Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-74

Mö Az országgyűlés képviselőházának 7 0 azt a megoldást ajánlotta, hogy a magyar vidékeken, különösen az Alföldön és a Dunántúl fekvő síkföldi, úgynevezett szántóföld-hitbizományokat ki kell cserélni az ország hegyes vidékein lévő erdőhitbizományckká. Ezzel azt a célt akarta elérni, hogy a sík vidéken, az Alföldön felszabaduljanak ezek a komplexusok és szabad érvényesülést kapjon a magyar nép ereje a maga propagálására, másrészt pedig meg akarta óvni azt a nemzeti célt is, amelyet a hitbizományok ezeken a nemzetiségi vidékeken a magyarság gazdasági hegemóniája szempontjából játszottak, ennek bizonyos mértékig volt valami realitása és volt egy nagy életrevalósága. Abban a hibában szenvedett, — ezt persze utólag állapítjuk meg, bár nem sok bölcseség kellett volna hozzá, hogy előre is megállapítható legyen annakidején ez a fogyatkozása — hogy tudniillik nem számolt azzal a sorssal, amely bennünket Trianonban ért és nem számolt azzal, hogy idegen invázió esetén, amikor ezek az r országrészek idegen impériumok hatalma alá kerülnek és amikor azok ott idegen hatalmi célokat szolgáló földbirtokpolitikát akarnak majd érvényesíteni, ezt a céljukat mennyire megkönnyítik ezek az egy kézben lévő nagy lekötött hitbizományi komplexusok és ezekkel szemben a magyarság, a magyar népi hegemónia szempontjából mennyivel jobb helyzetet, mennyivel nagyobb előnyt jelentett volna, az idejekorán megvalósított demokratikus földbirtokpolitika, amely ezeken a vidékeken is gondoskodott volna ezeknek a nagy földvagyonoknak a nép kezére való juttatásáról és ezzel lehetővé tette volna azt, hogy ugyanezeket a birtokokat, ugyanazt a földmennyiséget, ugyanazt a földterületet, ezek a megszálló idegen hatalmak már ezer és ezer, tízezer és tízezer magyar ember kezén találták volna elvehetetlenül és nem egyes kivételes kezekben, hogy így felhasználhatóvá legyenek ezeknek az idegen imperialista céloknak érdekében. (Eckhardt Tibor: A legjobb nemzeti politika a kispolgári parasztbirtok terjesztése! Ennél nincs jobb nemzeti politika! — Ügy van! Felkiáltások a jobboldalon: Ezt tudjuk! — Eckhardt Tibor: Ez a nemzeti politika alapja!) Elesik tehát és elesett régebben is a hitbizományi reformmal, a hitbizományok likvidálásával szemben az az ellenvetés is, amely ilyen nemzeti szempontokra hivatkozva, nemzeti hivatást tulajdonítva a hitbizományoknak, próbálja, védelmezni fenntartásukat és fennmaradásukat. Ezen túlmenően van még egy másik szempont is, amely azt hiszem nem kevesebb súllyal esik a latba és ez magának a magyar arisztokráciának bizonyos belső elgyengülése, az osztálynak, mint ilyennek elhanyatlása, amelynek, mint ténynek, akárhogyan is, de a szemébe kell nézni. Nagy érdeklődéssel hallgattam tegnap Takács Ferenc képviselőtársam beszédét, amelyben adatokat hozott fel annak illusztrálására, hogy a Habsburg-ház, a császári uralom, annakidején milyen célzattal és kiknek adományozott óriási magyar birtqkkomplexusokat hűségük vagy később teljesítendő politikai szolgálatuk n utal mául. Felsorolt itt neveket, odaállítva ezeket a •családokat a történelemi ítélőszéke elé, hogy a legsúlyosabb ítéletet mondja ki mindjárt reájuk. Kétségtelen tény, hogy ez a tendencia megvolt a Habsburgoknál. Amint Deák Ferenc nagyon jól mondotta annakidején, 1687ben egyebek között egy nagy politikai célzattal létesítették a hitbizományi rendszert azzal, hogy az ő politikájuk számára Magyarországon . ülése-1935 december lÊ-àn, pénteken. társadiaimi bázist keressenek ezekben ai» így megjutalmazott főúri családokban. De ia tmásik oldala ennek a kérdésnek az, hogy ugyanezekből a főúri családokból kerültek ki az 1848-iat megelőző reformkorszak legkitűnőbb vezetőemberei. Kikerült — és ezt sohasem szabad elfelejtenünk, ha oibjektív bírálatot -akariink mondani bármelyik történelmi osztályról — Széchenyi István, aki ilyen hitbizományos család sarja volt, Wesselényi Miklós és Batthyányi Lajos, aki mártírhalált halt Magyarország szabadságáért ós függetlenségéért, ugyancsak ilyen hitbiizományos íőúri família sarjadéka volt. Nem azt mondom, hogy a hitbizotmáaiy tette képessé őket erre a heroizimusra, a szabadságeszmék és a tömegek érdekei iránti önfeláldozásra, amelyet egész életük példáz, de viszont azt kell mondanom, hogy a hitbizományi vagyon nem is akadályozta meg őket ennek a nagy hivatásuknak teljesítésében. Meg kell azonban állapítanom, ugyancsak az objektivitásnak, az elfogulatlanságnak fonalán tovább menve, hogy a magyar arisztokráciának mai nemzedéke, sajnos, messze elmaradt ettől a nagy nemzedéktől, amely Magyarország történetében oly ragyogó szerepet játszott, namely az Önzetlen hazafiasság nagy szellemi és politikai vezéreiméinek, az alkotó reformereknek oly fényes sorozatát adta az, országnak. Vannak — ezt is meg kell állapítani teljes elfogulatlansággal — ma is kiváló emberek a magyar arisztokrácia tagjai között, a hitbizományi birtokos családok tagjai között is, de magának az 'Osztálynak az a hivatásérzése, amely valamikor olyan óriási áldozatokra tette őket képessé, amely képesítette őket a reformok iránti legönzetlenebb érdeklődésre, valahogyan elporladt, kiveszett és az egész osztályon bizonyos mértékig a smarazmusnak, az elmére védesnek, az elhanyatlásnak a tünetei észlelhetők. Ha ennek okait keressük, messzeágazó területekre jutunk el. Közrehatott ezeknek az eredményeknek a létrejövetelében egyebek között — és talán ez volt az, egyik főok — maga a hitbizományi rendszer, az a megkötöttség, amely nyugodt, fényes és biztos életszínvonal nagy alapjait nyújtotta számukra, az egymást felváltó nemzedék számára anélkül, hogy bármiféle küzdelmet, bármiféle erőfeszítést kellett volna kifejteniök azoknak a szellemi és anyagi javaknak érdekébein, amelyek így maguktól az ölükbe hullottak. Jobb, helyesebb lett volna ha az angol arisztokrácia példáját követjük ebben a tekintetben, amely nem zárkózott el ennyire, neon merevítette meg magát ennyire, amely sohasem veszítette el a szélesebb rétegekkel, a raagy nemzeti társadalomimal való érintkezés közvetlenségét, a vérbeli felfirissiülésnek és elvegyűlésaiek ösztönszerű érzését és éppen ez biztosított számára rugalmasságot, hajlékonyságot és biztosította azt a szellemi prosperitást is, amely náluk állandóan jelen van és amely ennek az osztálynak ma is ugyanolyan uralkodó részt biztosít az "

f angol politika vezetésében, mint száz vagy százötven esztendővel ezelőtt (Eckhardt Tibor: Az vezető osztály értékénél fogva, nem pedig a hitbizomány erejénél fogva! —Ügy van! balfelől.) Ha most tovább megyek ezen a vonalon, szólanom kellene a javaslatnak bizonyos részletes intézkedéseiről. Nem akarok most ezekbe bocsátkozni, csak nagy általánosságban^ akarok egy pár szempontot megemlíteni. Később,