Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-73

514 Az országgyűlés képviselőházának 73, vagy a népesedés egészséges alakulásának, (Ügy van! ügy man la jobboldalon.) főleg, ha ez a reform véget vet a hitbizományok he­lyenkint valóban nyomasztó, egészségtelen túl­zsúfoltságának és gondoskodik egyenletesebb elhelyezkedésükről. A hitbizományok nyomá­sát ma sem annyira területi nagyságuk feszíti olyan érzékennyé, hiszen a szántóföldi terület : nek alig töblb, mint 3%-át kötik meg, hanem egyenlőtlen elhelyezkedésük. Legnagyobb tö­megükkel a Dunántúlra nehezednek. A 823.000 holdból 602.000 a Dunántúl földforgalmát kö­ve siti meg és hatásuk, korlátaiknak merevsége, ott annál ridegebb, mert tudvalevőleg a Du­nántúl egyúttal a nagybirtok hazája is. A nagybirtok pedig akkor is, ha jogilag nincs is megkötve, gazdasági erejénél fogva nehezeb­ben enged utati a szabad forgalomnak úgy, hogy ha a hitbizományi, valamennyi egyéb faj­táját korlátolt forgalmú birtokokat és a nagy­birtokokat — értve az 1000 holdnál nagyobb birtoktesteket — egybefoglaljuk, a Dunántúl földjének több, mint kétötödrészében, merném mondani, pontosan 43%-ában tilos vagy meg van nehezítve a szabad forgalom- Meg va­gyok azonban győződve arról, ihogy a hitbizo­mányi földeknek az a jelentős mértékű fel­oldása és főleg a mezőgazdasági mívelés alatt álló terület eddig lekötött részéből több mint felének felszabadítása, amit a reform fokoza­tosan magával hoz, meg fogja törni latifun­diális korlátaik merevségét, társadalmi ©s gaz­dasági nyomasztó hatását és tompítani fogja az ellenük intézett támadások élét. De talán még jobban lohasztaná ezeknek a támadásoknak tüzét 'az, ha a kisibérleti rend­szernek nagyobb teret tudnánk engedni. (He­lyeslés jobbfelől.) Igaz, hogy a 'hitbizományok területének ma is valamivel több mint egyhar­madrésze, 279.000 ihold bérbe van adva, csak­hogy ebből mindössze 17.500 hold, tehát neim egészen 4'5% van kisgazdák kezén, a többi 261.000 holdon 328 nagybérlő osztozik. (Rassay Károly: Mi ennek az oka? Ki adta ezeket bérbei' — vitéz Scheftsik György: Biztosan a tulaj! — Rassay Károly: Es ki a tulaj? A nemzetfenn­tartó elem!) Éppen ezen akarnak segíteni. (Rassay Károly: Eddig is adhatták volna kis­bérletbe! Nem volt jogi akadálya! — Farkas István: De nem adták! — Györki Imre: Es ahol adták, ott most kidobják a bérletből! Húsz­harmincéves bérlőket dobnak ki!) A javaslat — eredeti fogalmazás szerint, ha jól emlékszem, a 41. § — könnyítéseket ad ugyan a 20 holdnál kisebb parcellákban való bérletek engedélyezésére. En azonban, megvallom 'őszin­tén, igen t. miniszter úr, szeretnék egy lépéssel továbbmenni és nem riadnék vissza attól sem, hogy ott, ahol a helyzet úgy követeli, a hit­bizományi szántóföldek egy részének bérbeadá­sát megfelelő feltételek fennforgása esetén kis­gazdák számára kötelezővé tegyük. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) A hitbizományi gazdálkodás kárai közé szokták sorolni a gazdálkodás silány voltát. Poirosz-Szilézia elmaradt vidékeire nézve ugyan kimutatták, hogy a gazdálkodás színvonalát éppen a hitbizományi nagybirtokok emelték, de azért ez a kifogás egészben helytálló és részben a (hitbizományi birtok latifundiális jellegével van összefüiggésiben, részben pedig abban bírja az alapját, hogy a hitbizományi birtok rend­szerint olyan csekély forgótőkével rendelkezik, amely semmiképpen sincs arányiban a földbir­tok nagyságával. Ezt a hitet a hitbizományi ülése 1935 december 