Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-67

Az országgyűlés képviselőházának 67. megvan, arról Györki t. képviselőtársam tel­jesen meg lehet győződve, ha egyébként nem akarja, hogy jóhiszeműségében kételkedjünk. T. Képviselőház! Györki t. képviselőtársa­mon kívül még két képviselőtársam tett olyan megjegyzést, amelyet mint orvos szó nélkül nem hagyhatok. Az egyik igen t. képviselőtár­sam azt mondotta, hogy Németországban és más nyugati államokban az orvosok száma kisebb, mint nálunk, de a közegészségügy sok­kal magasabb fokon áll, mint nálunk és ebből azt a következtetést vonta le, hogy az orvosi rend a maga egészében a szerint részesüljön a nemzeti vagyonosodásból, a nemzeti jöve­delemből, amilyen jól áll ebben az országban a közegészségügy. Tudom, hogy ez a kijelentés egészen jóhi­szemű/ volt, de félreértésekre adhat alkalmat. A közegészségügynek alacsonyabb vagy maga­sabb fokon való állása egy-egy országban tudnillik a legszorosabban összefügg az or­szágnak és lakosságának anyagi jólétével és kulturáltságával. Az orvostársadalom nem te­het arról, hogy mi, szegény magyar nemzet, századokon át véreztünk csak azért, hogy ná­lunk szerencsésebb, nagyobb nyugati nemzetek ugyanez alatt idő alatt vagyonosod janak és előrehaladást tegyenek a művelődés terén. Er­ről az orvostársadálom igazán nem tehet. Két­ségtelen, hogy bár Németországban kevesebb az orvos és a közegészségügy magasabb fokon áll, de bizonyos az is, hogy bár nálunk lehet több orvos, de annak a több orvosnak is sok­kal több teendője volna a közegészségügy te­rén, mint a német orvosoknak, amiből logiku­san osajk az a következtetés volna levonható, hogy tehát a magyar orvosi rend még jobban volna honorálandó, mint a német orvosi rend és nem megfordítva. E&y másik képviselőtársam, akinek jóhi­szeműségében szintén nem kételkedem, beszéde során egy betegség kezelésével kapcsolatban egy orvosnak és egy gyógyszernek a nevét em­lítette. Meg kéli mondanom, mint tapasztalt orvosnak, hogy ezt nem tette helyesen és kü­lönben is tévedett. Tévedett, mert a tuberku­lotikus megbetegedés, különösen a tüdőtuber­kulózis, ma még egész biztonsággal semmiféle orvos által nem kezeltetik és ennek a súlyos megbetegedésnek ma még egyáltalában nin­csen biztos gyógyszere. T. Képviselőház! Azok, akik a javaslathoz hozzászóltak, általában arról beszéltek, ami nincs benne a javaslatban és nem arról, ami benne van. Említették például, hogy hiányzik a javaslatból, aminek pedig különös fontossá­got tulajdonították, — igen (helyesen, mert valóban nagyfontosságú is — az orvosi ke­nyér kérdésének, a megoldása. Ez a javaslat nem fog kenyeret adni az orvosnak. (Eszter­gályos János : Elég baj!) Kétségtelen, igaz, — és ez elég baj — hogy minden nyomorúságot — és nemcsak az orvosi rend nyomorúságát — nem tudunk egyszerre megszüntetni, de az or­vosi nyomorúság függvénye az általános nyo­morúságnak és végeredményben az általános nyomorúság legfőbb okát, hazánk esonkaságát egy javaslat keretében meggyógyítani nem le­het. Ennek a javaslatnak nem is az a célja, hogy kenyeret adjon, hanem az, hogy az or­vostársadalom végre képviselethez jusson, amely éber őre lesz az orvostársadalom er­kölcsi és anyagi javainak és egyben hatalmas erkölcsi tényező legyen, amely a törvényja­vaslat 1. §-a szerint hivatva van arra, — s ez KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IV. ilése 1935 november 29-én, pénteken. 