Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-65

248 Az országgyűlés képviselőházának 65. pere tekintünk: ez a felhasználhatóság a hihetetlen nagy aránytalanságok és távolságok miatt szinte lehetetlenné válik. Az első feladat tehát arányosságot teremteni valamikép, és itt csak az orvosi karnak és a magyar állam szervezetének a legerősebb kooperációja tud segíteni. Ebből a szempontból feltétlenül helyesnek, fontosnak és szükségesnek tartom a legerősebb állami beavatkozást. A kooperálás hiánya mutatkozik azonban a szociálpolitikai intézeteknek, a biztosító intézeteknek és a magyar közegészségügy szervezeteinek szétesettségében is. Mutatkozik pedig ez a szétesettség abban és azért, hogy a magyar szociálpolitikának ebben a pillanatban semmi néven nevezendő felelős organizációja nincs. Amikor a népjóléti és munkaügyi minisztériumot megszüntették, akkor a törvény kimondotta, hogy helyébe legalább szociálpolitikai tanácsot kell állítani. Szociálpolitikai tanács sem létezik, a szociálpolitikai ágazatnak minden egyes intézménye külön életet él, a kü-' lönböző intézmények közti területeken semmi sem történik, és ezeken a légüres területeken pusztul el a hatása azoknak a millióknak, amelyeket az intézményes területeken a magyar szociálpolitikába és közegészségügybe beleölünk. • Egy külön szomorú lapra tartozik közegészségügyi téren a magyar gyermek ügye. (Zaj. — Elnök csenget.) Kétségtelen, hogy ebben a nyomorúságban az angolkór terjedése, a visszamaradás a fejlődésben és .©ss átlagsúlynak a csökkenése mindenfelé megállapítható. Azok a tudósok, akik a kérdéssel foglalkoztak, j minden munkájukban csak megdöbbentették az i egész magyar társadalmat. Nézhetjük Nagy Elemérnek debreceni vizsgálatait, Petrányinak pécsi gyermekvizsgálatait, Szentkirályi Zsigmondnak hódmezővásárhelyi, Walter Károlynak szegedi felvételeit, mindenütt a rosszultápláltságnak, a rossz egészségügyi állapotnak, a sok idült betegségnek, káros elváltozásoknak, a helytelen fogyasztási, élelmezési kvótának szörnyű képeit kapjuk. A legcsodálatosabb és egyben a legszomorúbb azonban az, hogy ezek a bajok mutatkoznak a jobb r gazdasági helyzetben levő földmíves lakosságnál is, ami azt jelenti, hogy kulturális kötelességeiket sem teljesítik egészségügyi téren, megfelelő mértékben. Elegendő ránézni Budapesten a legnagyobb magyar szégyenre, a gyermek-koldusok hadára, hogy az egészségügyi állapotoknak a legsötétebb képét leolvashassuk róluk. A gyermekek koldulásának megszüntetése közegészségügyi szempontból is végtelenül fontos kérdés és ha mi az idegenek idehozatalával kapcsolatban minden kis kérdésbe bele tudunk avatkozni azért, hogy az idegenforgalmat növeljük, akkor méltóztassék legelőször a legnagyobb szégyent, az utca rendjét leginkább zavaró állapotot megszüntetni s a koldusgyermekek ügyébe radikálisan és sürgősen beavatkozni. Lehetetlenség ma közegészségügyi szempontból arra hivatkozni, hogy az ínségakciók a^ lakosság rossz helyzetbe került részét ellátják. Tény, hogy kaloriamennyiségben az egészségügyi szempontok megfelelőek, semmiféle város ínségakciói és igyenlevesei sem tudják ellátni az elesett lakosságot. Szükséges tehát a változtatás három egymásmelletti és egymásbavágó körben. Szükséges a szociálpolitikában, a kulturális képzésben és elsősorban természetesen egészségügyi téren. Egészülése 1935 november 27-én szerdán. ségügyi téren az új kormányzatban határozottan sok bizalmatkeltő új jelenséget látunk a közegészségügyi kérdések megreformálásánál. Sokunknak, akik Johan Béla államtitkár úrral hosszú esztendőkön keresztül együttdolgoztunk, az ő kinevezése már magában is nagy garancia arra, hogy a magyar közegészségügy a jövőben szakavatott kezekben, jó irányban fog haladni, mert az a munka, amelyet az Országos Közegészségügyi Intézet képviselt hosszú esztendőkön keresztül, a mintajárások megszervezése, az »egészségházak« építése stb- terén, az az elsőrendű gyakorlati munka, amely tényleg a magyar földön, a mezőgazdasági népesség körében folyt le, az Johan Béla államtitkár urat a magyar közegészségügynek valóban igen hivatott vezetőjévé teszi. Meg fogja bocsátani nekem, ha csak arra kérem, hogy közegészségügyi téren a jövőben is az maradjon, aki eddig volt és ne hallgasson azokra, akik az úgynevezett realitások követésére rá akarják őt a jövőben beszélni. Nagyon sokan reméljük ugyanis, hogy az a pénzügyi politika, amely eddig uralkodott, tudniillik, hogy semmire nincs pénz, ez a tiszta osztálypénzügyi politika meg fog szűnni minél hamarább és akkor közegészségügyi téren is lehet alkotni az ő szíve és lelke szerint. Végeredményben ma a mi jó közegészségügyi ellátottságunk kint a vidéken egyúttal az egyetlen reális honvédelmet jelenti és aki ma a közegészségügyet, mint miniszter és mint államtitkár képviseli, az egyúttal honvédelmi miniszter is mindaddig, amíg a trianoni szer ződés alól valami úton-módon felszabadulunk. Az államnak és az orvosi kamarának a jövőben igenis együtt kell haladnia, mert az orvosi kamarának feladata lesz kiválasztani önmagából a legtehetségesebbeket, helyet adni saját szervezetében a legtehetségesebbeknek, hogy azoknak segítségével és az állami erő igénybevételével megszervezhesse Magyarországon az egészségügyi védőnői szolgálatot, -— ami ellen a gyógyító orvosok olyan sokat tiltakoznak — emelje a kórházi ágyak számát, arányosítsa az egész egészségügyi ellátást és úgy a gyakorlati, mint a tudományos munka terén megfeleljen a mai kor szükségleteinek. A legnagyobb örömmel hallottam arról a Gál-féle tízéves falu-egészségvédelmi programúiról, amelynek egyetlen egy és legfontosabb feladata az, hogy minden részét tíz éven keresztül minden esztendőben valóban és komolyan végre is hajtsák. Johan Béla mondotta, hogy egy ország közegészségügyi harcát guerilla-csapatokkal megvívni nem lehet. A közegészségügyi harcban azonban, sajnos, egyelőre csak ilyen guerilla-csapataink vannak, hiszen az ország egész területe még nincs teljesen behálózva egészségügyi intézményekkel és az egészségügyi kiállításon mindenki megdöbbenve láthatta, — a laikus is — hogyan áll Magyarország ezen a téren. A kamara munkája segíthet az orvosi kérdések miniszteriális rendezésében is. Tisztára lehetetlen állapot, hogy közegészségügyi szervezetünknek egyes szektorai különböző minisztériumokhoz tartozzanak, az egyik rész a beiügyhöz, a másik a kereskedelemügyhöz, a harmadik a pénzügyhöz és a negyedik a földművelésügyi minisztériumhoz. Ez az elosztottság, ez az irracionalizmus rengeteg nyomtatványt, rengeteg hiábavaló munkát jelent az orvosnak, olyan munkát, amely tulajdonképpen semmi összefüggésben sincs a gyógyító és preventív