Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-73

Az országgyűlés képviselőházának 73. célja, a gazdaosztály állandósítása,- mennyire nemzeti érdek, azt hiszem, arról sem (kell bővebben szólnom. Hisizen a kisbirtokos osztály valósággal állami létünk alapja. Legalsó osztályai átmenetet alkotnak a birtokosok és a birtoktailanok közt, nagy szerepe van a béke és rend fenntartásában, a népesség egyenletesebb 'elhelyezkedésében, a föld jobb kihasználásában, a nemzeti és az erkölcsi eszmény megőrzésében. Ez az osztály az, amelyet a legerősebben köt hazájához földje, nemcsak azért, mert megélhetéséért tulajdon két kezével kell azt. megmunkálnia, hanem azért is, mert az érzelem erős szálaival fűzi őt a földhöz, az ősi röghöz, annak nemzedékről nemzedékre átöröklődött szeretete. Vallásossága, hagyomány- és tekintélytisztelete, józan konzervatív felfogása nagyon sokszor kívánatos ellensúlya az állhatatlanabb radikalste városi elemnek. Ez az osztály az, amely kitermeli a független polgárságnak azt a rétegét, amelyben a közszabadság eszméje elevenen él, amely biztos menedék úgy a felülről jövő zsarnoki önkényuralommal és pártkormányok önző törekvéseivel szemben, {Mozgás a baloldalon.) mint az alulról jövő felforgató törekvésekkel szemben. Meg vagyok győződve arról, hogy ha a háború előtt többet törődtek volná a magyar kisgazda sorsával, ha nem ejtették volna el Darányi Ignác hatalmas koncepcióját, (Ügy van! Ügy van! jébbfelől.) ha erős és következetes földbirtokpolitikát folytattak volna, akkor a kommunizmus rémnapjai elmaradtak vagy megrövidültek volna. (Rassay Károly: Vájjon kik gáncsolták el Darányi politikáját? Ez érdekes kérdés!) Én most sem oknyomozó, sem gazdaságpolitikai problémába nem bocsátkozhatom bele, (Zaj u szélsőbaloldaton. — Rassay Károly: Biztosan nem a törpebirtokosok gáncsolták el!) már csak azért sem, mert az idő korlátja megállást parancsol. Szíves engedelmükkel esak azt próbálom megmagyarázni, miért tartom ezt a javaslatot helyesnek és szükségesnek. (Helyeslés jobbfelől.) Ez az osztály látja el mezőgazdasági terményeikkel az ország lakosságának nagyobbik felét; nemcsak saját családtagjait, hiszen még a két holdnál kisebb birtokosoknak is van piacra vinni ^ való -cikkük

% Ez az osztály viseli a közterhek jelentékeny részét, adja egészséges fiaival a hadsereg zömét, a gazdaságban elhelyezkedést találni nem tudó gyermekei szolgálják mint házi cselédek a városiak kényelmét, adja a nagybirtoknak, iaz iparnak és a közlekedésnek a munkások ezreit és tízezreit. Szóval ez az osztály alkotja a birtoktalanokkal együtt a népet, amelynek sorsától az ország sorsa függ. Ennek az osztálynak helyzetét akarja a hitbizományi kisbirtok megszilárdítani, földjét az elforgácsolódástól, a helytelen gazdálkodástól, a könnyelmű megterheléstől és a tönkretételét jelentő végrehajtástól megóvni. Azt hiszem, ezt mindnyájan csak örömmel üdvözölhetjük, hiszen nekünk a magyar föld szent, a magyar föld népe megbecsülhetetlen érték, amelynek jó voltáért semmi áldozatot sem szabad sokalnunk. Azt hiszem, hogy a javaslatnak egy erős és független kisgazdaosztály megszilárdítását célzó törekvését a t, ellenzék is szívesen kell, hogy lássa, (Felkiáltások bal felől: Hogyne! Hogyne!) Xpert hiszen az utóbbi időben arról méltóztatniaik panaszkodni, hogy az újabb törvények veszélyeztetik a közszabadságokat és a polgári függetlenséget. (Mozgás a baloldalon.) íme, itt van egy jajvaslat, atmely erős és ülése 1935 december 12-én, csütörtökön. 515 független polgárokat akar nevelni és fenntartani. De egyéb okok is szólnak amellett, hogy ma a magyar földet különösen gondjainkba vegyük. Mi most egy feltűnően gyors, mondhatnám rohamos indusztrializálódási folyamatnak vagyunk a szemtanúi. (Friedrich István: Hála Istennek!) Trianoni Magyarország területén a legutóbbi 30 esztendő folyamán a mezőgazdasági népesség 334.000 fővel szaporodott, ellenben az ipari népesség 721.000rel. Minthogy azonban 30 esztendővel ezelőtt az ipari népesség a mezőgazdaságinak csak egynegyed részét alkotta, ez a látszólag csak kétszeres szaporodás a valóságban annyit jelent, hogy az ipari népesség nyolcszorta gyorsabb ütemben szaporodott, mint a mezőgazdasági népesség. (Friedrich István: Hála Istennek: munkaalkalom!) Teljesen egyetértünk. Az iparnak ez az előtérbe nyomulása sok tekintetben örvendetes jelenség: kibontakozást jelent az egyoldalúságból, az egészséges önellátás elvének fokozott megvalósíthatását jelenti, javítja kiviteli lehetőségeinket, kereske^ delmi és fizetési mérlegünket. De viszont azzal a veszedelemmel fenyeget hogy nemzeti termelésünknek egyre nagyobb része kerül függésbe a külföld kényétől, amelyre az ipar nyersanyagok és segédanyagok tekintetében rá van utalva, amely tehát kiviteli tilalmakkal vagy tarifapolitikai intézkedésekkel éppen legnépesebb iparágaink üterét metszheti egy pillanat alatt ketté. (Ügy van! a középen.) Annál is inkább kell tehát minden eshetőségre felkészülten ápolnunk, fejlesztenünk és felvirágoztatnunk azt a foglalkozási águnkat, a földmívelést, amely létének főfeltételei tekintetében a külföldtől teljesen független. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr! (Élénk felkiáltások: Meghosszabbítjuk! — Rassay Károly: Félórával!) Kenéz Béla: Tisztelettel kérem beszédidőmnek 10 perccel való meghosszabbítását (Élénk felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: A Ház a képviselő úr beszédidejének meghosszabbításához hozzájárult. Kenéz Béla: De meg kell óvnunk, jó kezekben kell tartanunk és a mainál jóval nagyobb számú ember részére megélhetést biztosítóvá tennünk a magyar földet más okokból is. Azért is, hogy amíg a magyar kormány jól átgondolt gazdavédelmi intézkedésekkel, hitbizományi, telepítési és egyéb agrárpolitikai reformok logikusan összefüggő sorával acélosabbá akarja tenni a magyar földnek és a magyar népnek összetartó kapcsát a trianoni határokon innen, addig túl ezeken az — hiszem az Istent — ideiglenes határokon, a nemzetközi szerződéseknek és az alapvető emberi jogoknak lábbal tiprásával millió és millió hold számra húzzák ki a magyar gazda lába alól a földet. Magában Csehszlovákiában közel kétmillió holdat vettek el, mondhatnám azt is: koboztak el a magyaroktól. A nem teljes kártalanítás ellenében történő kisajátítást ugyanis osak elkobzásnak nevezhetem! ! (Ügy van!) Maga a cseh hivatalos statisztika is több, mint 31.000 főre tèszi a gazdájukkal együtt a földből kiszorult és legtöbbnyire természetesen szintén magyar mezőgazdasági cselédek számát. Erdélyben smajdném hárommillió holdból forgatták ki a magyarokat és adták ezeket a gazdaságokat tudatlan és rest utódoknak, mérhetetlen kárára a földnek és az egész gazdasági életnek. Mert úgy szeretni a. földet, mint a ma74*