12-én, csütörtökön. gazdálkodás silányságáról különösen az a kö­rülmény táplálja, hogy a gazdálkodás elhanya­golása főleg olyankor szokott ijesztő mértékben bekövetkezni, amikor küszöbön áll a hitbizo­imiány áthár árulása az oldalágra. Ilyenkor, amint méltóztatik tudni, ami megmozdítható szög van, — legalább a német adatok szerint — még azt is kihúzzák. A javaslat ezen a hiányon akar valamelyest segíteni azzal, hogy a hit­bizományi gazdálkodást szakszerű ellenőrzés alá helyezi. Minthogy azonban a forgótőke hiányát a legszakszerűbb ellenőrzés sem pó­tolhatja, bátor volnék meggondolásra ajánlani, nem kellene-e a hitbizományok engedélyezését egyidejűleg megfelelő készpénztőke, vagy érték­papír fundálásiának feltételéhez kötni. Ezzel egyrészt segítenénk a forgótőke hiányán, más­részt pedig ez újabb piacot jelentene az állam­papíroknak és általában a magyar értékeknek. T. Képviselőház! Az eddig elmondottakban igyekeztem a hitbizomány fenntartásának és alapos reformjának szükségességét megokolni a nagy- és középbirtok tekintetében, ami ter­mészetesen közvetve hatással lesz majd a kis­birtok terjeszkedésére is. Van azonban a javas­latnak olyan intézkedése, olyan elgondolása is, amely nem csupán a nagy- és középbirtoko­sotk keskeny sávját érdekli közvetlenül, hanem a földmívelŐ nép széles rétegeit is. Ez, mint böl­csen méltóztatik tudni, a hitbizományi kisbirtok. A hitbizományi kisbirtok védeni akarja a kisbir­tok életképességét és a gazdálkodás folytonos­ságát azzal, hogy meg akarja akadályozni a földbirtok további elmorzsolódását és igyeke­zik azt lehetőleg egy család kezében tartani. Mindkét célkitűzés helyes. Az elforgáosoló­dás kárai ismeretesek. A túlságosan elaprózó­dott földszilánkok megművelése nehéz — sok­szor még ekével is alig lehet megfordulni ben­nük — és nem is gazdaságos. A határbarázdák túlnagy területet vonnak ela míveléstől és minthogy azok a határbarázdák gondozatlanok, a senki földjei, bőséges alkalmat nyújtanak a kártékony gaiz és bogarak tenyészésének, znSint ezt tisztelt gazdaképviselőtársaim nálam jobban méltóztatnak tudni. A túlságos! elfor­gácsolódás ezenfelül felszökteti a könnyen meg­szerezhetőnek látszó, igen keresett kisparcel­lák árát, ami azután nehéz időkben, — ezt lát­hattuk most — amikor diszparitás áll be az ér­tékben, könnyen elbuktatja a földre éhes, de többnyire kispénzű vevőt. A pántlika-birtok, ahogy egyes vidékeken a néphumor a túlságo­san elhasogatott törpebirtokot nevezi, nem tud egy családnak sem megélhetést adni, elszakítja tehát egymástól a szülőket és a gyermekeket kereset céljából. Hogy pedig a családi kötelék összetartó kapcsainak meglaizulása minő tár­sadalmi és erkölcsi hátrányokkal jár, arról azt hiszem nem kell sokat beszélni. Ez az elforgá­csolódás különösen a háború előtt volt meg­döbbentő mértékű. Méltóztatik tudni, 'hogy a háború előtt Nagy-Magyarországon a gazdasá­gok 54%-a a területnek nem egészen 6%-ára zsugorodott össze és az 5 holdasnál kisebb törpe­birtokosok majdnem fele átlagban még egy fél hold földet sem mondhatott magáénak. A há­ború utáni reform lényegesen javított ezen a helyzeten, a törpebirtokosok területi arányszá­mát 6%-ról 11%-ra emelte fel, de azért még ma is az a helyzet, hogy a gazdaságok több mint 70%-a kisebb két hold terjedelemnél. Helyesel­nünk kell tehát a javaslatnak azt a célját, hogy a további elforgácsolódást meg akarja akadá­lyozni. Hogy pedig a hitbizományi kisbirtok fő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom