Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-68
340 Az országgyűlés képviselőházának amikor túl van dimenzionálva az orvosi kar Budapesten és el van maradva ebből a szempontból a vidék. Ezeai segíteni kell. Majd ha az orvosi kamarai javaslat törvénnyé vált és az orvosi rend ezeket a kérdéseket a maga részéről is megbeszélte és tisztázta s velem és mindazokkal, 'akik erre hivatva vannak, érintkezésbe lép, akkor majd rátérünk ezeknek a kérdéseknek a megoldására. Ezek a kérdések ugyanis nem oldhatók meg most és nem is tartoznak ennek a törvényjavaslatnak a keretébe. (Br. Berg Miksa: De minél előbb meg kell oldani őket!) Évente négyszáz körül van az orvosi rend szaporodása. En azonban talán — mondjuk — kellemetlen helyzetben vagyok, amikor a kétszerkettő négy elvi álláspontján kell, hogy álljak közérdekből. Én nem nézhetem azt, hogy kinek mi tetszik, nekem közérdekből azt az álláspontot kell képviselnem, amely az igazságot jelenti. Ennek következtében megállapítom, hogy ez a telítettség ma még nem veszedelmes, de rövid néhány éven belül az orvosi rend számára épúgy, mint a közérdek számára veszedelmessé fog válni, mert Magyarország még kitűnően berendezett egészségüggyel sem fogja megbírni néhány esztendő múlva az orvosok számának évenként 400 zal szaporodását. (Úgy van a középen.) Szembe kell nézni ezzel a problémával. Nem vagyok hivatva minden vonatkozásban ezt a kérdést elintézni, sem erről nyilatkozatot tenni, de a magánvéleményemet el akarom mondani erről a kérdésről. Nekem az a véleményem, hogy az orvosképzés szempontjából a ma fennálló négy egyetem sok s ha teljesen tőlem függne ennek a kérdésnek elintézése, én az egyik egyetemet az orvosi továbbképzés céljaira fognám be, amire abszolúte szükség van. (Élénk helyeslés.) Az orvosi továbbképzés — nem kell bizonyítanom — igen fontos probléma, különösen a tudomány mai rohamos haladása mellett. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Az az igazán olcsó és szerény eszközökkel véghezvitt orvosi továbbképzés, amely még így is évente körülbelül ezer orvosnak bizonyos fokú előrevitelét jelenti a továbbképzésben, kifejlesztendő terület lenne és erre az orvosi továbbképzésre szükség van egy életen át esetleg nem is egyszer, hanem kétszer is. (Ügy van! ügy van! — Rupert Rezső: Okos dolog!) Hiszen ha egy fiatal orvos az életbe belép és öt-hat év múlva átesett egy továbbképző tanfolyamon, ez még nem jelenti azt, hogy a következő tizenöt év elteltével már nem szorul rá. (Helyeslés. — Farkas István: így van ez minden területen! — Friedrich István: A képviselőknek is kellene néha egy kis továbbképző tanfolyam! — Élénk derültség a Ház minden oldalán.) Az orvosi továbbképző bizottság, amely immár hatvan éve áll fenn és működik az orvosi továbbképzés terén,, igen szép és megnyugtató munkát végez ama nehéz viszonyok között, amelyek ma fennállanak. (Friedrich István: A csáklyásokat a reform-iskolába küldeni! Nem is volna rossz! — Derültség. — Gr. Festetics Domonkos: Nem is olyan rossz gondolat!) (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) A másik, amire ki akarok térni, az álláshalmozások kérdése. Hogy áll itt a helyzet? Az álláshalmozás — mint ahogyan mindkét oldalról több szónok megállapította — olyan probléma, amelyet nagyon óvatosan kell megfogni, mert nagyon propagatív a külső meg68. ülése 1935 december S-án, kedden. jelenése és egészen másként látható a valóságban, ha az ember a mélyére néz. (Friedrich István: Sokat érint a képviselőházban is!) Alláshalmozó orvosokról általában véve — mint veszedelmes jelenségről — beszélni nem lehet, mert több állásban olyan orvosok vannak, akiknek 40—60—80—100 pengő a fizetésük. Például, ha Oti.-orvos az illető, ott dolgozik két órát és így ezenkívül kell még valahol dolgoznia. Az álláshalmozás kérdése véleményem szerint nem probléma^ azért, mert elődöm két évvel ezelőtt, speciálisan a társadalombiztosító intézeti orvosokkal kapcsolatban, ezt a kérdést — megítélésem szerint — igen kielégítően rendezte, amidőn megállapította a legmagasabb határt. A jövedelemhalmozás más, mint az álláshalmozás. Ha azonban ez a gondolat a nagyjövedelmű orvosprofesszorok ellen irányul, meg kell mondani, hogy ezeknek egy állásuk van, emellett pedig óriási hírnevük, (Fábián Béla: Nagy tudásuk van!) nagy tudásuk van és éppen egyetlen állásuk alapján önként, maguktól viszik hozzájuk az emberek a pénzt, azok, akik oda akarják vinni. Ez tehát nem jövedelemhalmozás. Ez a kérdés legfeljebb adópolitikai kérdés annyiban, hogy mennyire kívánja a kormányzat vagy az állam ezeket a nagy jövedelmeket fokozottabban igény bevenni., (Ügy van!) De ezeket a kérdéseket álláshalmozás címén elintézni nem lehet. (Helyeslés.) A szabad orvosválasztás kérdése olyan kérdés, amely körűig nagyon sok vita folyik, nagyon sok a félreértés is körülötte és majd az orvosi kamara lesz hivatva arra, hogy megfelelő előkészítés után ebben a kérdésben is állástfoglaljon. Vegyük a dolgot úgy, ahogy van. A szabad orvosválasztás lehetősége a világháborúig, — azt mondhatjuk — csak Budapesten volt meg, mert a vidéken, kivéve egypár nagyvárost, szabad orvosválasztásról nem lehetett szó, mert a községben, de néha csak hat községben volt egy orvos. Hogyan lehetett ott az orvosok között válogatni? (Fábián Béla: Elég baj! Bár lett volna több! — Zaj.) En ténymegállapításokat csinálok és meg akaróim mondani azt is, hogy elvileg a szabad orvosválasztás alapján áll mindenki. (Helyeslés half elöl.) De hogyan lehet ezt keresztülvinni? Az a vagyonos ember, aki az orvost meg tudja fizetni, élhet ezzel a jogával. Milyen azonban a helyzet a szegény embernél és a társadalombiztosító intézeteknél, mert hiszen ez a probléma ott merül fel. Megvan-e ott a szabad orvosválasztás lehetősége? Kezdeti lépések történtek ilyen irányiban, mert az orvoscsere kérhető és megengedtetik. Azonkívül pedig a lábon járó (betegeknek, — amilyen a betegeknek igen nagy százaléka — megvan a módjuk a szabad orvosválasztásra. Nekik nem kell a hozzájuk legközelebb eső rendelőbe menni, hanem kiválaszthatnak maguknak megfelelő rendelőt. Társadalmunk lerongyolódása mellett azonban — és evvel tisztában kell lenni — ennek a kérdésnek a jövőben való száz százalékos megoldását sem az orvosi rend, sem semmiféle kormány, sem senki ezen a világon elérni nem fogja. (Friedrich István: Pedig a nemzeti munkatervben benne van!) Egy pium desiderium ez, amelyet mindenki szeretne, de az ember végeredményben nem azt éri el, amit szeretne, hanem azt éri el, amit lehet. (Friedrich István:
