Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-66

284 Az országgyűlés képviselőházának 66, Nincsen igaza annak az igen t. képviselőtársamnak, aki arra hivatkozik, hogy: igen ám, de a fogorvosok kenyerét ne bántsuk. Ne legyünk kenyérönzők, t. Ház! Ennek a magyar hazának teljesen egyforma gyermekei vagyunk akkor is, ha valamivel magasabb diplomát szereztünk és akkor is, ha a sors nem hozott bennünket olyan helyzetbe, hogy ezt a diplomát megszerezzük. (Petrovácz Gyula: Ki-ki a maga mesterségét folytassa!) Annak a fogtechnikusnak nem szabad elvenni a kenyerét. Igaza van t. képviselőtársamnak, hogy ki-ki a maga mesterségét folytassa, de állítom, hogy ez kizárólag technikai dolog és hozzátartozik a technikus-mesterséghez. A fogorvos gyógyít, a fogtechnikus pedig egy hiányzó fog helyett technikailag beállít egy másikat. Ez éppen olyan, mintha valakinek az orvos levágja a lábát és a műszerész csinál neki pótlábat. Ahhoz, hogy pótlábat csináljon, nem kell orvosi diploma és ahhoz, hogy valaki a pótlábat felrakja, szintén nem kell orvosi tudomány. Ahhoz, hogy valaki a műfogat megcsinálja, elég a technikusi tudás és ahhoz, hogy beillessze, szintén elég a technikusi gyakorlat. Ez egész Európában minden országban kivétel nélkül így van. Nem tudom megérteni, hogy miért éppen ez a kis csonka haza kivétel ebben a tekintetben és nem tudom elképzelni, hogy azt a sok hadviselt, kitűnő és mint látjuk, emberbarátian működő fogtechnikust miért rekesztjük és sodorjuk ki a megélhetés lehetőségei közül. Azzal az érvvel is találkozhatik az ember, hogy a fogtechnikusnak, amikor a fogat beilleszti, a másik foghoz is hozzá kell nyúlnia és ennek a fognak beerősítése már a szájban történik, ha pedig a szájba nyúl, akkor már orvosi munkát végez. Ez nem komoly érv, mert hiszen látunk olyan foglalkozásokat, amelyek sokkal inkább orvosiak. Ott van például a szülészet. Egyszerű, közönséges parasztasszony párhónapi kurzus után szülésznői oklevelet nyer és azután két életbe tud beavatkozni: az anya és a gyermek életébe. A szülésznő százszorosan inkább van abban a helyzetben, hogy a vérmérgezés legkülönbözőbb formáit elkövesse, de mégis — hála Istennek — alig hallunk a gyakorlati életben ilyen esetekről. A büntető judikatúrában alig-alig hallottam olyan esetet, — ha tíz esztendőre visszatekintek — amelynél a szülésznő munkája folytán halálozás következett volna be. Előfordulhatnak azonban és bátor vagyok rámutatni, hogy körülbelül ugyanabban az arányban, amelyben egymással szemben vannak, orvosoknál is gondatlanságok, amelyek végeredményben igazán nem a kar terhére, hanem csak egyes emberek terhére írhatók, Nem kívánom, hogy a fogtechnikusok a jövő ben is ilyen munkát végezhessenek, nem kívánom, hogy az orvosoknak ezzel konkurrenciáí csinálhassanak, csak egyet kívánok, ez a kívánalom azonban, azt hiszem, emberséges: a szerzett jogokat ne bántsuk. (Helyeslés.) Ne bántsuk azokat a fogtechnikusokat, akik az állam szemhúnyása következtében dplgozhatnak. Mert hogy szemhúnyás volt, azt ez a miniszteri köszönőlevél igazolja, amelyben egy miniszter köszöni meg egy fogtechnikusnak hogy a vakok intézetében 200 gyermeket 10 év óta ingyenes fogorvosi kezelésben részesített, tehát nyilvánvalóan az államhatalom maga is tolerálta ezt a helyzetet. A fogtechnikusok tehát joggal lehettek abban a hiszemben, hogy az állam immár azon az 1911-es rendeleten túltekintett. Ehhez képest rendezkedtek be, ülése 1935 november 28-án, csütörtökön. életkörülményeikben e szerint igazodtak, megházasodtak, családot alapítottak s a betegek számát tekintve, van 5—6 millió páciensük. Most egyszerre arra ébrednek, hogy a páciensek száma leapad 800-ra, mert ha törvény lesz ebbő] a javaslatból, akkor a fogtechnikusok csak a fogorvosoknak dolgozhatnak, tehát nem ötmillió embernek, hanem 800 orvosnak. Egészen nyilvánvaló, hogy a 800 orvos ezt a fogtechnikus masszát semmi körülmények között nem bírja meg. De talán nem egészen érdektelen a betegek helyzete sem, akik között ott van a szegény ember, ott van a falusi ember. Nem beszélek a gazdag, a jól szituált emberekről, akiknek egészen mindegy, hogy az a fogorvos, aki a fogtechnikussal elkészítteti a hiányzó fogat, elkér tőlük 100—150 pengőt. Ezeknek mindegy, de a szegény embernek nem mindegy az, hogy közvetlenül a fogtechnikusnak fizessen nem 140, hanem csak 40 pengőt. Nekünk végeredményben törődnünk kell az által ános szociális szempontokkal is, nem kizárólag csak a fogorvosok kari érdekeivel. Előttem szólott t. képviselőtársam méltóztatott rámutatni arra, hogy ez nem kizárólag kari jelentőségű javaslat, hanem általános közegészségügyi célokat szolgáló törvényjavaslat is. Ha pedig így van, abban az esetben méltóztassék a fogtechnikusok szerzett jogait respektálni. (Úgy van! Ügy van!) Én egy határozati javaslatot nyújtok be az 57. § pótlására. Ez a szakasz ugyanis kimondja, hogy (olvassa): »A vizsgázott fogászmestereknek a törvényes rendelkezések keretei közt folytatott gyakorlatát ez a törvény nem érinti.« Ezt folytatnám még egy bekezdéssel a következőképpen (olvassa): »Amennyiben a törvény hatálybalépése idején iparigazolvánnyal rendelkező fogtechnikus a végrehajtási utasításban meghatározott idő alatt a fogászmesteri vizsgát leteszi, ugyanezen mentesítés alá esik.« (Helyeslés a baloldalon.) Tehát csak az, aki 1911 óta volt fogtechnikus, aki már berendezte életét, erre alapítót^ családot. Ezt a párszáz embert ne rekesszük ki az életből. Amikor azt keressük állandóan, hogy honnan adjunk kenyeret az embereknek, akkor a meglévő kenyeret nem szabad a szájból kivenni. .(Egy hang balfelöl: Ez a családvédelem!) Igen, ez a családvédelem, mert azok a síró-rívó gyermekek elpusztulnak, akiknek apja kenyér nélkül az utcára kerül. Ezzel nem fog előállani az a helyzet, amit orvos képviselőtársaim nehezményeznek, hogy a jövőben majd a fogtechnikusok is fogorvosi munkát fognak végezni. Mi igazat adunk annak az elkülönítésnek, amit méltóztattak megállapítani, hogy szájban csak fogorvos dolgozhat. Azoknak a fogászoknak azonban, akik eddig is dolgoztak szájban az államhatalom szemhúnyása és toleranciája mellett, azoknak méltóztassék megengedni a további munkát. Nem olyan sokan vannak ezek, hogy a fogorvosok életlehetőségeit megnehezítenék. Mindenesetre elég sokan vannak ahhoz, hogy ha ezek a rendelkezések valóra válnak, tengernyi könny omoljon az országban. T. Ház! A javaslat hibái arra a meggyőződésre vezetnek, hogy a törvényjavaslat nem szolgálja az orvosok érdekeit. A törvényjavaslatban sem az orvosok anyagi jövője, sem az orvosi hivatás szabadsága tekintetében nem látok megfelelő rendelkezéseket. Ezért, de azért is, mert a javaslat politikumot is tartalmaz, nem vagyok abban a szerencsés helyzetben,