Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-65

Az országgyűlés képviselőházának 65. munkával. Ennek megszüntetése egyik legfon­tosabb és legelsőbb feladata lenne a kor­mánynak. A legnagyobb összeütközés a mai időkben kétségkívül két orvosi gondolat között van, a gyógyítóorvosi gondolat és a kollektív egész­ség védelem gondolata között. Bizonyos leküzd­hetetlen ellentétek merülnek fel. Csodálatoskép­pen — és dicséret a kivételnek -- ez a régi és az új generációnak a különbsége is egyút­tal. A prevenciós gondolat lényegében átalakít totta a fiatalabb orvosnemzedék egész gondol­kozásmódját, de átalakította az orvos megélhe­tésének a lehetőségeit is. Hiába beszélünk olyan sokat a biztosító intézetek ellen, amikor az egész magyar társadalom elnyomorodottsága következtében töméntelen tiltakozás közepette állandóan haladunk előre a biztosító intézetek elterjedése felé. Az orvosképzés ehhez a szociális egészség­védelemhez még nem alkalmazkodott. A bete­gek gyógyításának célja természetesen örökké megmaradó cél, az individuális jó orvosok ki­képzése szintén a legfontosabb feladat marad, de a kollektív egészségvédelem töméntelen sok olyan új feladatot ad az orvosok kiképzésében is, amelyekre a jövőben sokkal nagyoíbb gon­dot kell fordítani. Csodálatos módon 1935-ben mondotta Kovács Ferenc professzor, hogy a szociális higiénia és az egészségügyi statisztika kötelező tanítását az egyetemeken el kell ren­delni, az orvosok rendi érdekében is, mert az orvosképzést társadalomtudományi és nemzet­gazdasági alapokra kell helyezni. Ma ott tar­tunk, hogy a szociális higiéniának és iaz egész­ségügyi statisztikának a kötelező tanítását kell szorgalmazni. Ha ehhez a követeléshez hozzá­vesszük igen sok magyar orvosprofesszornak azt a kritikáját, hogy ia ragályos betegségek­nek és tuberkulózisnak (kérdésében az orvos­kiképzés ma még igen gyenge, akkor nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy az orvosi kamará­nak az egyetemi orvoskiképzés terén ia jövő­ben súlyos és nagyhorderejű feladatai lesz­nek. Általában szorgalmazni kell a fiatalabb orvosgeneráció elgondolásait, rokonszenvvel támogatni kell mindazokat a törekvéseket, amelyek ma a magyar higiénizmus s a magyar biopolitika nevében a fiatalabb orvosgenerá­ciókat fűtik és viszik előre a maga útján. Az a munka, amelyet az Egészségpolitikai Tár­saság folytat, a jövőben egyik legizmosabb ágazata lehet az orvostudománynak. Ez egy új magyar szellemi mozgalom, amely a ma­gyarság biológiai erőforrásainak vizsgálatá­val, feltárásával és az új erők kifejlesztésével foglalkozik. Végeredményben teljesen igazuk van ezeknek a fiataloknak, hogy ha mi a gyó­gyító munka mellett a mai csecsemőhalandóság 18%-os arányszámát le tudnánk nyomni a nyu­gati államok halálozási arányszámára, akkor évenként 25.000 lelket tudnánk megmenteni s ha a tüdőbajban elhaltak arányszámát a nyu­gati államok átlagszínvonalára le tudnánk szorítani, újabb 25.000 lelket tudunk megmen­teni, ötvenezernyi tömeget lehetne évente megmenteni, ha a magyar közegészségügyet magasabb és jobb síkra lehetne emelni. Orvosi körökben sokat beszélnek az orvosi tekintély hanyatlásáról. Ennek a tekintélynek emelése csakis a funkciók, a kollektív orvosi kötelességek szociális teljesítése révén javul­hat meg. Az Oti.-ba ma már 2300 orvos tarto­zik. Hogy beszélhetünk akkor tovább az indi­űlése 1935 november 27-én szerdán. 249 viduális gyógyításnak lehetőségeiről? Azzal, hogy túlsókat beszélünk az individuális orvosi feladatokról, eltereljük a figyelmet a valóban fontos és legnagyobb feladatról, hogy ennek a kollektív új egészségügyi szolgálatnak min­den területét átvizsgáljuk s tudománnyal és organizációval korszerű színvonalra emeljük. Az ifjú orvosok helyzete Magyarországon ma végtelen súlyos, és fel kell emeljük szavun­kat itt az ország házában az ingyen-robot ellen. Tiszta lehetetlenség volna ipari munkással megtenni azt, amit a fiatal orvosgenerációval esztendőkön keresztül elkövetnek. A legna­gyobb nyomorúság idején lehetetlenség ingyen dolgoztatni az embereket a kórházakban, kli­nikákon és rendelőintézetekben. Tessék a leg­minimálisabb összegeket megállapítani, de azt, aki már diplomát kapott a kezébe, e mini­mális Összeg kifizetése nélkül alkalmazni nem szabad, mert az ilyen alkalmazás erkölcsi bal­laszt lehet mindazoknak az intézményeknek, amelyek ezt elkövetik. Valóságos feudalizmus alakult ki a különböző klinikákon és rendelő­intézetekben s tulajdonképpen visszaélés, ami­kor ezeket ingyen dolgoztatják a tudomány művelődésének és a tudomány megszerzésének jelszavai alatt. E kérdés mellé társul természetesen az úgy­nevezett álláshalmozás. Teljesen igaz az a megállapítás, amely szocialista részen elhang­zott, hogy olyan végtelenül kicsiny az orvosok egyes jövedelemé, hogy az 50—80 pengős állások mellett lehetetlenség állást nem halmozni. Van azonban egy réteg, amely sokkal magasabb fo­kon és sokkal hatalmasabb összegekben hal­mozza az állásokat és ennek megszüntetése nemcsak vagyoni, hanem erkölcsi szempontból is feltétlenül fontos, hogy a fiatalabb orvos­nemzedék visszakapja hitét a maga hivatásá­ban. Ügy látom, hogy az egyéni gyógyítás — legalább is az idősebb orvosoknál — még ma is anyagilag hasznos foglalkozás. Óriási sze­génységben azok a fiatalabbak élnek, akik a szociálbigiénia fanatikus hívei, akik olyan új tudományra adták magukat, amelyben őket csak a köz támogathatná és csak a köz fizet­hetné meg. Nemzeti szempontból fontos hogy ezeknek életlehetőségeit megjavítsák. Lehetet­len állapot az, hogy olyan hatalmas intézmény, mint amilyen a Társadalombiztosító Intézet, szellemi kutatásokra, orvostudományi kutatá­sokra, magyar szociálhigiéniai munkásságra a maga hatalmas budgetje mellett semmiféle ösz­szeget nem tud áldozni és hogy a magyar higié­nia gondolatának legjobb fiatal erői minden támasz nélkül maradnak. A törvényjavaslatban biztosított szociális intézmények között, amelyekről a kamara szer­vezetében szó van, természetesen első helyre kell kerülnie a nyugdíjintézeti kérdésnek. Nem tudjuk azonban ebben a pillanatban, hogy a nyugdíjintézet ügye hogyan fog megoldódni a jövőben, az azonban feltétlenül szükséges, hogy a magyar orvosi rend éppen a nyugdíjintézet­tel köttessék az orvosi kamarához a legerőseb­ben. Igazi organikus összefüggés a magyar or­vosi kar és a kamara rendszere között el sem képzelhető a nyugdíjintézet felállítása nélkül. A másik kérdés az állástalanok elhelyezé­sének kérdése. Az orvosi kamara keretén belül feltétlenül organizációt kell teremteni az ál­lástalan orvosok elhelyezésére, már csak azért is, mert a jelenlegi törvényjavaslatban nem lá­tom, hogy a teljesen állástalan f orvosok ho­' gyan és mint jutnak ha a kamarába, ha a tag-

Next

/
Oldalképek
Tartalom