Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-74

538 Az országgyűlés képviselőházának ?'4-, nelmünknek szinte egész folyamán. Ez mutatkozott meg tulajdonképpen annakidején az 1848-as reformok kialakulásában és megvalósításában is. Mi tulajdonképpen annakidején ezekkel a reformokkal is bizonyos mértékig megkéstünk. Azokat a reformokat, amelyeket 1848-ban a törvényhozás és az egész reformmozgalom a zászlajára írt, tudvalevőleg először az angol politikai fejlődés és ennek nyomán azután a nagy francia forradalom vetette bele az európai köztudatba, az európai politikai fejlődésbe. Ez a fejlődés hozzánk csaknem 60 esztendővel később érkezett el, és a mi nagy tragikumunk akkor is majdnem ugyanaz volt, mint most, nevezetesen abban állott, hogy megfelelő előkészület nélkül, illetve — nem helyesen mondom — nem előkészület nélkül, mert hiszen évtizedeken át foglalkoztunk akkor is ezeknek a reformoknak a sorsával és szükségességével, hanem megfelelő evolúció nélkül, — hogy úgy mondjam — egyszerre, egy csanásra, radikális módon az egész nagy reformkérdéskomplexust egyszerre felölelve fogtunk hozzá ezekhez a kérdésekhez és sebtében, hamarjában oldottuk meg őket, azt mondhatnám, radikális, forradalmi módon oldottuk meg őket az evolúció módszere helyett. Ebből a hibánkból, hogy tudniillik nem látunk hozzá idejekorán, nem nézünk a szemükbe idejekorán azoknak a nagy problémáknak, azoknak a reformszükségleteknek, amelyek az európai élet sorsát másutt mindenütt meghatározzák, és amelyek másutt mindenütt sokkal korábban a megvalósulás stádiumába jutottak, hogy elmulasztjuk ezeket az alkalmas pillananatokat, ebből áll elő sokszor reánk nézve a tragikus elkésettség állapota, amelyet én tulajdonképpen a kormány reformprogrammjávai és ezzel a hitbizományi reformmal szemben most is érzek, mert bizonyos mértékig tulajdonképpen már ez is elkésett dolog. Tudom, hogy a kormány nem részes ebben á késedelemben, ebből a kormányra semmi mulasztás nem háramlik, mert mindössze nem is egy esztendeje áll az ügyek élén és így nem részes ebben a felelősségben, de részes tulajdonképpen az az egész nemzedék, amely a háborús Magyarországot jelentette; részes a háború utáni nemzedék, részesek vagyunk mindannyian, hiszen nem lehet megrendülés nélkül olvasni a háború előtti agrárius vitákat, amikor konzervatív részről Ugyanezeket az aggodalmakat vonultatták fel mindenféle földbirtpkreform-kísérlettel szemben, amikor már tulajdonképpen felettünk lebegett egy nagy európai válságnak, egy nagy európai kataklizmának a veszedelme, amikor arról- volt szó, hogy a magyarság, Nagy-Magyarország kibontakozva régi nagymértékben holttámerevedett gazdasági és társadalmi keretei közül, reformokban megújhodva álljon és várja a viharok bekövetkezését és mi akkor is ugyanúgy vitáztunk, ugyanilyen érvekkel és ellenérvekkel ezekről a kérdésekről, mint ahogy vitázunk ma. Súlyos késedelmet jelent ebben a tekintetben — és bizonyos mértékig mindnyájunkat terhel a felelősség ezért a késedelemért — az a tizenöt esztendő, amely Trianon óta mögöttiünk áll. Közvetlenül a trianoni bukás után, amikor Nagy-Magyarország romjárból itten maradt Csonka-Magyarország, amikor tehát az egész oirszág az elé a nagy feladat elé volt állítva, hogy új vágányokra vigye át <a maga életét, hogy alkalmazza a maga életvitelét, társadalmi, politikai és gazdasági 'berendezkedettjei Í0&5 december 13-án, pénteken. tot, alkalmat és lehetőséget, amikor az országreánk nézve a trianoni katasztrófa jelentett, mi ezt a történelmi pillanatot — valljuk be őszintén, mindnyájan hibásak és felelősek (vagyunk ezekben a dolgokban — elmulasztottuk. J^limulasiZitottunk egy nagy történelmi pillanatot, alkalmat isé j ehet őségét, amikor az országnak a közállapotai, társadalmi és gazdasági struktúrája, egész életrendszere , a nagy rázkódtatás következtében — hogy úgy mondjam —a foiyékomyság halmazállapotában volt, amikor tehát «okkal könnyebben és mélyrehatóbban nyúlhattunk volna hozzá ezekhez a kérdésekhez és teremthettük volna meg, ha nem is egy forradalmi átalakuLásnak, de legalább is egy gyorsabb tempójú evolúciós átalakulásnak az alapjait. Ha ezt tettük volna tizenöt esztendővel ezelőtt, akkor ina a földbirtokreform és a hitbizomány kérdésében is messze előbbre volnánk és nem vitatkoznánk olyan kérdéseken, amily éneket Roszner báró igen t. képviselőtársam ebbe a vitába ibelevegyített. Sajnos, ezen változtatni nem tudunk.^ A. kormány részére, az elkésettségnek ez az állapota annyiban teremt kényelmetlen és kellemetlen helyzetet, a feszélyezettségnek a helyzetét, hogy ha most elkésetten, radikális módon nyúl hozzá a meglévő állapotokhoz és igen mélyreható, egészen radikális reformokat akar alkotni, akkor azoknak a tényezőknek a résziéről, amelyek a meglévő állapotokhoz ragaszkodnak, még kevesebb ellenállással találkozik és kihívja magával szemben a forradalmiság vádját. Ha pedig mérsékelten, óvatosan nyúl hozzá ezekhez a kérdésekhez, akkor kiteszi magát annak ara eshetőségnek, illetőleg -számolnia kell azzal az eshetőséggel, hogy éppen a mérséklet, az óvatosság folytán nem tud elérni olyan eredményeket, amelyek szükségesek volnának ezeknek a nagy, elevenedett kérdéseknek a megoldásához, vagyis kiteszi magát annak a veszélynek, hogy nem tudja behozni ennek a ,mérsékletmetódusnak eszközeivel^ azt a késedelmet, amely ezeknél a reformoknál fennáll. Az előbb említettem a 48-as reformok útját. Vissza kell erre térnem azért, mert a ,törvényjavaslat bizottsági vitájában azok részéről, akik radikális álláspontot képviselnek a hitbizományi kérdésben, t. i., akik az azonnali teljes likvidálás szükségét hangsúlyozták, '•— rögtön előre kell bocsátanom, elvileg magam is ezen az állásponton állok — hivatkozás történt érré a késedelemről itt felállított elméletem vagy állításom igazságára és hivatkozás történt arra, hogy a 48-as reformnemzedék hősei, a reformkorszak vezéremberei, Kölcsey Ferenc épúgy, mint a felsőbüki Nagy Pál, Széchenyi István, vagy Deák Ferenc sokkal radikálisabb álláspontot foglaltak el ebben a kérdésbén, — közel száz esztendővel ezelőtt — mint amilyen álláspont jut kifejezésre a kormánynak ebben a törvényjavaslatában. Ez igaz, de legyén szabad a teljes igazság megvilágítására ehhez az ellenvetéshez a következőket hozzátennem. A reformkorszak politikusai, tehát Kölcsey, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István az elvont, az abszolút_ gazdasági és politikai liberalizmus álláspontján álltak. Ök — természetes dolog — ebből az álláspontjukból kifolyólag ellenségei voltak minden megkötöttségnek; az egyenlőség és a szabadság álláspontján állva, ebből az elvi álláspontjukból logikusan folyt a hitbizományi kérdésben is a hitbizornányókkal szemben, azok megkötötségével szemben a teljes feloldás, az azonnali likvidálás álláspontja.