Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-58

Az országgyűlés képviselőházának 58. ülése 1935 november 14-én, csütörtökön. 59 szemben az újításokra célozva bátorítólag mondja: »Az idő új tapasztalatokat, új nézeteket nyújt«. Majd hozzáfűzi: »Csak termeszszünk derék borokat!« Ezt a tradíciót követi a törvényjavaslat is, amikor a tapasztalat alapján avatott kézzel nyúl a rendezésre szoruló problémákhoz. Egy pillanatra meg kell állanom és áldoznom kell a derék Schams Ferenc emlékének. Kevesen tudnak róla, pedig megérdemli, hogy amikor a magyar bor és a magyar szőlőművelés sorsáról beszélünk, megemlékezzünk róla. Tisztelettel kérem beszédidőmnek egy órával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni % (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Czermann Antal: Ez a Schams Ferenc Ausztriából vándorolt be hozzánk. (Farkas István: Ügylátszik, a képviselő úr szereti a bort, azért beszél olyan sokat róla!) Szeretem és kívánom, hogy^ mindenkinek legyen benne része! (Farkas István: Csak a jó szőlőben, jó csemegeszőlőben legyen részünk, mégpedig nem olyan drágán, mint most, hanem olcsón! —Egy hang a középen; Legfontosabb a jó magyar bor!) Schams Ferenc eredetileg gyógyszerész volt és azután annyira megszerette a magyar szőlőtermelést, hogy feladta a patikárus mesterséget és teljesen a szőlőkultúra ápolásának adta magát. Többször bejárta az országot és tapasztalatai alapján sok kiváló munkát írt. Ezek a munkák világhírre tettek szert. Megírta Budának és környékének termelési viszonyait. Számos gazdasági kérdésről tárgyalt és ő volt az első ember, aki borászati és szőlészeti lapot szerkesztett. Elérte őt is a Magyarországon élő németek sorsa, mert az akkori viszonyoknak, az akkori környezetnek megfelelően nyelvében ugyan német maradt, de szívében ízig-vérig magyarrá lett és megható, amilyen nagy szeretettel ír a lankás magyar borvidékekről, ír annak népéről, ismerteti annak gazdasági helyzetét és különös nagy szeretettel ír a magyar borról, amelyet ő a világ legelső borának tart. (Létay Ernő: Igaza volt!) Ez a Schamps Ferenc európai hírre tett szert, Európa minden gazdasági egyesülete megválasztotta tagjának, tiszteletbeli alelnökének; királyok kitüntetésekkel halmozták el. (vitéz Ujfalussy Gábor: Megérdemelte!) Az ő munkássága révén ismertük meg a^ 30-as években élt szőlősgazdatársadalom életét közelebbről; de nemcsak mi ismertük meg, hanem megismerte az egész világ. Részletesen megírta azt, hogy milyen viszonyok között él a magyar gazda és az én Müller Tóni képviselőtársam csak örömmel fog tapsolni annak a megállapításnak, amelyben azt mondja, hogy minden kisiparos a saját termelésű borát itta. Jólét volt, — azt mondja — gazdadinasztiák keletkeztek és a bortermelés, annak ellenére, hogy még igen primtív volt a borkezelés, rentábilis foglalkozás volt. Azt mondja, hogy Budavidékén — és itt megnevezi és beleérti Promontort is, ahol neki egyébként szőlője és háza is^ volt — rengeteg vörös bort termeltek, úgyszólván kizárólag vörös bort, azt mondván, hogy ez a gyomor- és hasbántalmakra kiváló gyógyszerül szolgál. Éppen ezért rengeteg külföldi is kereste fel ezt a borvidéket mindaddig, amíg a magas vámok a vörösbor exportját meg nem akadályozták, amikor is a fehérszőlő termelésére tért át Buda. Még egy nevezetessége van ennek a derék Schams Ferencnek és pedig az, (hogy nagy