Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-66

282 Az országgyűlés képviselőházának 66. ülése 1935 november 28-án, csütörtökön. ból, annál is inkább, mert mint mondottam, a büntetőtörvénykönyv ebben a tekintetben teljesen kielégítően rendelkezik. Ilyen intézkedés sem az ügyvédeknél, sem a közjegyzőknél, sem a mérnököknél nem szerepel, pedig mindhárom testület rendelkezik kamarával, az akkori törvényhozónak azonban eszeágában sem volt, hogy ilyen súlyos szankciókat állapítson meg, akkor, amikor a büntetőtörvénykönyv minden tekintetben kielégítő. A 24. § ezt az előbbi szakaszt súlyosságában talán még felül is múlja. Egészen érthetetlen drákói szigor az orvosokkal szemben. Mintha valami bosszuló hadjáratot folytatnának az orvosi kar ellen. Lehet, hogy az első olvasásra talán ártatlan, de ha belenézünk a dolog meritumába, meg kell állapítani, hogy kegyetlenül szigorú intézkedést tartalmaz. A 24. § azt mondja ugyanis, hogy azt az orvost, akit már felvettek az orvosi kamara tagjai közé, ki kell onnan rekeszteni, tehát elveszik tőle a praktizálás lehetőségét, abban az esetben, ha rájönnek, hogy oly ok forog fenn, amely miatt a 22. $ értelmében az orvos eredetileg fel sem lett volna vehető az orvosi kamarába. Ha tehát egy orvosról megállapítják, hogy valakit biciklizés közben elgázolt és ezért egyhavi felfüggesztett büntetést kapott, abban az esetben azt az orvost kitörölhetik az orvosi kamara tagjai közül. Ez a szakasz teljesen elhagyandó, ha az orvosokkal szemben ezt az érthetetlen szigorúságot nem akarjuk alkalmazni A kamarai tagság szünetelésénél szintén van egy hiba, amelyet elvileg nehezményeznünk kell. Tudniillik az orvosi tagság szünetel abban az esetben, ha a tagot gondnokság alá helyezik. Ezt sem lehet ezzel az általános kifejezéssel megállapítani. Tudvalevő, hogy gondnokság alá helyezés többféle címen történhetik. Méltóztassanak inkább úgy formulázni, hogy ha a gondnokság alá helyezés elmebaj, elmegyöngeség alapján történik, akkor a felfüggesztés kimondandó. A gondnokság alá helyezés ugyanis pazarlás címén is bekövetkezhetik, már pedig a pazarlás miatt gondnokság alá helyezett még igen kiváló, jellemes, becsületes, tisztességes ember és igen nagy tudós is lehet. A pazarlás csak pénzkezelési könnyelműségre való hajlamosságot fejez ki. Pl. egy orvos, aki kitűnő operatőr, kiváló belgyógyász, vagy talán nélkülözhetetlen tudósa az országnak és a 6000 pengős operatőri honoráriumot amint megkapja, abban a pillanatban el is költi. Ez mindenesetre rossz vonás s a család részéről és a család szempontjából gondnokság alá helyezhető, mert pazarlóan költekező, de kérdem, hogy jön ahhoz a társadalom, hogy megfosszanak egy tudós orvost az orvosi gyakorlattói csupán azért, mert az illetőnek költekező szokásai vannak? Nem tartom helyénvalónak, hogy orvos működésének gyakoroltatását függővé tegyük a költekezési hajlamától, amikor az illető egyébként semmi vonatkozásban kifogás alá nem esik. Természetesen, ha más defektusai is vannak, ha az orvosi etika egyébként úgy kívánja, ám rekesszék ki az orvosi kamara tagjai közül, de csupán az, hogy a pénzzel nem tud bánni, még nem szolgálhat okul a kizárásra. T. Ház! Másik elvi kifogásom a javaslat ellen az, hogy az az orvos, akit úgyis igen súlyosan fog terhelni a tagságidíj fizetése, abban az esetben, ha a naptári év végéig nem tudja azt kifizetni, a következő esztendőben nem gyakorolhatja jogait az autonómiában. E címen, azt hiszem, nagyon el fog néptelenedni az orvosi kamara. Ha az ember orvosokkal beszél és hallja, hogy milyen gazdasági helyzetben vannak, akkor megállapíthatja, hogy igen magas lesz a száma azoknak az orvosoknak, akik a tagságidíjjal hátralékban maradnak, s akik ilyeténképpen a következő évben el lesznek ütve, hogy az orvosi kamarában jogaikat gyakorolhassák. T. Ház! Hibának tartom a javaslatban azt is, hogy külön precizirozza a 30. §-ban azt, hogy a jelen törvényjavaslat értelmében mi az úgynevezett orvosi magángyakorlat, és a törvény hatályát csak erre szorítja. A közszolgálatban álló orvosokat azonban és azokat, akik valamely törvény által alapított testületnek kinevezett orvosai, ebben a minőségben a törvény hatálya alól kiveszi. Már pedig manapság alig találunk olyan orvost, aki ne lenne valamilyen hatóságnál alkalmazva, vagy pedig ne lenne valamelyik ilyen törvény átal létesített intézetnél állásban. Ez a rendekezés káoszt fog teremteni. Kifogásolható része a törvényjavaslatnak az is, mely szerint a közszolgálatban álló orvos csak felettes hatósága engedélyével folytathat magángyakorlatot. Ismét csak oda jutunk, hogyha az orvos politikailag megbízható, ha hűséges tagja, mondjuk, például a nemzeti egység pártjának, akkor a felettes hatóság megadja az engedélyt magánpraxis üzésére, ha ellenben arról az orvosról az a hír van elterjedve, hogy ellenzékileg szaturált ember, felettes hatósága valószínűleg nem fogja megengedni neki a magángyakorlatot. Ezzel a szakasszal kapcsolatban is függőségi helyzet teremtődik, hiszen minden közszolgálatban álló orvos tudni fogja, hogy nem célszerű és nem tanácsos ellenzéki húrokat pengetnie, mert ez esetben felettes hatósága nem fogja megengedni a magánpraxist De durvább ilyen visszaélés is bekövetkezhetik. Például a kórházi főorvos, a kórházi igazgató egyszerűen nem fogja megengedni az alorvosnak a magánpraxist, hogy neki nagyobb praxisa legyen. Ez egyszerű kenyérkérdés. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Hibának tartom a javaslatban, hogy ugyanakkor, amikor az egész javaslatnak célja talán az lenne, hogy az orvostársadalom megélhetését valamiképpen megkönnyítse, a honvédorvosokra nézve különleges megállapításokat tesz. A honvédorvos tagja a kamarának, fegyelmi felelősség szempontjából azonban nem tartozik a kamara alá. Amikor tehát a kamara bizonyos autonóm jogokat érvényesíthetne a vele függőségi viszonyban lévő orvosokkal szemben, a honvédorvos kívül áll, amikor azonban praxis folytatásáról van szó, amikor a honvédorvos is mint konkurrens lép fel, amikor kereshet, akkor ott van ő is a polgári orvosok között. Ezt helytelennek tartom. Minthogy a honvédorvosnak fizetése van és minthogy a honvédorvos számára ott van a katonaság, a honvédorvos találja meg ott az ő biztos pacientúráját és ne rontsa annak a szerencsétlen magánorvosnak kereseti lehetőségeit. Amikor azt keressük, azt kutatjuk, hogyan tudnánk az orvosok számára kereseti alkalmakat teremteni, akkor nem szabad ezeket a honvédorvosokat, akik közül különösen a magasabbrangúak szép fizetéssel rendelkeznek, rábocsátani a civil