Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-58

Az országgyűlés képviselőházának 58. ülése 1935 november lU-én, csütörtökön. 71 mennek és a hegyvidéki szőlők pusztulásával egyúttal elpusztul a magyar bor jóhírneve is. (Ügy van! a jobboldalon.) Szóval a hegyvidék megmentése a magyar bor megmentését is jelenti. T. Képviselőház! Ismételten hallottam hangoztatni, hogy a szociális szempontokkal nem egyeztethető eléggé össze az, hogy a síkvidéki szőlőket kiirtsuk, illetve korlátozzuk azok telepítését. Nem osztozom ebben a felfogásban. Mert mi a helyzet? Igaz hogy bortermelés, a szőlőmívelés körül igen sok ember, igen sok család találja meg a maga kenyerét, azonban éppen a csökkent árak, a szőlőmívelés nem jövedelinező volta következtében a szőlősgazdák elhanyagolják, kénytelenek elhanyagolni szőlőjük szakszerű mívelését. A szőlősgazdák ma nem képesek annyi munkást foglalkoztatni, ahány munkásra ' abban a szőlőben szükség volna és azonkívül, ami szintén nagy baj, nem is képesek a munkásokat kellőképpen fizetni. Nem állja meg helyét az az érv, hogy a síkvidéki gyenge szőlők kiirtása, illetve telepítésük korlátozása szociális szempontból kifogásolható volna. Ellenkezőleg, azt mondom, hogy ha korlátozzuk a termelést ezeken a területeken, ennek következtében kisebb területen fog bizonyos meny; nyiségű bort termelhetni még az a síkvidéki gazda is, az ára jobb lesz, a differencia tehát nem nagy, ezt a differenciát a felszabaduló föld termékeiből be tudja hozni. Ha viszont jobb helyzetbe kerül mind a síkvidéki, mind a hegyvidéki termelő, akkor abba a helyzetbe jut, hogy kellő számú munkást tud foglalkoztatni, szakszerűen tudja szőlőjét mívelni és tudja munkásait kellőképpen fizetni is. Hiszen a síkvidéki területeken, amint ma már kifejtette Czermann Antal igen t. képviselőtársam, van még egy kivezető út. Lehet ottan csemegeszőlőt termelni és lehet esetleg gyümölcsösöket is telepíteni. Ha tehát lehet ott másképpen segíteni, ha nem történik a segítés annak a síkvidéknek ártalmára, akkor igenis a kormánynak kötelessége itt az irányított gazdálkodás álláspontjára helyezkedni s a gazdálkodást irányítani nemcsak a hegyvidéki, hanem általában a magyar szőlőgazdaság érdekében is. Hogy a védelemre mennyire szükség van, ebben a tekintetben bátor vagyok hivatkozni a m. kir. kormány által kiadott 1933. évi Statisztikai Évkönyvre. Ebben az olvasható, hogy bizony igen szomorú helyzetük van a szőlősgazdáknak, különösen a hegyvidéki szőlősgazdáknak. Annyira elszegényedtek, gazdaságilag anynyira lecsúsztak, hogy most már a kártevők ellen sem tudnak védekezni, a védőszereket sem tudják pénz hiányában előállítani. Ez mindenképpen nagyon szomorú megállapítás és ha a t. kormány ilyen megállapítást kénytelen tenni, akkor nagyon kérném a földmívelésüeryi miniszter urat, hogy szívlelje meg- ezt a kérdést és lehetőleg hasson oda. hogy ezek a szőlősgazdák a kártevők elleni védekezós tekintetében jussanak abba a helyzetbe- hogy a védekezőszereket lehetőleg olcsón tudják beszerezni. Azt is olvassuk ebben az évkönyvben, hogy a szőlőtelepítés visszafejlődik. Ha ez a megállapítás azt jelentené^ hogy a rosszabb minőseim szőlőterületek, a síkvidéki szőlőterületek csökkentek, akkor ezt a megállapítást kedvezőnek lehetne tekinteni. A Statisztikai Évkönyvben azonban, sajnos, azt olvasom, hogy éppen a hegyvidéki, főleg a dunántúli hegyvidéki szőlőterületek csappantak meg. Ha így áll a helyzet, akkor érthető, különösen a hegyvidéki szőlősgazdák helyzete. Ha ilyen megállapítást kell tenni, akkor igazán bűnös mulasztás volna, ha legalább azon a téren nem segítenek, ahol segíteni tudunk. Ahol segítséget tudunk nyújtani, ott ezt a segítséget a szőlősgazdák és a bortermelő társadalom érdekében feltétlenül meg kell adni. Már az előbb bátor voltam kiemelni azt, hogy az 1923 : XLIII. törvénycikket szigorúbban kellett volna végrehajtani, mert ha a további szőlőtelepítést az arra meg nem felelő helyeken megakadályoztuk volna, akkor ma nem okozna nekünk annyi gondot a túltermelés. Nézzük a kérdést nemzetgazdasági szempontból. Nemzetgazdasági elvül mégsem állíthatjuk fel azt, hogy helyes volna minden körülmények között, ha nemzeti vagyonértékeket olyan módon szüntetnénk meg, hogy a szőlőket egyszerűen kiirtjuk, kipusztítjuk, ott, ahol kisebb területekről és rosszabb minőségű borokról van szó. Nézetem szerint ezt nem lehet megtenni anélkül, hogy előbb meg ne próbálkoznánk a segítésnek más módjával. A kiirtás, a vagyon elpusztítása, vagy amint egyik képviselőtársam említette, szükség esetén a bornak a Dunába való öntése, nézetem szerint csak ultima ratio lehet és ezt, az ilyen krudelis megoldási módot ki kell tolni és addig nem szabad ilyennel élni. amíg egyáltalán segíteni lehet más módon is. amíg lehet találni más kivezető utat is. Maga az, hogy valamely vidék gyenge, silány minőségű és alacsony értékű bort termel, még nem lehet ok arra, hogy azokat a szőlőket fokozatosan kiirtsák, vagy hogy ilyen helyeken ne engedjenek szőlőt telepíteni. A kipusztítással, az értékek elpusztításával szemben az a helyes nemzetgazdasági elv, hogy a termelést nem korlátozni, hanem lehetőleg fokozni kell, gyorsan hozzáteszem azonban, hogy mindig az értékesítés biztosításával. Ha tehát az értékesítést egyébként is biztosítani tudjuk, akkor nem szabad ahhoz a krudelis eszközhöz nyúlni, amely sokakat, százakat, százezreket, sőt talán milliókat is sújtana azzal, ha szőlőjüket egyszerűen kipusztításra ítélnék. portörvényeink, az 1924 : IX. te, az 1929 : X. te. és ez a javaslat is azon a helyes nemzetgazdasági elvi állásponton állnak, hogy az alacsony árakkal és a túltermeléssel szemben igenis, csak végső esetben szabad védekezni a meg nem felelő szőlők restringálása révén. Elsősorban a segítés módját keresik a törvények és keresi ez a javaslat is. Törvényeink és ez a javaslat is a minőségi termelésre fektetik a súlyt, így közvetve akarják kiszorítani a túltermelést. Ha ugyanis a minőségi termelésre törekszünk, ha gazdáinknak ez lebeg a szeme előtt, akkor eo ipso visszamegy a menynyiségi termelés, mert a minőségi termelés a nemesebb borfajtákat forszírozza, ezeknek a termése pedig természetszerűleg kisebb, mint a gyengébb boroké. Tulajdonképpen^ ennek a javaslatnak is az a célja, hogy a borászatnak, a pince- és borkezelésnek újabb, modernebb módszereit, eljárásait vezesse be, hogy ezáltal feljavítsuk borainkat. A külföldi piacok igényeihez való alkalmazkodást véghez is viszi. Boraink kezelésében, kikészítésében ezeket az igényeket veszi figyelembe, abból a célból, hogy boraink a külföldi piacokon is versenyképesek lehessenek. További elvi elgondolása a törvényeknek az, hogy mindenképpen védekezni kell a hamisítások ellen, a fogyasztóközönséget minden10*