munkásságán, amely közismertté vált Mayerfi Ferenc budai szőlősgazda igen felbuzdulván, a Gelléthegy tövében 5 hold területet bocsátott Schams rendelkezésére kísérleti célokra. Schams Ferenc ezen az 5 hold területen vármegyénként csoportosítva összegyűjtötte Magyarországi valamennyi szőlőfajtáját, úgynevezett mintakertet létesített, amelynek csodájára járt az egész ország. Ezt a területet később az Országos Magyar Gazdasági Egyesület vette át és ebből lett a mai Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet. Schams tehát igen hasznos útmutatásokat adott, amelyeket most is megszívlelhetünk. Ezért tartottam érdemesnek őt arra, hogy emlékét itt megörökítsem. (Helyeslés.) Amint Schams mondotta, a szőlőtermelésben a leszűrt tapasztalatok alapján kell eljárni. A törvényjavaslat taglalása során e tekintetben első helyen áll a besűrített mustnak a kérdése, amely eddig szabadjára volt engedve, nem volt korlátozva. A tapasztalatok azt mutatják^ hogy ez nem volt helyes. Amint az előttem^ szólók részletesen kifejtettek, export szempontjából ez rendkívül megbosszulta magát. A kereskedelem nem tervszerűen, hanem alkalomszerűen használta fel a bor édesítésére, javítására a mustot; a bor utóerjedés következtében külföldön szétvágta a palackokat és így híre terjedt annak, hogy a magyar bor hamisított. A törvényes rendelkezés módot nyújt arra, hogy a sűrített mustot a bortörvény szabályai szerint vehessük igénybe a bor javítására,, egyúttal pedig a visszaéléseket egyszersmind enkorra meg kívánja akadályozni. Ezt a rendelkezést a borkereskedelem kifogásolta a legjobban, azzal az indokolással, hogy a borkereskedelem évközben is kénytelen a fogyasztó, a rendelő ízléséhez alkalmazkodni és ezért nem tagadhatja meg évközben azt, hogy besűrített musttal megjavítsa a bort. Ha a borkereskedelem nehéz helyzetét és tőkeszegénységét nézzük, — hiszen a borkereskedelem mindig nagy tőkebefektetést kíván — akkor megértjük ezt a panaszt, a tapasztalatok alapján azonban mégis csak azt kell mondanunk, hogy a törvénytől eltérni nem lehet és januárig mégis csak tudnia kell a borkereskedőnek azt, hogy a következő évben milyen pecsenyeborokból mennyit kíván konzumálni. Jelentős újítást tartalmaz a törvényjavaslat 6. §-a, amely a borpárlatnak borecetgyártás céljára^ való felhasználását engedélyezi. Már a törvényjavaslat pénzügyi tárgyalása során is kifejtettem, 'hogy ez a rendelkezés ebben a formában nem fogja elősegíteni a borecetgyártást, amelyre pedig ugyancsak szükség volna. Amíg néhány esztendővel ezelőtt még 63 boreoetgyár működött Magyarországon, addig ma már alig tízre tehető a számuk. Ennek magyarázata a következő: Itt is az a régi nóta járja, hogy két érdekeltség áll egymással szemben, az egyik azonban igen gyenge és védelemre képtelen. Az ecetgyártási szesz alapára 1 pengő, fuvart és minden egyebet beleértve, ab állomás. Ezzel szemben a 92%-os borpárlat ára 2*50 pengő körül mozog, amihez még a fuvarköltség is hozzájárul. Ilyen körülmények között tehát a 92%-os szesznek avinálási célokra való felhasználása utópisztikus jelenségnek mutatkozik, nem gazdaságos, nem reális. Éppen ezért kértem a miniszter urat, hogy engedélyezze az adómentes törköly- és seprőpálinkának avinálási célokra való fel^ használását. Ennek ára cca 1"30—1*40 pengő volna, ami már bizonyos segítséget jelentene, bár a szesz és a törkölypálinka ára között még