Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-69
354 Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése 1935 december hó U-én, szerdán. laltak. Mégis úgy érzem, kötelességszerű ehhez a kérdéshez hozzászólnom, nemcsak azért, mert az országos Orvosszövetség élén, mint annak elnöke, sokáig én végeztem az orvosi rend hivatalos érdekképviselet vezetését és irányítását, hanem különösen azért is, mert úgy érzem, hogy a miniszter úr szavaira kell valamelyes rezonanciával válaszolnom. A miniszter úr válaszában egy különösen kellemes és kedves hangot ütött meg. Azt mondotta, hogy ő az orvosi rendtartásról szóló törvényjavaslatot az orvostársadalommal harmonikus együttműködésben kívánja életbe léptetni. A miniszter úrnak a harmonikus együttműködésről szóló ez a kijelentése rendkívül megnyugtatja az orvostársadalmat, különösen azért, mert az együttműködés hiányait éreztük éppen az utóbbi esztendőkben, mégpedig abból a szempontból, hogy az orvostársadalomnak mindazok a kívánságai, kérdései és kérései, amelyek mind a közegészségügy, mind az orvostársadalom érdekeiben megnyilatkoztak. kevés meghallgatásra, helyesebben fejezve ki magamat, kevés megszívlelésre találtak, már pedig ezek alapján lehetett volna mindazokban a problémákban intézkedni, amelyek ma fenyegető rémként tárulnak elibénk. Különösen hangsúlyozni kívánom ezt a mai viszonyok közt, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a közegészségügyi problémákra rendesen nagy járványok vagy háborúk idején terelődik a figyelem, vagyis olyankor, amikor az emberek tulajdonképpen megijednek és félnek. A mai viszonyok között, amikor arról beszélünk, hogy a szociális gondoskodásnak roppant tág tere nyílik, ez bizonyítja azt, hogy a mai szociális viszonyok nem felelnek meg azoknak a kívánalmaknak, amelyeket egy nemzet életében a szociálpolitikai követelmények irányában támasztani kell, különösen abból a szempontból, hogy jelenleg nagy a szegénység, a szegénység pedig magával hozza a betegséget, a nyomorúságot s mindez 'kívánatossá teszi, hogy intézkedések történjenek ezekben a kérdésekben. En tehát nagy örömmel hallgattam a miniszter úr fejtegetéseit, amelyek nemcsak arra vonatkoztak, hogy az orvosi rendtartásról szóló törvényjavaslattal szemben felmerült aggályokat igyekezett eloszlatni, hanem a magyar közegészségügy kérdését körvonalazva, rámutatott arra is, hogy négy szempontból nézi ezt a kérdést és kívánja ennek jövőbeni rendezését is foganatosítani. Bizonyítja ez tehát azt, hogy a kamarai törvényjavaslatnak tartalommal való betöltéséhez ő maga is sietve hozzá akar járulni és segíteni akarja az orvosi társadalmat. Amint helyesen fejezte ki magát, egy épületet épít fel és ebbe az épületbe tartalmat, szeretetet, kollegialitást, bajtársias szellemet az orvosoktól vár, hogy azok inaugurálják és azok töltsék meg szellemmel s azután ebben a szellemben vezessék érdekképviseletük csúcsszervezetét, hogy így fejezzem ki magamat, mert ebben a kérdésben talán helyes megjelölést alkalmaztak egyesek, akik érdekképviseleti csúcsszervezetnek nevezték a kamarát. Nem közegészségügyi csúcsszervezet, hanem érdekképviseleti csúcsszervezet, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Ügy van!) ahol tulajdonképpen össze kell folyniok mindazoknak a problémáknak és kérdéseknek, amelyek közegészségügyi szempontból orvosi vonatkozásban érdeklik az egész nemzetet, de érdeklik magát az orvosi társadalmat is. Belátom, hogy a miniszter úrnak nemcsak ebben a gesztiójában, hanem más egyéb gesztiójában is sok megértés mutatkozik az orvosi társadalom iránt és éppen ez okozza azt, hogy nekem e mellé a törvényjavaslat mellé kell állnom és hogy a törvényjavaslat törvényerőre való emelését a magam szavazatával és véleményével alá kívánom támasztani. (Helyeslés.) Igaz, hogy egy embernek a, véleménye ebben a kérdésben nem sokat nyom a latban, én azonban úgy érzem, hogy a jelenlegi viszonyok között, amikor ilyen nagy gazdasági leromlás van, szankciókra és rendelkezésekre van szükségünk^ hogy azok a határozatok, amelyek az érdekképviseletek részéről hozatnak, megfelelő súllyal is láttassanak el. Ilyen körülmények között feltétlenül szükségünk van a kamarára. A miniszter ur eddigi működésében és eddigi gesztióiban is feltétlenül olyan jelenségeket látok, amelyek bizalomra hangolhatnak ebben a kérdésben és ezért bizalommal nézek a jövő elé. De figyelmeztetni kívánom a miniszter urat arra, líogy ő — aki szabad pályáról lépett át a miniszterségbe és aki bizonyos mértékben nem érezte maga körül azokat a szigorú rendszabályokat, amelyeket akár a közigazgatási rendelkezések, akár pedig a törvények előírnak — méltóztassék ezt a szabad elhatározását és cselekvési szabadságát a jövőre nézve is megőrizni, ne méltóztassék magát a bürokratikus felfogásoktól befolyásolni hagyni és ne méltóztassék magát bürokratikus felfogásokkal körülbástyázni. Ezek között a kérdések között a közegészségügyi kérdések végrehajtásához nemcsak pénzre van szükség, hanem szívre és megértésre is és ezt a szívet és megértést csak az az ember tudja hozni, aki az élet küzdelmeit maga is végigverekedte, végigküzdötte; (Ügy van! Ügy van! bal felől.) az tud érzéssel lenni azok iránt a kifinomult problémák iránt, amelyek napról-napra felvetődnek. En azonban még egyre kívánnám éppen ezekből a szempontokból a miniszter úr figyelmét felhívni, arra tudniillik, hogy mai mentalitással egy bizonyos mértékig túlzott szociális gondoskodást kíván bevezetni. Nem is csodálkozom ezen, mert a mai autarchikus rendszer mellett minden állam úgy kívánja a maga életét berendezni, hogy mindenki megtalálja a maga boldogulásának útját. Sajnos, a kiegyenlítési lehetőségek a jelen pillanatban az államok és nemzetek között különösen nehezek és ránk magyarokra nézve kétszeres nehézségek mutatkoznak. Éppen ezért ebben az autarchikus világban, mivel a gazdasági helyzet állandó romlásnak van kitéve, természetszerűleg a túlzott szociális igénybevételét nemcsak sürgetik, hanem egyenesen követelik a tömegek. .Ezzel szemben azonban nekünk bizonyos gátat kell vetnünk, mert lehetővé kell tennünk, hogy az egyén érvényesüljön és ne burkolt, túlzott állami szocializmus fejlődjék ki. Mert ahogy a francia forradalom után a liberalizmus szellője végigszáguldott egész Európán, úgy most sem maradt mentes egyetlen állam sem attól a keletről jövő szellőtől, amelyet akár bolsevizmusnak, akár szocializmusnak, akár másnak nevezünk: az tulajdonképpen az államszocializmus alapj et GS ÊIZ állam szocializálását kívánja végrehajtani. Maga az orvosi rend, amely eddig is a szabad pályán élő embereknek, vagy mondjuk inkább — mert rosszul fejezték ki magukat, akik ezt mondták — a gazdagabbaknak és a vagyonosabbaknak vagyoni helyzetükhöz mérten adott fizetéséből és honoráriumából élt — akik ma tulajdonképpen bizonyos letargiában szenvednek, mondom,