényjavaslat felállítani kíván. Már az lelőbb említettem, hogy a mi leg­nagyobb kifogásunk ezzel a törvényjavaslat­tal szemlben tulajdonképpen arra vonatkozik, ami nincs benne. Nevezetesen megint csak a kisemberekről beszélek. • Nem ismétlem el, hogy micsoda szörnyű kárt szenvednek azért, mert akárhánynak nincs is akkora termése, hogy érdemes lenne pincét szereznie és hor­dókat beszereznie. A pénzre rögtön szüksége van, kénytelen tehát ősszel mustként eladni ter­mését. Ha egyszer megkezdett állami borköz­raktárak intézménye tovább kiépülne — ne­ikünk, Kecskemétnek is ígértek, gondolom, 25 vagy 30 esztendővel ezelőtt egyet... — (Csoór Lajos: Megvan már!) Ha megvolna, akkor nem kérném, hanem megköszönném. (Mózes Sán­dor: Majd 15—20 esztendő múlva meglesz!) Ezzel végtelen sokat segítenénk azokon a kisembereken, mert ha ezek literenként csak 3—4 fillérrel is olcsóbban kénytelenek eladni mustjukat ilyenkor és nem részesülhetnek a későbbi áremelkedés hasznában, akkor ők munkájuk megszolgált bérének egy részét vesztik el. Ha ellenben ilyen borközraktár be­fogadná az ő termésüket, akkor^ nemcsak ezektől távolíthatnók el ezt a másképpen alig megszüntethető károsodást, hanem még ahhoz a célhoz is közel jutnánk, amelyet elérni pedig a törvényjavaslatból és indokolásából ki­tetszőleg a miniszter úrnak is szándéka és óhajtása, hogy tudniillik bizonyos egysége­sebb minőségű borokat kapjunk. Mert ha a sok kistermelőnek a borát oda befogadják s ha •lése 1935 november 15-én, pénteken. 89 egyelőre csak előleget is adnak rá abban a borközraktárban, az ugyanarról a vidékről való hasonló minőségű borokat pedig ott ösz­szekeverik, akkor nagymennyiségű egyforma bort kapnak, amely a piacon sokkal jobban értékesül és amellyel különösen állandó ren­des fogyasztókat, akik egy bizonyos (minősé­get megszoktak, sokkal jobban lehet megsze­rezni és megtartani. (Mózes Sándor: A szek­szárdi borpince mintául szolgálhat ebben a tekintetben!) Amiket az előbb itt ebben a vonatkozás­ban elmondottam, azokat részben Görgey István igen t. képviselőtársam beszédének egyes tételei juttatták eszembe, aki résziben téves statisztikai adatokból kiindulva, lánd­zsát tört a mellett, hogy a bormennyiséget csökkenteni kell. En ebben a kérdésben a sta­tisztikai r évkönyvben, még pedig az 1930— 1933-ik évi statisztikai évkönyvekben nem ugyanazokat az adatokat találom, mind ame­lyeket t. képviselőtársam beszédéből hallot­tam, különösen ami az évi terméseredményt illeti. Igen t.' képviselőtársam 4—5 millió hekto­liter mustterméssel számolt, (Csoór Lajos: Azért akarta a Dunába önteni!) ami minden­esetre ijesztő volna és kényszerítő abban a te­kintetben, hogy esetleg még olyan 'intézkedést is akceptáljunk, amilyen intézkedést máskü­lönben nem tartanánk helyesnek. Amikor azonban ezeket az említett adato­kat összekerestem, először is azt találtam, hogy 1928-ban 222.264 hektár volt a szőlőterület, 1932­ben pedig csak 212.395, szóval magában a szőlő­területben is minden kényszerbeavatkozás nél­kül bizonyos csökkenés jelentkezik. A must­termelésre nézve azt az adatot találtam, hogy az 1920—1924. éveik termésének átlaga 3,507.000 hek­toliter volt, a további kilenc esztendő termés­átlaga pedig csak 2,927.000 hektoliter, tehát szinte csak a fele az itt bemondott mennyiség­nek. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az álta­lam vizsgált tizennégy esztendőben két olyan esztendő is volt, amikor 2 millió hektoliteren alul maradt .az évi musttermés, még hozzá az egyik esztendőben közelebb volt az egymillió­hoz, mint a kétmillióhoz, (Mózes Sándor: A ta­valyi esztendőben!) — nem, egy korábbi eszten­dőben, nincs nálam feljegyezve — akkor azt lá­tom, hogy a baj akkor talán nem is lehet ak­kora, mint ahogyan t. képviselőtársam beállí­totta, mert ha nekünk nem. kell 2 millió hektor liter borral küzdenünk, ami nem terem, csak bizonyos statisztikákban találtatik, akkor min­denesetre könnyebb a kormánynak azi a feladata, hogy a valóban termett mennyiségnek értékesí­téséről gondoskodni tudjon. (Csoór Lajos: Nincs semmi baj, csak kereset legyen! — Zaj.) Mondom, az utóbbi kilenc év termésátlaga 2,927.000 hektoliter volt. Ezzel szemben a belső fogyasztási a különböző esztendőkben különböző fejenkénti adatokat mutat, és pedig mindig a termett mennyiséghez igazodva. Például 1925­ben, amely esztendő termése egyike volt a leg­nagyobbaknak, 36*53, a nagyon rossztermésű 1926. évben pedig 13*46 liter volt a fejen­kénti átlagos (borfogyasztás. Ha ezek között az adatok között a középarányost a 25 liter fejen­kénti évi borfogyasztásban keresem, akkor ez már 2,350.000 liter belső szükségletet jelent. Csak annaik az értékesítésével kell vesződnünk, ami ezen felül van. Méltóztassék elképzelni, hogy ennek a törvény javaslatnak alapján az ame­' riikai direkttermő szőlőnek borait* az úgyneve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom