Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-67
324 Az országgyűlés képviselőházának 67, olyan humánusan gondoskodott volna arról, aki netalán csak kevesebbet tud fizetni vagy egyáltalában nem tudja a tagdíjat fizetni. Mert a javaslat azt mondja végeredményben, hogy a jómódú orvos, akinek nagyobb a praxisa, nagyobb az orvosi keresete és a jövedelme, többet fizet s a szegény, akinek nincs jövedelme, az kevesebbet fizet. Ebiből logice következik az is, hogy akinek semmiféle jövedelme sincs, akinek egy garasa sincs, az valószínűleg semmit sem fog fizetni. (Esztergályos János: Valószínűleg!) De logice ez következik ebből. (Esztergályos János: A miniszter úrnak más az álláspontja!) Nem lehet más az álláspontja, mert a miniszter teljesen rábízza az orvosokra. (Esztergályos János: Fizetni kell, azt mondta a miniszter úr! — Felkiáltások a jobboldalon: Aki tud, annak!) Természetesen. (Esztergályos János: Az egészen más dolog!) Végeredményben a miniszter úr javaslata ebben a kérdésben — igen bölcsen — a döntést teljesen és tökéletesen átengedi az orvosoknak: azok döntsenek abban a kérdésben, hogy kollégáik mennyit és hogyan fizessenek, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Hogy mit mondok, azt én állapítom meg, nem a képviselő úr! Amit pedig én mondok, az benne van a törvényjavaslatban!) Egyébként pedig még valamit: Kimondja a javaslat, hogy ha valaki két évig nem fizet, azt sem kell kitenni a kamarából, mert a javaslat csak azt mondja, hogy kitehető. Igen valószínű, hogy amennyiben nem szántszándékkal nem fizet és nem akarja, hogy kitegyék, nem is fogják sohasem kitenni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Végül még egyet. Ellentmondás is van abban, amit igen t. képviselőtársam mond. Kérdezik: mi lesz annak a szegény orvosnak a praxisával, akit kitettek, mert nem tudta megfizetni a minimális tagsági díjat sem. Az a válaszom, hogy aki egy garast sem tud fizetni, annak nem is volt soha praxisa, amit féltenie kellett volna. (Esztergályos János: De még lehet!) Akkor még mindig megvan a mód arra, hogy felvételét kérje és fel is veszik, mert törvényes kötelezettség áll fenn arra vonatkozólag, hogy mindenkit, akinek orvosi diplomája van, hacsak bizonyos kizáró okok nem forognak fenn, fel kell venni az orvosi kamarába. Ha már a felvételről van szó, meg kell említenem a szigorú 22. §-t, amelyet olyan sokan kifogásoltak és vita tárgyává tettek. Elismerem, ez a pragrafus nagyon szigorú, ele örömmel vettem tudomásul azt az autentikus kijelentést, hogy szigorúságának enyhítése végett az igen t. előadó úr javaslatot fog tenni, amelyhez a miniszter úr már eleve hozzájárult. Azt hiszem, ez a kijelentés valamenynyiünk megnyugtatására szolgál. Egyébként pedig abban, hogy a javaslatnak és az elkészítendő fegyelmi szabályzatnak szintén szigorúnak kell lennie, azt hiszem, közöttünk különbség nem lehet. Nem tudok elképzelni a föld kerekségén még egy olyan foglalkozási ágat, amely az azt betöltő egyénektől nagyobb erkölcsi integritást követelne meg, mint az orvosi pálya, hiszen az orvos iránt bizalommal kell viseltetni, az orvosnak meg kell érdemelnie a bizalmat, mert rá van szorulva az az egyén, aki gyönge, aki beteg, aki szinte magával tehetetlen. Egészen kétségtelen, hogy a törvénynek szigorúnak is kell lennie. Nem akarok ékes szóvirágokból szőtt szőnyeget teríteni az orvosi remd és az orvosi társadalom lába elé, mert maülése 1935 november 29-én, pénteken, gam is orvos vagyok, de nem lennék orvos, ha nem tartanám ezt a hivatást a világ legnagyszerűbb hivatásának, mert van-e valami nagyszerűbb, valami felemelőbb és magasztosabb az ember számára, mint segítségére lenni annak, aki elesett, aki beteg, aki szegény és kinek van módja többet segíteni, több sebet begyógyítani, mint éppen az orvosnak. Igen t. képviselőtársaim! Hallottuk, hogy évente kereken 350 orvossal növekszik az orvosok száma Magyarországon. Ha a jelen pillanatban talán még nem is beszélhetnénk általában e pálya túlzsúfoltságáról, rövidesen — amennyiben az állapotok gyökeresen meg nem változnak — kénytelenek leszünk erről beszélni, ez kétségtelen. Nagyon jól tudom, hbgy a belügyi kormányzat igenis meg akar tenni mindent, hogy minél több orvosnak adjon foglalikozást, mert ezt megkívánja az ország közegészségügye. — és minél több orvosnak adjon kenyeret. Ez nem belátás, tudás, jóakarat kérdése, -— me r t ez megvan — hanem tisztán és pusztán, mint közbeszólásomban mondottam, csakis pénz kérdése. Természetes, hogy el tudnánk mi 'orvosokat helyezni falun, természetes, hogy elhelyezkedést nyerhetnek, orvosok a betegség elleni megelőző védekezés, a prevenció területén, természetes, hogy kenyeret nyújtana orvosoknak a modern higiénia, a modern eugenetika, a modern fajbiológia és így tovább. De egyelőre, sajnos e ikérdésefclben csak lassan és fokozatosan mehetünk előbbre, éppen az anyagiak hiánya miatt. Természetes, hogy az orvos is csak halandó, kétségtelen az orvosnyomor fennállása és így nem lehet csodálkoznunk, hogy az orvosok sorai közt is akadnak megtévedtek, akadnak bűnös emberek, bár magát az orvost az emberiség legnagyobb jótevőjének tartom, a betegségek elleni küzdelem legáldozatosabb szívű harcosának és a tudomány legdiadalmasabb zászlóvivőjének, mert minden valamirevaló jó orvos minden pillanatban kész, a maga életét is kockáztatva, legnagyobb ellenségének is a segítségére sietni, ha az beteg, ha bajba került és segítségért feléje nyújtotta ki kezét. (Tóth Pál: Ügy van!) Igen t. képviselőtársaim, mindenki tudja, hogy az orvosok a legrövidebb életűek, mindenki tudja, hogy az orvosi hősi halottak száma napról-napra nő, mert ez a munka megköveteli a maga áldozatait, amennyiben rendeket kaszálnak le köztük a különböző járványok, fertőző betegségek, a rádium- és a röntgenkezelés és így tovább. Azt mondtam, hogy az orvos a tudománynak is egyik diadalmas zászlóvivője. A technika haladása terén a mérnökök büszkék lehetnek tankjaikra, tengeralattjáróikra, repülőgépeikre, mérges gázaikra, á sok-sok gépre, amelyeket az emberi botorság úrrá tett maga felett, s ugyanakkor milyen büszke lehet egy orv>os arra. hogy az emberiség javára és boldogulá" sara felfedezte a baktériumok világát, fel tudja használni a röntgen és a rádium gyógyhatásait, megismerte és az egészség megmentésére fel tudja használni a mirigyeknek úgynevezett belső szekrécióját. Ma már nem életveszélyes megbetegedés a cukorbetegség, mert van insulin, már nem életveszélyes megóetfie-edés az úgynevezett vérszegénység, mert az insulin a hasnyálmirigy váladékát (helyettesíti, s orvos a máj váladékával képes gyógyítani azt a vészes vérszegénységet. Ma már mindenki tudja, hogy egy borzalmasan súlyos idegrendszerbeli megbetegedés, az agylágyulás is milyen előnyösen , befolyásolható maláriaoltásokkaí. Kétség-