323 kötelességévé is tétetett — hogy orvoskari és közegészségügyi téren megfelelő előterjeszté­seket tegyen a belügyi közegészségügyi kor­mányzatnak. Nem is lehet kétséges az, hogy a törvényjavaslat intenjeióinak megfelelően, a közegészségügy terén, célszerű - javaslatokkal előállva, ne találkozzék a közegészségügyi kor­• mányzat részéről a legnagyobb előzékenység­fipel­Azt is kifogásolták sokan, hogy ebben a ja­vaslatban nincs megoldva a közegészségügy problémája. Mások szociálpolitikai problémák megoldását várták ettől a javaslattól, megint mások kulturális kérdések eldöntését. Kétség­telenül igaz, hogy a közegészségügy, a szociál­politika és a kultúra számos kérdése a legszo­rosabb szerves összefüggésben van egymással, de kétségtelen az lis, hogy mindezeket egy ja­vaslat keretén belül és pedig egy keret-törvény­javaslatban megoldani nem lehet. Természete­sen alkalmat adtak ezek a komoly és nagy kér­dések arra, hogy igen t. képviselőtársaim e téren szerzett tudásukat bebizonyítva, itt va­lóban helyes elgondolásokat hangoztassanak, de végeredményben — mint parlamentáris nyel­ven mondani szokták — nem a javaslat mellett, hanem melléje beszéltek; olyan értelemben, amint ez a költségvetési javaslat általános vitá­jában szokásos. T. Képviselőház! Sok szó esett ezenkívül arról, hogy ez a törvényjavaslat rendkívül szi­gorú, mert kimondja azt, hogy a kamarai tag­nak fizetni kell. Nincs a világon kamara, sem orvosi kamara, sem mérnöki kamara, sem ügy­védi kamara, lamelyben tagdíjat fizetni nem kellene. Ezt feltétlenül ki kellett mondani A kamarát fenn is kell tartani, fenntartásához anyagi esizközökre van szükség. Kiknek legyen a feladata ési kötelessége az anyagi eszközök előteremtése, ha nem azoknak, akiknek érdeké­ben van a kamara megalkotása. Az orvostár­sadalomnak eszeágában sincs ez ellen tilta­koznia. • • Amikor erről szólottak egyes igen t. kép­• viselőtársalim, főleg ellenzéki képviselőtársaim, eleve elsiratták azt a szegény orvost, aki sok­kal okosabb és jobban képzett, mint szerencsé­sebb, gazdagabb orvostársai és mégsem lehet majd a kamara tagja, mert nem tudja meg­fizetni a tagdíjat. (Esztergályos János: Azokat az orvosokat, akik egy héten húsz fillért sem keresnek! — vitéz Kozma Miklós belügyminisz­ter: Hát a szociáldemokratapártban nem fizet­nek tagdíjat! Micsoda beszéd ez? — Esztergályos János: Fizetnek: mii azonban nem fosztunk meg senkit a munkalehetőségétől, ha nem fizet tag­díjat. Ez a javaslat azonban megfosztja a mun­kalehetőségtől azokat az orvosokat, akik nem fizetnék tagdíjat. Ez a különbség, t. miniszter úr! — Nagy zaj. — Elnök csenget. — vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Engedjék el a tagdíja­kat a párttagoknak, kedves képviselő úr! — Esztergályos János : Mi nem kötelezünk senkit sem, ez a javaslat azonban kötelez a fizetésre és aki nem fizet, attól megvonják az életlehető­séget! — vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Nem olyan kötelező, mlintha maguktól függne. — Zaj. — Farkas Elemér: Maguknál igenis kötelező a fizetés! — Esztergályos János: Nem kötelező! A Nep-nél kötelező lehet, nálunk nem! — Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Tévedés! — Elnök csenget ) Méltóztassék megengedni, hogy következő szavaimmal talán képviselőtársamat meg­nyugtathassam. Azt hiszem, nincs a világon még egy olyan kamarai javaslat, amely 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom