Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-69

354 Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése 1935 december hó U-én, szerdán. laltak. Mégis úgy érzem, kötelességszerű ehhez a kérdéshez hozzászólnom, nemcsak azért, mert az országos Orvosszövetség élén, mint an­nak elnöke, sokáig én végeztem az orvosi rend hivatalos érdekképviselet vezetését és irányítá­sát, hanem különösen azért is, mert úgy érzem, hogy a miniszter úr szavaira kell valamelyes rezonanciával válaszolnom. A miniszter úr válaszában egy különösen kellemes és kedves hangot ütött meg. Azt mon­dotta, hogy ő az orvosi rendtartásról szóló tör­vényjavaslatot az orvostársadalommal harmo­nikus együttműködésben kívánja életbe lép­tetni. A miniszter úrnak a harmonikus együtt­működésről szóló ez a kijelentése rendkívül megnyugtatja az orvostársadalmat, különösen azért, mert az együttműködés hiányait éreztük éppen az utóbbi esztendőkben, mégpedig abból a szempontból, hogy az orvostársadalomnak mindazok a kívánságai, kérdései és kérései, amelyek mind a közegészségügy, mind az or­vostársadalom érdekeiben megnyilatkoztak. kevés meghallgatásra, helyesebben fejezve ki magamat, kevés megszívlelésre találtak, már pedig ezek alapján lehetett volna mindazokban a problémákban intézkedni, amelyek ma fe­nyegető rémként tárulnak elibénk. Különösen hangsúlyozni kívánom ezt a mai viszonyok közt, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a közegészségügyi problémákra rendesen nagy járványok vagy háborúk idején terelődik a figyelem, vagyis olyankor, amikor az emberek tulajdonképpen megijednek és félnek. A mai viszonyok között, amikor arról beszélünk, hogy a szociális gondoskodásnak roppant tág tere nyílik, ez bizonyítja azt, hogy a mai szociális viszonyok nem felelnek meg azoknak a kívá­nalmaknak, amelyeket egy nemzet életében a szociálpolitikai követelmények irányában tá­masztani kell, különösen abból a szempontból, hogy jelenleg nagy a szegénység, a szegénység pedig magával hozza a betegséget, a nyomorú­ságot s mindez 'kívánatossá teszi, hogy intéz­kedések történjenek ezekben a kérdésekben. En tehát nagy örömmel hallgattam a mi­niszter úr fejtegetéseit, amelyek nemcsak arra vonatkoztak, hogy az orvosi rendtartásról szóló törvényjavaslattal szemben felmerült aggályokat igyekezett eloszlatni, hanem a ma­gyar közegészségügy kérdését körvonalazva, rámutatott arra is, hogy négy szempontból nézi ezt a kérdést és kívánja ennek jövőbeni rendezését is foganatosítani. Bizonyítja ez tehát azt, hogy a kamarai törvényjavaslatnak tartalommal való betöltéséhez ő maga is sietve hozzá akar járulni és segíteni akarja az orvosi társadalmat. Amint helyesen fejezte ki magát, egy épületet épít fel és ebbe az épületbe tar­talmat, szeretetet, kollegialitást, bajtársias szellemet az orvosoktól vár, hogy azok inaugu­rálják és azok töltsék meg szellemmel s azután ebben a szellemben vezessék érdekképviseletük csúcsszervezetét, hogy így fejezzem ki maga­mat, mert ebben a kérdésben talán helyes meg­jelölést alkalmaztak egyesek, akik érdekképvi­seleti csúcsszervezetnek nevezték a kamarát. Nem közegészségügyi csúcsszervezet, hanem érdekképviseleti csúcsszervezet, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Ügy van!) ahol tulaj­donképpen össze kell folyniok mindazoknak a problémáknak és kérdéseknek, amelyek köz­egészségügyi szempontból orvosi vonatkozásban érdeklik az egész nemzetet, de érdeklik magát az orvosi társadalmat is. Belátom, hogy a mi­niszter úrnak nemcsak ebben a gesztiójában, hanem más egyéb gesztiójában is sok megértés mutatkozik az orvosi társadalom iránt és éppen ez okozza azt, hogy nekem e mellé a törvény­javaslat mellé kell állnom és hogy a törvény­javaslat törvényerőre való emelését a magam szavazatával és véleményével alá kívánom támasztani. (Helyeslés.) Igaz, hogy egy ember­nek a, véleménye ebben a kérdésben nem sokat nyom a latban, én azonban úgy érzem, hogy a jelenlegi viszonyok között, amikor ilyen nagy gazdasági leromlás van, szankciókra és rendelkezésekre van szükségünk^ hogy azok a határozatok, amelyek az érdekképviseletek ré­széről hozatnak, megfelelő súllyal is láttassa­nak el. Ilyen körülmények között feltétlenül szükségünk van a kamarára. A miniszter ur eddigi működésében és eddigi gesztióiban is feltétlenül olyan jelensé­geket látok, amelyek bizalomra hangolhatnak ebben a kérdésben és ezért bizalommal nézek a jövő elé. De figyelmeztetni kívánom a minisz­ter urat arra, líogy ő — aki szabad pályáról lépett át a miniszterségbe és aki bizonyos mér­tékben nem érezte maga körül azokat a szi­gorú rendszabályokat, amelyeket akár a köz­igazgatási rendelkezések, akár pedig a törvé­nyek előírnak — méltóztassék ezt a szabad el­határozását és cselekvési szabadságát a jövőre nézve is megőrizni, ne méltóztassék magát a bürokratikus felfogásoktól befolyásolni hagyni és ne méltóztassék magát bürokratikus felfo­gásokkal körülbástyázni. Ezek között a kérdé­sek között a közegészségügyi kérdések végre­hajtásához nemcsak pénzre van szükség, ha­nem szívre és megértésre is és ezt a szívet és megértést csak az az ember tudja hozni, aki az élet küzdelmeit maga is végigverekedte, vé­gigküzdötte; (Ügy van! Ügy van! bal felől.) az tud érzéssel lenni azok iránt a kifinomult pro­blémák iránt, amelyek napról-napra felve­tődnek. En azonban még egyre kívánnám éppen ezekből a szempontokból a miniszter úr figyel­mét felhívni, arra tudniillik, hogy mai menta­litással egy bizonyos mértékig túlzott szociális gondoskodást kíván bevezetni. Nem is csodál­kozom ezen, mert a mai autarchikus rendszer mellett minden állam úgy kívánja a maga éle­tét berendezni, hogy mindenki megtalálja a maga boldogulásának útját. Sajnos, a kiegyen­lítési lehetőségek a jelen pillanatban az álla­mok és nemzetek között különösen nehezek és ránk magyarokra nézve kétszeres nehézségek mutatkoznak. Éppen ezért ebben az autarchikus világban, mivel a gazdasági helyzet állandó romlásnak van kitéve, természetszerűleg a túl­zott szociális igénybevételét nemcsak sürgetik, hanem egyenesen követelik a tömegek. .Ezzel szemben azonban nekünk bizonyos gá­tat kell vetnünk, mert lehetővé kell tennünk, hogy az egyén érvényesüljön és ne burkolt, túl­zott állami szocializmus fejlődjék ki. Mert ahogy a francia forradalom után a liberalizmus szellője végigszáguldott egész Európán, úgy most sem maradt mentes egyetlen állam sem attól a keletről jövő szellőtől, amelyet akár bol­sevizmusnak, akár szocializmusnak, akár más­nak nevezünk: az tulajdonképpen az állam­szocializmus alapj et GS ÊIZ állam szocializálását kívánja végrehajtani. Maga az orvosi rend, amely eddig is a szabad pályán élő embereknek, vagy mondjuk inkább — mert rosszul fe­jezték ki magukat, akik ezt mondták — a gazdagabbaknak és a vagyonosabbaknak va­gyoni helyzetükhöz mérten adott fizetéséből és honoráriumából élt — akik ma tulajdonképpen bizonyos letargiában szenvednek, mondom,

Next

/
Oldalképek
Tartalom