Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-74

Az országgyűlés képviselőházának 7U. semmi más, mint ennek a tőkének egyik függvénye. Tisztelettel kérem beszédidőmnek tíz perccel való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni! (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Méltóztassék folytatni a beszédet. vitéz br. Rószn

er István: T. Ház! Elkalandoztak a gondolataim, de kénytelen voltam ezt megmondani. Épp úgy, mint azt az észrevételemet is kénytelen vagyok megmondani, hogy én a hitbizományi birtok kezelésében általánosságban több szakértelmet szeretnék látni. Nem tudom pl. azt honorálni, hogy valakinek legyen egy nagyon derék komornyikja és ezt a komornyikot ezért egy 42.000 holdas hitbizománynak a jószágkormányzójává tegye meg. Ezek olyan kis apróságai az életnek, amelyek a hitbizományról való felfogásommal ellentétben vannak. Rengeteg gazdatiszt van az utcán, aki — hogy úgy mondjam — lóg, amióta elvégezte az iskoláit. r Es aikkor ilyesmi előfordulhat ebben az országban! Tudom, hogy a gazdatiszti törvény javaslata a Ház elé fog kerülni, de sajnos, az emberi gyengeség folytán, úgy látszik, kívánatosnak mutatkozik, hogy mi már most itt előrenyúljunk és már 'ebben a törvényjavaslatban leszögezzük azt, hogy unit kíván a nemzet és az ország a hitbizománytól, mit kíván szociális szempontból, mit kíván teljesítmény (terén, mit kíván befektetés terén és mit kíván azon a téren, hogy hogyan gazdálkodjék az a hitbizományi birtokos. Mert, ha valahol egy hitbizomány van. arra fel kell tekintenünk, Be kívánom fejezni beszédemet. Egyet akarnék még említeni, azt, hogy teher előny nélkül nincsen. Ezt nem azért mondom, mert én a pénzügyminiszter úrnak mennybemeneteli lehetőséget szeretnék nyújtani, (Derültsék.) de én legalábbis a kis hitbizománynál elengedném az örökösödési illetéket. Mert végre mégis kell valaminek lennie, ami a mai realitás világában azt a kisembert behúzza abba a hitbizományba, hiszen az csak évek. generációk múlva fog rájönni arra, hogy az a ikis hitbizomány mit jelent. Nekünk meg kell nyitnunk ennek az útját, és ezt bátor vagyok az igen t. Ház figyelmébe ajánlani. Ha én ezt a törvényjavaslatot és a többi agrártörvényjavaslatot, az ezután következő agrártörvényjavaslatokat nézem, azt kell mondanom, mintha a föld szeretetének eposza csendülne ki ezekből. Végre felismerte ez a nemzet és ez a képviselőház, hogy a földbirtokban és az agrárlakosságban nemzeti szempontból milyen óriási éltető erő rejlik és hogy ha ez az ország előre akar menni, ha ez a nemzet fejlődni akar, akkor politikájának minden lépésében kizárólag csak a helyes agrárpolitikán kell nyugodnia. En látom, hogy ez a törvényjavaslat (Esztergályos János: Mi hiányzikt) sokkal több, mint amit a címe mond, sokkal több, mint amit mögötte sejteni lehet, mert csak a történelmi példák — amelyeknek csak egy kivonatát mondottam el — tudják megmutatni azt, hogy mit jelent a igazdáknak a kötöttség »által való védelme. En ezt a törvényjavaslatot nemcsak üdvözlöm, hanem, — mondhatom — boldogabban fogadom el, mint akármilyen imás törvényjavaslatot és 'kérem az igen t. Képviselőházat, hogy ezt a törvényjavaslatot olyan érteiemülése 1935 december 13~án, pénteken. 537 ben tárgyalják, ahogyan én igyekeztem tárgyalni. Távol áll tőlem, hogy itt direktívákat vindikáljak magamnak, csak azt szeretném, hogy a föld iránti szeretet csendüljön ki mindennemű olyan reformból, amely a földdel összefüggésbeen van. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Milotay István képviselő úr. Milotay István: T. Képviselőház! Báró Roszner István előttem felszólalt igen t. képviselőtársam beszéde sajátságos érzést ébresztett fel bennem. Az az argumentáció, azok az adatok, azok az ellenvetések, amelyekkel a képviselő úr egy mélyebbreható, vagy radikálisabb földreformnak, vagy földevoluciónak menetét annyi aggodalommal kísérte, azok az idézetek, amelyeket a maga igazának alátámasztására itt felolvasott, azek a különböző álláspontok, amelyeket itt felvonultatott, bennem azt az érzést ébresztették fel, mintha újra hallanék olyan vitákat, olyan érveket és ellenérveket, újra, talán századszor hallanám azokat, amiket már ezelőtt egy-két évtizeddel, sőt ezelőtt háromnégy évtizeddel (Mózes Sándor: Es évszázaddal!), sőt ezelőtt talán félévszázaddal is elmondottak ugyanebben a vitában. T. Ház! A magyar politikai fejlődésnek, a mi állami életünk fejlődésének is egyik legtragikusabb vonása az, amelyet úgy jelölhetnék meg, hogy mi egy-egy lépéssel, sokszor nagyon hatalmas lépéssel, elkéssük az idők menetét, elmaradunk az idők menetétől és elmaradunk azoktól a hatalmas evolúcióktól, a nyugati nagy népeknek azoktól az előretöréseitől, amelyek az emberiség, az emberi előrehaladás vándorút ján egy-egy nagy állomást jelentenek. (Mózes Sándor: Száz esztendőkkel!) Ennek a tragikus elkésésnek érzése lep meg engem előttem felszólalt t. képviselőtársam beszédéből is, mert bennem, aki körülbelül 25 éve figyelem a magyar politikai élet menetét, többé-kevésbbé aktív részese is vagyok ennek a politikai életnek, fel kell, hegy merüljenek ugyanezek az érvek és ellenérvek, amelyeket^ ő most itt felsorakoztatott és amelyek alapjában véve azt a benyomást keltik az emberben, hogy a mi dolgaink egy-két évtized, sőt három-négy évtized alatt is alig tesznek valami előrehaladást. T. Képviselőház! Éppen a napokban jelent meg egy nagyon érdekes munka, Iván János könyve, a magyar agrárpolitika fejlődéséről és vitáiról, 1900-tól körülbelül 1914-ig, tehát a világháború kezdetéig. Akik ezt a vaskos munkát végiglapozzák, azok nagy rezignációval fognak találkozni annak hasábjain, idézeteiben ugyanazokkal az érvekkel és ellenérvekkel, amelyeket Roszner képviselőtársam itt most felsorakoztatott. Azt kell látnia annak is, aki 20 évvel ezelőtt még nem volt részese ennek a közéletnek és nem vett részt ezekben a vitákban, hogy tulajdonképpen három-négy évtized alatt a magyar közélet, a magyar közgondolkozás alig tett valami előrehaladást ezekben a nagy kérdésekben. Azokat az érveket, amelyeket Roszner képviselőtársam itt a nagybirtok előnyei_ gyanánt felsorakoztatott, szórói-szóra megtaláljuk azokban a vitákban^ amely eket a 90-es években, azután a jelen század elején, a közvetlen a háború előtti évtizedben ugyanezekről a kérdésekről, a földreform kérdéséről, a hitbizományok, a latifundiumok kérdéséről, jobbról és balról lefolytattak. Ez a sajátságos elmaradottság, ez a sajátságos késedelem végigkísér bennünket törté-