Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-59

82 Az országgyűlés képviselőházának 59. ülése 1935 november 15-én, pénteken. a kertben terem. Magam is láttam a Balaton vidékén, ahol kitűnő, tüzes borokat termelnek, hogy a lapályról hordják fel a hegyre ősszel a mustot és eladják, mint szentgáli, vagy ba­dacsonyi bort. Látjuk, hogy tényleg elkarszto­sodnak, elbozótosodnak olyan területek, ame­lyeken azelőtt tüzes és nemes bor termett. Somlón, az én pátriámban is így van. Látom, hogy kényelemszeretetből a legremekebb he­lyekről, ahol a tüzes bazalt van, leszállanak és már a rétekbe kezd beleharapózni a Somló. Hogy ez ne történjék meg, tényleg ilyen ked­vezményekkel kell segíteni, ilyen kedvezmé­nyekkel kell animálni a szőlőbirtokosokat, hogy megint menjenek vissza a régi törté­nelmi területre, ahol valóban jó bor terem. A túltermelés kérdésének az a sima, érzés­telenített megoldása, hogy a csemegeszőlő- és gyümölcstermelésre térjünk át, azt azután mi­nél nagyobb mennyiségben zúdítsuk a magyar fogyasztóközönség asztalára, mégpedig minél olcsóbban, jóvilágot is teremtve, mert hiszen a mai korszak sok betegségének, elnyomorodásá­nak nagyrészben az az oka, hogy népünk élel­mezése nem egészen észszerű és hogy a népes­ség, különösen a gyermekhad nem jut sem elég tejhez, sem elég gyümölcshöz. Mert hiszen, ha ezekből a táplálékokból — gyümölcsből és tejből eleget kapnának a magyar gyermekek, akkor a legremekebb, a legerősebb nemzedéket lehetne felnevelni. Nem igen megmosolyogni való kérdés ez, mert ha az ember az országot járja, megdöbbenve látja, hogy az apró, kis magyar gyermekhad nemcsak ruhátlan, nem­csak mezítlábas, hanem annyira elnyomoro­dott is, olyan iszapszínű, olyan agyagszínű, olyan ványadt, hogy szomorúság nézni és az eszük is lusta az iskolában, mindenfelé azt mondják a tanítók, hogy nem tudnak megfe­lelni a követelményeknek a szörnyű, nagv alul­tápláltság miatt. Ha szőlő és kenyér volna, más lenne a hely­zet, erről tehát gondoskodni kell. Annál ember­szeretőbb, nagyobb, messzebbható történelmi feladatot nem lehetne teljesítenie egy kor­mánynak, mint azt, hogy a kis magyar gyer­mekhadat felkarolja és mindennel tömje reg­geltől estig, hogy annak mindene meglegyen. Micsoda nemzedéket várhatunk ebből a gyer­mekhadból'? Mi, öregek, különösen azok, akik a háború előtt jó időket éltünk, — a mostaniak persze nem tudják, hogy milyen gyönyörű menyországban éltünk, már magunk sem hisz­szük el, azt hisszük, hogy csak álom volt — a jóból is élveztünk, bűnt is követtünk el ez ellen a világ ellen, ha tehát elpusztulunk, ha meg­büntet bennünket a sors, már nem kár értünk, hanem azt a kis, ártatlan gyermekhadat ment­sük meg és minden gondolatunk csak az le­gyen. Ezért oldjuk meg az ország pénzügyi helyzetének kérdéseit is jobban, mert bátor voltam itt az adósságrendezésről szóló törvény­javaslat tárgyalása alkalmával is kimutatni, nem lehet ezt a mai állapotot fenntartani, mert ez katasztrófához vezet. Hiába hoz ide a t. földmívelésügyi miniszter úr is egy ilyen jó kis törvényjavaslatot, amely gazdasági éle­tünknek ezen a területén körülbelül egészen jól megoldja a kérdéseket, hiába minden, ha a borzalmasan sok közteher agyonnyom bennün­ket. Kimutattam, hogy kétmilliárd pengő köz­terhet visel a magyar közönség, ez a nyolc­miliónyi nép, amely nagy szegénységben van, 2000 milliót, ha nemcsak az állami terheket, ha­nem az egyházi, községi, törvényhatósági, Oti. és Mabi. terheket is számításba vesszük. A föld­mívelésügyi miniszter úrnak áldott nagy sze­repe lehet abban, hogy megoldja ezt a teher­viselési kérdést, különösen a nyugdíjasok és a tisztviselők létszámának más szabályozásával kapcsolatban, mert el kell buknia mindenki­nek, a végén ezek is elbuknak, mert ha egy­szer nem tudunk teljesíteni, akkor hiába való minden. Majd a telepítésnél egy remek, nagy­szerű új földreformnak inaugurálásával és megalkotásával odáig kell eljutnunk, hogy va­lahogyan megváltsuk ezt a terhünket. Elégít­sük ki a nyugdíjasainkat evvel kapcsolatban ilyen módon és elégítsük ki így fölöslétszámú tisztviselőinket, hogy azután így rendbeszedve magunkat, pusztán csak akkora garnitúrával indulhassunk el a jövendő útra, amely az or­szág érdekében szükséges, hogy azután csak­ugyan fejlődésnek indulhasson a gazdaságunk. Nem fáj az én fejem a mezőgazdaságért akkor, ha a fogyasztóközönség megszabadul ettől a szörnyű tehertől, mert akkor tud enni, akkor tud fogyasztani, akkor lesz neki hatalmas vá­sárlóképessége. Ezt kellene tehát megcsinálni. A végszükség helyzetében, a haza megmentése érdekéhen más államok elmentek odáig, hogy kimondották, hogy minden 80 holdon, vagy 125 holdon felüli birtok az államé, azután adtak földmegváltási kötvényeket. 30—40 vagy 50 esztendő alatt, de valahogyan meg kell egyszer oldanunk ezt a kérdést, mert a nagy, hatalmas vagyonok és azoknak urai is velünk pusztul­nak el, ha mi elpusztulunk és akkor nincs be­lőle haszna a nemzetnek sem. Örökké emlékezetes lehet Wesselényinek az a drámai felszólalása az 1830-as országgyű­lés egyik napján, amikor figyelmeztette Er­dély urait, hogy: »Erdély nagybirtokosai, figyelmeztetlek benneteket, ne alkalmazzátok az idegen, olcsóbb munkaerőt az igényesebb magyar munkás helyett, mert ezzel eloláhosít­játok Erdélyt és a vége az lesz, hogyha a ma­gyarnak nem akartok földet adni, Erdély ide­genné válik, egy napon elveszik és akkor el­vesznek a ti birtokaitok is, csak az a baj, hogy velük együtt elveszik Erdély is.« Olyan időket élünk, hogy csakugyan egyszer egy borzasztó nagy teherpróbája következik el minden ma­gyar millióknak és kell, hogy ez a viharos idő erőben, egészségben találja ezt az országot. Hiszen annál inkább kellene mennél óvatosab­ban, mindenképpen összefogva mindnyájunknak minden ilyen sorsprohlémán, minden ilyen végszükség-kérdésen, ilyen égető, már 10-^-20 esztendővel elkésett szociális kérdésen segíte­nünk, mert az egész nemzetközi helyzet olyan. hogy egy napon nagy szükségünk lesz arra, hogy ez a nemzet, ezek a milliók csakugyan halálukig védelmezett szolidaritásnak tekint sék azt, hogy ennek az országnak minden te kintetben rendelkezésére álljanak, nehogy _ it*, megint felbomolják a rend, nehogy itt amiatt, hogy az elkeseredés nőttön-nő és időben a ba jókat nem orvosoltuk, megint valamiképpen az anarchia hullámaira kerüljünk. T. Képviselőház! Még a 28. §-hoz volna ha­tározati javaslatom. A 28. §. az előzetes vizsgá­latot írja elő. Én azt hiszem, hogy ha a tokaji zárt területen történő forgalombahozatalról van szó, ha egyik gazda megveszi a másik ter­mését, talán nem kellene ennek az előzetes vizsgálatnak terhével sújtani és talán, amint Görgey István t. képviselőtársam is kifejtette, kis kvantumoknál nem kellene ezt a nagy ap­parátust megindítani, hanem ha valaki a zárt területről egy pár korsó bort vagy mondjuk egy hektolitert el akar vinni, ne kelljen ehhez ezt a bürokratikus hókusz-pókuszt megcsele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom