Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-59

80 Az országgyűlés képviselőházának 59. it san ráfogja, ilyen és ilyen címen a gazda azt vagy azt adott el neki és tanúságtétel esetén esetleg a gazda marad alul. Ha már borról van szó, legjobb, ha tiszta bort önt a pohárba mindenki, mind a két oldalon. Éppen ezért méltóztassanak elfogadni a 7. §-hoz beadandó határozati javaslatomat, amely a következőképen szól (olvassa): »A Ház szükségesnek tartja a 7. § oly módosítását, hogy az átadó a bor javított voltát írásban legyen köteles az átvevőnek ennek kívánsága nélkül is kétségtelen módon tudomására hozni, viszont, hogy ez megtörtént, az átvevő is köteles írásban elismerni. Ugyanígy szabályozandó a származási (13. § 2. bek.) és fajtabizonyítvány (114. §) kérdése is.« T. Ház! A 17. § ellen a vendéglátó ipar részéről az a kifogás, hogy e szerint a szakasz szerint csak a saját termelésű bor romlatlan seprőjéből lehetne bort préselni. Azt hiszem, a miniszter úr is elismeri most már ennek a kifogásnak jogosságát és azt hiszem, ez ma már elfogadott álláspont, hogy ezen a módon a must forgalmát, a mnstkereskedelmet, illetőleg a felvevő közönséget sújtanánk, mert must alakjában senki sem merné megvenni a termést, ha nem adatnék meg az a lehetőség, hogy a híg seprőből bort sajtolhasson. A kormány, azt hiszem, honorálta is ezt az álláspontot, éppen azért csak teljesen formális jellege lehet annak, hogy ezirányban már rég elkészített határozati javaslatomat benyújtom. Határozati javaslatom a 17. §-hoz a következőképpen szól (olvassa): »A Ház szükségesnek tartja a 17. § oly módosítását, hogy annak 1. bekezdéséből a saját termésű jelző elhagyassák.« Tehát egyáltalában csak a seprőről volna szó. T. Ház! Nem szükséges, hogy pápábbak legyünk, mint a pápa. Ha a vendéglátóipar és ha a borkereskedelem is azt mondja, hogy már akkor is szakképzett pincemestert akar alkalmazni, ha a minimális forgalma eléri a 3000 hektolitert, akkor ezt hagyjuk rá, üdvözöljük ezt örömmel, mert ez szociális érdeket is szolgál. Éppen azért a 21. §-hoz a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): »A Ház szükségesnek tartja a 21. ^ oly módosítását, hogy a 4000-es szám helyébe 3000-es szám tétessék.« — Egyesek javasolták, hogy 2000 hektoliternél már ilyen szakképzett pincemester alkalmazását tegyük kötelezővé. Én ehhez készséggel hozzájárulok, mert hiszen az ilyen forgalom mellett csakugyan helyes, ha szakképzett ember kezében van a pincekezelés. Most itt van_ ez az ominózus 22. és 23. §, amelyekhez képviselőtársaim közül többen hozzászóltak. Én erről a kérdésről először úgyszólván Hertelendy Miklós t. képviselőtársam fel- l szólalásából értesültem. Hertelendy t. képviselőtársam igazán vérbeli gazda, maga is legfőképpen érdekelt termelő. Ha úgy látom, hogy neki nincs kifogása az ellen, hogy régi cégek, tehát a régi forgalom, védelemben részesülhessenek, akkor nekünk városi embereknek, vagy másoknak, akik nem szőlősgazdák, még kevesebb kifogásunk lehet ellene. Éppen Czermann Antal t. képviselőtársunk beszédéből értesültünk, — drámai módon ecsetelte — milyen ingatag alapon áll exportunk, sőt, hogy milyen szomorú lecsúszásig jutottunk el, hogy 800.000 hektoliter kiszállítás helyett ma már csak 120.000 a kiszállításunk, az exportunk, sőt közben 1920-tól 1934-ig volt olyan év is, hogy mindössze csak 20.000 hektolitert vittünk ki. Bocsánatot kérek, amikor ő olyan meggondolkoztatóan tárta fel előttünk, hogy milyen ügyes versennyel kell nekünk megküzdenünk, a francia, a német, a svájci, sőt az olasz lése 1935 november 15-én, pénteken. borokkal is, amikor azt látjuk, hogy kártyavár lehet az egész, akkor fokozott gondossággal, óvatossággal kell gondolnunk arra, hogy a már meglévő kapcsolatokat, a meglévő bevezetettséget sehogy se érintsük. Ha már nekünk valamely márka, valamely cég neve alatt borunk a külföldön szinte 30 esztendeje forog, — amint a szóbanlévő püspöki uradalmi bérpincéé — akkor százszor is meg kell gondolnunk, hogy szétromboljuk-e ezt az összeköttetést, mert hiszen olyan kényes kérdés exportunk ügye. Ne bántsuk ezt, mert hátha az lesz ennek a következménye, hogy élelmes külföldiek, élelmes francia, német, olasz vagy svájci konkurrencia elveszi ezt a piacot, ezt a területet előlünk, mert ha az a fogyasztó a már megszokott régi márkát nem látja maga előtt, hanem újfajta bor felé kell orientálódnia, nem bizonyos, hogy egy másik magyar cégre fog találni. Ez tehát megfontolandó. Én ezt csak azért merem idehozni, — hiszen magam nem is vagyok érdekelve, és ilyen felhívást vagy kérelmet sem kaptam — azért gondolkoztam ezen, mert egy ilyen igazán kiváló szakember és elsősorban érdekelt jeles ember, mint Hertelendy Miklós t. barátom, ezt a kérdést felvetette és nyilvánvalóon azért, mert aggódik az elhelyezésért, aggódik borexportunk miatt. Nem szabad tehát ezt érintenünk. De van nekem egy másik szempontom is. Mégis csak törvényhozási principiumnak kell lennie, hogy szerzett jogokat a törvényhozás nem érinthet. A törvényeknek nem szabad visszaható erőt tulajdonítani, ez már diktatúraízű dolog és mindig megbosszulja magát, mert ha az egyik esetben ezt a könnyedséget és könnyelműséget megszokjuk, akkor más esetekben ta- • Ián nagyobb érdekeket érintünk és ha visszaható erővel hozunk törvényeket, ez a törvényhozási mód körülbelül a kommunista felfogásnak felel meg, de nem a magántulajdon szentségére felépült rendnek. Ha tehát 30 esztendőn keresztül egy kereskedelmi vagyont, egy ilyen kereskedelmi javat az egyik vagy a másik cég megszerzett, akkor lehetetlennek tartom, hogy külön törvényt hozzunk azért, hogy ezt a megszerzett javat konfiskáljuk. Én nem ez ellen az eset ellen védekezem, nem az érdekel, hogy mi lesz a váci uradalmi bérpincével, hanem érdekel az, hogy mi lesz azzal a törvényhozási princípiummal, amely szerint nem lehet úgy bánni szerzett jogokkal. Emellett bölcsnek sem tartom azt az eljárást, mert ha ez a cég 30 esztendeig jól bevált a külföldön, ha 30 esztendőn keresztül virágzott és ha egyszer jelentékenyen résztvett a magyar borkivitelben, akkor még ettől a szemponttól is eltekintve, a jogbiztonsági éj3 jogtiszteleti szempontoktól is eltekintve és attól a törvényhozási princípiumtól is eltekintve, hogy visszaható erővel törvényt nem hozhatunk, szem előtt kell tartanunk a gazdasági érdeket és azokat az érdekeket, amelyeket ezzel a törvénnyel előmozdítani akarunk. Ha megvan ez az exportmennyiségünk, akkor ezt az exportunkat készakarva ne rontsuk el. Ahhoz nekem azután semmi közöm nincsen, hogy tetszik-e vagy nem tetszik valami a váci püspöknek. Mint Czermann Antal t. képviselőtársam mondja, ha jó a bor, akkor dicsérik a váci püspököt, ha pedig rossz, akkor szidják a váci püspököt. Hát megint nem akarok püspökebb lenni a püspöknél. Ha eladta pincéjének a címét, ezért ne fájjon a mi fejünk, ő bi! zonyosan tudta, hogy mit csinál. Ez a szempont tehát nem lehet előttünk irányadó, hanem 1 igenis, ha a magyar kereskedelmi törvénybe,