Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-67

302 Az országgyűlés képviselőházának 67, nek látom a javaslatban. Alsó fokon bíráskodnak a kollégák, felső fokon közigazgatási bíró elnöklete alatt két bíró és két orvos, az ügyvédi tanács mintájára, ami helyes. Maga az, hogy két közigazgatási bíró van benne, megnyugtató abban a tekintetben, hogy ott pártatlanul és az igazság szerint fognak menni a dolgok. Csak egy megjegyzésem van, és ezt bátorkodom a mélyen t. miniszter úr figyelmébe ajánlani. A fegyelmi eljárás részletei ugyanis nincsenek benne magában a javaslatban, hanem rendeleti útra vannak fenntartva. Még ez sem volna baj, hanem a rendeleti útra való fenntartásnál megmondja a törvényjavaslat, hogy zsinórmértékül kell venni az 1929. évi törvényt, amely a közigazgatási és a törvényhatósági tisztviselők fegyelmi ügyeire vonatkozik. Én etekintetben nem látok hasonlóságot és egyformaságot a közigazgatási tisztviselő ós az orvos között, mert a közigazgatási tisztviselő fegyelmi ügyeiben például annak a fegyelmi hatóságnak joga van a közigazgatási tisztviselőt azonnal felfüggeszteni, ami időnként, eset szerint helyén való lehet, de nem vonatkozik ugyanez az orvosra. Égy orvos munkája, hatásköre egészen más természetű. Ebben a szakaszban az említett elv nincs egészen imperative kimondva, csak annyit mond a szakasz, hogy »figyelembe veendő«, ennélfogva el is lehet térni ettől.. Arra kérem a miniszter urat, méltóztassék az orvosi hivatás természetének megfelelő fegyelmi szabályokat alkotni, nem pedig merev közigazgatási szabályokat és rendelkezéseket átvenni. Most már méltóztatnak látni, hogy én az orvosi kamarát — mint előre mondottam — nem látom a közegészségügy körül olyan döntő tényezőnek, hogy az valami sokat tehetne a legfontosabb kérdéseknek, különösen a gazdasági kérdéseknek az elintézése tekintetében. Méltóztassék megengedni, hogy én ezzel kapcsolatban a dolgok lényegére térjek rá és azt mondjam, hogy a szívem szorul el, ha látom, hogy különösen vidéken sok helyen nincs megfelelő orvosi segítség, vagy egyáltalán nincs orvosi segítség. Ha gondolok arra, hogy a tudatlanság, a tájákozatlanság, a ibabona hogyan szedi áldozatait, 'különöseri a vidéken; ha gondolok a csecsemőhalandóság rendkívüli méreteire, hiszen volt év Magyarországon, amikor 60.000 csecsemő halt meg; ha gondolok a tüdővész pusztítására, ha gondolok arra, hogy a betegeket hogyan lehetne megerősíteni és meggyógyítani a napfénnyel és megfelelő táplálékkal; ha gondolok arra, hogy az egészségtelen lakás milyen terjesztője a bacillusoknak, és az erkölcsi leromlásnak; ha gondolok arra, hogy a szegénység és a tehetetlenség milyen kerítője a betegségnek és a halálnak; és ha azokra a tapasztalatokra gondolok, amelyeket a Magyar Egészség Hetén tartott kiállításon tapasztaltunk, amelyek klasszikusan tárták elénk a helyzetet» amely ebben az országban van, a •megelőzés munkáját, és a betegségek pusztítását, amelynek gyilkos számoszlopai az iparcsarnoki kiállításon fel voltak tüntetve: ha mindezekre gondolok, akkor magam előtt látom a feladatok sokaságát és az eszközök elégtelenségét. Látom mindezt és azt mondom, hogy kötelessége mindenkinek megtenni a magáét. Nem elég az államtól várni mindent. Az államnak is meg kell tennie a magáét, az önkormányzatoknak is meg kell tenni a maguk kötelességét, meg kell tennie a társadalom minden rétegének. Mindenkinek azt kell álülése 1985 november 29-én, pénteken. dozni erre a célra, amije van; akinek lelke és szíve van, az azt adja oda, akinek anyagi lehetősége van, annak azt kell áldoznia. A nagytőkének is vannak kötelességei a szociális gondoskodás terén és én megállapítom, hogy úgy a nagytőkének, mint a nagybirtoknak kötelessége pl. a mezőgazdasági vidékeken lakóházakat, a gyártelepeken munkásházakat létesíteni. Igenis mindenklinek, akinek a jósors és a szerencse kedvezett azzal, hogy neki anyagi erőt és eszközt adott, ezt fel keíl használnia a nemzet érdekében, hogy a munkásokat, a dolgozókat az emberi méltóságnak megfelelő állapotba juttassa. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) T. Képviselőház! Amikor ezt megállapítom és kérdezem azt, hogy mik az akadályai annak, hogy ebben az országban a közegészségügy a maga megfelelő módján és lehetőségei szerint teljesítse feladatát» akkor legelsősorban is,... (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter kézmozdulattal jelzi, hogy ez pénzkérdés.) Éppen arra akarok rátérni — egy véleményen vagyunk miniszter úr. En nyitott szemmel és tárgyilagosan nézem a dolgokat és igazán mondhatom: nemosak, hogy nem akarom elgáncsolni a miniszter úr törekvéseit, hanem, ellenkezőleg, ha látom a miniszter úrban a kedvet és hajlandóságot, hogy meggyőződése alapján előrevigye ennek az országnak a közegészségügyét, akkor szerény képességeim szerint ebben csak segíteni akarom és csak rá akarom beszélnii arra, hogy ne térjen el ettől a jószándékától és igyekezzék valamit csinálni azokért, akiknek az élete és egészsége megmenthető. Arról kezdtem beszélni, hogy milyen akadályai vannak a segítségnek. Legelsősorban is akadálya a gazdasági helyzet. A gazdasági krizis az ország és a társadalom minden rétegét sújtja, az alól senki ki nem vonhatja magát, s amikor egy ország ilyen helyzetben van, akkor lehetetlenség azt kívánni és azt elérni, hogy az orvosi kar valami kitűnő állapotban legyen; ezzel tisztában vagyunk, de másrészről viszont ezt az orvosi kart, mint az egészségügy legfőbb gondozóját és megtestesítőjét lehetőleg olyan helyzetbe kell hozni az általános gazdasági helyzettől függetlenül, hogy az őt megélhetésében és tudományos munkájában ne akassza meg és ne gátolja. Meg kell állapítanom ezért ennél a kérdésnél, —én a dolgok lényegét szeretem nézni — hogy itt a világháború óta, de már azelőtt is megkezdődött az orvos és a beteg viszonyának teljes megváltozása. A szociális biztosítás olyan rohammal vette be a magángyakorlat által elfoglalt pozíciókat, hogy ma itt áll egy anyagilag teljesen leromlott orvosi kar, amely abban a részében, ahol magángyakorlatot kell folytatnia, lehetetlen helyzetbe került. (Fábián Béla: Szocializálták az orvosokat!) Ma például Budapesten a lakosság 80%-a biztosítva van, (Fábián Béla: Be van szervezve!) be van szervezve a Társadalombiztosítóba és különböző más biztosító intézetekbe ,és csak 20% az, amely szabad. Ennélfogva az orvosok is két részre oszlanak; vannak orvosok, akiknek van állásuk, s vannak orvosok, akiknek nincs állásuk. Ez a helyzet. (Fábián Béla: Akinek nincs állása, az meghalhat éhen! — Egy hang jobbfelől: Az Szeretne állást!) Méltóztassék csak megengedni, hogy ne zavartassam ki magamat textusomból, mert majdnem azt mondhatnám, hogy bizonyos idők alatt élményszerűen keresztüléltem ezeket az állapotokat, amelyről szó-